2024. december 22., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Összefogással szebb lesz

Takarítási akciót szerveztek Felsőhegyen

Tavaszi nagytakarítást tartottak szombat délelőtt Felsőhegy több pontján is. Az akciót már több éve megszervezi a falu vezetősége a helybéli civil szervezetekkel karöltve, tavasszal és ősszel egyaránt.

Már a kora reggeli órákban gyülekeztek a segíteni akaró polgárok a Művelődési Ház előtt. Mindenki hasznos szerszámmal érkezett, ki lapátot, ki gereblyét, ki seprűt vagy talicskát hozott. Egyből munkának is láttak, és hamarosan egyre tisztább lett az épület környéke, csakhamar pedig a parkban is összeszedték a szemetet, a lehullott leveleket és ágakat.

Ősz Szabó Norbert, a Vajdasági Magyar Szövetség felsőhegyi helyi szervezetének elnöke, zentai képviselő-jelölt elmondta, a falu központján kívül a temető környéki területet is megszépítették. Úgy érzi, hogy egyre összetartóbb az itt élő közösség, és a szervezett programokra is egyre többen látogatnak el. Hozzátette, az eseményekkel igyekeznek minden korosztálynak kedvezni, ezért is egyre színesebb a paletta, és mind gyakrabban is kerül sor valamilyen megmozdulásra.

Mindeközben a könyvtár környékén is nagy volt sürgés-forgás. A Felsőhegyi Könyvtár Kör Civil Szervezet tagjai szorgoskodtak az épületben: port töröltek, függönyt mostak, ablakot takarítottak. Fodor Szandra a szervezet tagjaként elárulta, hogy a takarítás mellett A Szakkör program kiállítását is előkészítik, ahol makramé munkákat láthat majd a nagyközönség. Véleménye szerint ha gyakrabban szerveznek ilyen akciókat, ezáltal pedig többször igyekeznek a falu lakosságát megmozgatni, akkor mind jobban tudatosul mindenkiben az, hogy együtt, közös erővel és összefogással sokkal több mindent tudnak tenni a közösségért, valamint élhetőbb és szebb falut hozhatnak létre.

A munkaakcióban elfáradt embereket finom ebéddel várták.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele