2024. december 22., vasárnap

A nyár édes kincse

Jó barackból készül idén a lekvár és a pálinka

A sárgabarack a kora nyár egyik legkedveltebb gyümölcse. Az édes, lédús, vitaminokkal teli finomság nemcsak lekvárként, befőttként vagy pálinkaként állja meg a helyét, de süteményekben vagy önmagában is fogyaszthatjuk. Az időjárás azonban nem minden évben kedvez a baracknak. Az idei termésről Deák Tibor fölsőhegyi baracktermesztőt kérdeztük, aki harminc éve foglalkozik a sárgabarack termesztésével. Négy holdon gazdálkodik, és 965 barackfát gondoz. Lapunknak elmondta, hogy az idei termés különösen jó minőségű.
– Az idei termés gyönyörű. Olyan édes, el sem lehet mondani, magas a cukorfoka. A legmodernebb műtrágyákat használjuk, a legdrágábbat és a legjobbat. Az év elején hamar virágzott, hosszú vegetáció volt, tehát lehetősége volt a baracknak szépen kifejlődni. A szárazságot úgy védtük ki, hogy locsoltunk. A végére pedig ez az eső még jól is jött. Úgyhogy minőségileg nagyon jó a termésünk. Mennyiségileg lehetett volna több, ha nem fagy el abban a március közepi fagyban.
Az egyik legnagyobb kihívás a gazdálkodó szerint az, hogy sikerüljön elegendő gyümölcsöt termelni, hiszen a vevőknek mindig többre és többre lenne szükségük.
– A jó minőségű sárgabaracknak mindig megvan a vevője. Mi arra törekszünk, hogy a minőséget a lehető legmagasabb szintre emeljük, mert csak a jó minőségű gyümölccsel lehet a piacon fennmaradni – hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy leginkább kétféle célra veszik az emberek a sárgabarackot:
– Az egyik az, hogy kompótot, de legfőképpen lekvárt készítsenek belőle. Sokan saját maguk szeretnék elkészíteni a baracklekvárt, amiről tudjuk, hogy az egyik legfinomabb dolog, el sem lehet képzelni a palacsintát nélküle. Mások pedig cefrét készítenek, vagyis azért veszik a barackot, hogy abból majd igazi, minőségi pálinkát ihassanak.
A klímaváltozás, az időjárás viszontagságai azonban megviselik a sárgabarackot is, kihívások elé állítja a termelőket. Erről a gazdálkodó elmondta, hogy az utóbbi időben három egymást követő évben is károsodás érte a termést a tavaszi fagyok miatt.
– Valószínűleg az időjárás kihatással van arra, hogy szinte már minden évben nagyon megkárosítják a sárgabarackot az úgynevezett tavaszi fagyok.
Mégis úgy gondolja, hogy van jövője a sárgabaracknak, ezért továbbra is azon dolgozik, hogy a vásárlók igényeit kielégítve továbbra is jó minőségű sárgabarackot kínáljon a piacon. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pixabay