2024. december 22., vasárnap

Zengett az ének Zentán

Kóruszenei estet tartottak a városházán

Vasárnap este a zentai városháza dísztermében három kórus, illetve énekegyüttes lépett fel a Zengő Vajdaság koncertsorozat zentai eseményén. A közönség előtt a házigazda Musica Tisiana énekegyüttes mellett a petrőci Musica Viva és a verbászi Bački pevači énekkar lépett fel.

– A koncertsorozat célja a kóruszene ápolása, hogy minél több ilyen koncert legyen, mi, énekkarok pedig meghallgassuk egymás produkcióját, megismerjük egymás tevékenységét, és tanuljunk egymástól. Ez mindegyik fellépő kórus számára inspiráló is, ugyanis adott az ok a készülődésre, a próbálásra – nyilatkozta napilapunknak Bíró Magyari Kinga, a zentai énekegyüttes vezetője és a rendezvény szervezője, és hozzáfűzte, hogy mindhárom fellépő csoport a saját nemzetiségéhez kötődő műveket adott elő.

Bíró Magyari Kinga kérdésünkre elmondta azt is, hogy régebben sokkal több kórus fejtette ki tevékenységét országunk, illetve tartományunk területén, de jelenleg is sok énekegyüttes van.

– Próbáljuk tovább éltetni ezt a zenei stílust, ami nagyon nagy küzdelemmel jár, de a kóruszene általi szeretet tartja bennünk a lelket és a motivációt – hangsúlyozta, majd beszámolt arról is, hogy sikeres évet tudhatnak maguk mögött.

– Az előző években az ideinél talán több fellépésre jutottunk el, ennek ellenére elégedettek vagyunk. Jártunk Kraljevóban a Hor Fest kórusfesztiválon, ahol az első helyezés mellett a fellépő énekegyüttesek közül összesítettben is a legjobb helyezést érdemeltük ki, és erre nagyon büszkék vagyunk – mondta.

A Zengő Vajdaság koncertsorozat főtámogatója a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, valamint Zenta község önkormányzata.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kóruszenei est Zentán (Horváth Zsolt felvétele)