2024. december 22., vasárnap

Festőcsarnokot épít a Silos-Tech

A Prosperitati támogatásával javul a termelés minősége – Fémipari szakmunkásokra van szükség – Beszélgetés Nagy Zsolt cégtulajdonossal

A zentai Silos-Tech fémipari vállalkozás elsősorban a silótornyokat, gabonatárolók felszerelését gyártó cégként vált ismerté. A kis családi műhely mára hatvan embert foglalkoztató erős középvállalattá nőtte ki magát. Legújabb fejlesztésük a festőüzem, amelyet a három hónapon beül szeretnének beindítani.

Nagy Zsolt cégalapító tulajdonos a kezdetekről elmondta, hogy a zentai családi házuknál az udvarban alakították ki 2006-ban a lakatosműhelyt, amelyben hárman voltak mindössze.

– A Gebi takarmánykeverőben dolgoztam, ahol különféle gépeket, szállítószalagokat, csigákat, fémszerkezeteket készítettünk. Egy magánvállalkozó érdeklődött, hogy ki gyárt silókhoz gépeket, berendezéseket, akkor én vállaltam, hogy legyártom otthon a kis műhelyünkben, megnyitottuk a céget, elég mostoha körülmények között. A műhely nem volt kibetonozva, felszerelés alig. Két év után kinőttük a családi udvart. Az ipari övezetben vásároltunk egy telket, ahol most a munkacsarnokok állnak és a festőcsarnok is épül. Sikerült felépíteni az első munkacsarnokot 850 négyzetméteren, de nehéz volt összehozni, a bankok is bizalmatlanok voltak, nehéz volt hitelhez jutni. A plazmavágót a szerbiai Messer cég vásárolta meg, és ő adta el nekünk, nem a bankon keresztül. Ez a befektetés 700 000 eurót tesz ki gépekben, berendezésekben, és ebből 140 000 volt a bankkölcsön. Nagy fába vágtuk a fejszét, de a családi udvarban nem maradhattunk már.

Áll már a festőcsarnok (Gergely József felvétele)

Áll már a festőcsarnok (Gergely József felvétele)

Lépnünk kellett, a piac megkövetelte a korszerűsítést. Sajnos éppen abban az időben, 2008-ban jött a gazdasági válság, nehéz időszak volt, de 2014-ig sikerült törleszteni a hiteleket, az ezt követő években már kicsit szabadabban „lélegezhettünk” – fogalmazott Nagy Zsolt, és így folytatta:

– Jókor jött a Prosperitati gazdaságfejlesztési pályázata, amire először 2018-ban jelentkeztünk, már aktuális volt az újabb beruházás, hogy tartani tudjuk a lépést a vásárlók igényeivel, és nagyobb megrendeléseknek is eleget tudjunk tenni. Egy félmillió eurós beruházással indultunk, de a végén 1,2 milliót sikerült befektetni a Silos-Tech műszaki korszerűsítésébe, új gépek beszerzésébe. A Prosperitati támogatásából egy nagy teljesítményű lézervágó gépet állítottunk munkába, az újabb csarnokot és a stancológépet saját erőből hoztuk össze. A korszerűsítés eredményeként szélesíthettük a gyártási profilunkat, nem csak silókhoz készítünk gépelemeket, alkatrészeket. Külföld felé is nyitottunk, a gépipar számára fém alkatrészeket is gyártunk, például kombájnalkatrészeket, gépelemeket, kompresszorházakat stb. Cégünk gyenge pontja a minőségi festés, az általunk gyártott fém alkatrészek, berendezések tartós korrózióvédelme. Ennek a hiányosságnak a pótlására pályáztunk a Prosperitati Alapítványnál egy porfestő üzemrészleg, festőcsarnok megépítésére. A külföldi piac igényli a tartós, jó minőségű festést – mondta, és hozzátette:

– Feszült munkatempóval dolgozunk, jelentős hazai és külföldi megrendeléseink vannak, közben pedig építjük a festőcsarnokot, amit be kellene fejezni néhány hónapon belül. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen például tapasztalt hegesztő mesterembert találni. A pályázataink nyitva állnak, lakatosok is kellenek. Húsz jelentkezőből ha megmarad három, akiknek a betanítása, bejáratása több mint fél évet vesz igénybe. A szakmunkáshiány krónikus méretű. A festőcsarnok felépült, a gépek megvannak, a beszerelés folyik, ami a lassabban halad egy kicsivel, mint ahogyan terveztük, a határidős munkák miatt. A Prosperitati által támogatott újabb beruházás, a porfestő üzem megépítése mintegy 80 millió dináros beruházást jelent. A Prosperitati-támogatás aránya 60 : 40 százalék. Kevés bankhitelt igényeltünk a porfestő részleg megépítéséhez, ennek ellenére nagyon sok napjainkban a bizonytalansági tényező, az árak elszabadultak, a fémnyersanyag megrendelésekor legfeljebb öt óra hosszára tudják garantálni az árat. Hasonló bizonytalanság csak a hiperinflációs években volt. A gazdasági nehézségek ellenére bízok benne, hogy a festőüzemet három hónapon belül, őszig üzembe tudjuk helyezni – mondta Nagy Zsolt, a Silos-Tech tulajdonosa.

A külföldi piac igényli a jó minőségű festést – őszig beindul a festőcsarnok (Gergely József felvétele)

A külföldi piac igényli a jó minőségű festést – őszig beindul a festőcsarnok (Gergely József felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás