Zentán hosszú szünet után – tavaly a vírusjárvány miatt csak három vásárt tartottak meg – június elő vasárnapján (minden hónap első vasárnapja vásári nap) újra benépesült az árnyékot tartó lombos fákkal benőtt liget, a vásártér. A Tisza mente és mondhatjuk bátran, Vajdaság egyik legismertebb, legnépszerűbb kirakodóvására a zentai. A reggeli órákban hullott csapadék sem tudta elriasztani a vásározók, árusok és bámészkodók többezres tömegét. Az árusok már kora reggel elfoglalták a szokásos bérelt helyüket, amit még tavaly kiváltottak, ezért az idén nem kérnek tőlük bérleti díjat.
Az árusok számára kijelölt többhektáros terület is szűknek bizonyult vasárnap. Vajdaság egész területéről, sőt szűkebb Szerbiából is érkeztek árusok az eladni való portékájukkal, amely előtt a vírusjárvány csillapodásának köszönhetően újra megnyílni látszanak a vásárok, búcsúk, fesztiválok, főzőversenyek és a hasonló, nagyszámú polgárt vonzó rendezvények.
A vásár igazi virágvásár volt, a tavaszi virágokból, kiültetni való dísznövényekből bőséges volt a kínálat. A viszonteladók, az úgynevezett „svercelek” mellett jó volt végigmenni a Kézművesek utcáján, a számukra fenntartott soron hasznos háziipari termékeket lehetett vásárolni, persze használt ruhából, szerszámból, elektromos gépből és egyéb kütyükből is rengeteget kínálnak egy-egy vásárban. A földműveseknek lehetőségük volt beszerezni a tavaszi új és használt gépalkatrészeket, sőt ásó és kapa is vevőre talált, habár már senki sem kapálja a kukoricáját, kizárólag gyomirtót használnak.
A pecellói vesszőkosár a szorgalmas Tisza menti emberek keze munkáját dicséri
A kisiparosok, a kézművesek, a kihalófélben lévő szakmákat művelők közül nem hiányoztak most sem a péterrévei kosárfonók. Annak köszönhetően, hogy valamikor a hat Gór testvér és leszármazottjaik továbbadták a kosárfonás mesterségét, még mindig beszerezhető a vásárban a vessző bevásárlókosár és a kétfülű, szalmahordónak nevezett kosár. Ez utóbbiak ára mérettől függően 1500 dinár körül alakul, ami igazán nem sok egy nagy méretű vesszőkosárért, ha tudjuk, hogy mennyi vesződség van vele, mennyi kézi munkát igényel egy-egy kosár elkészítése, nem beszélve a megfelelő alapanyag, a vessző megtermesztéséről.
A júniusi zentai vásárból sem hiányoztak a lacikonyhák. Mire valaki egyszer is körbejárta a tekintélyes méretű vásárteret, az bizony megéhezett egy jó kis sült kolbászra, de a malac- és báránysült csábító illatának sem tudtak sokan ellenállni. A lacikonyhák sátrai reggeltől kora délutánig tömve voltak falatozó, sörözgető vendégekkel, ezt látva, a békebeli, vírus előtti vásárok hangulata idéződött fel a szemlélőben. Több helyütt sorok alakultak ki, szabad asztalra és ülőhelyre várva. Valaki meg is jegyezte, hogy úgy állnak sorban az emberek a lacikonyhák előtt, mint a posta vagy a bank előtt szoktak. A vásár idejére ezrek feledkeztek meg – végre – a vírusveszélyről, ami a maszkviselés elhanyagolásában volt lemérhető.
