Miután megszerezte Szegeden a gyógymasszőri diplomát, Klauz Surányi Boglárka úgy döntött, mégis hazatér Zentára. Az élete ezzel más irányt vett: a nagytatája, Tóth Lajos nyomdokaiba lépett, aki több évtizede foglalkozik vesszőfonással. Alapanyagként amerikai fűzfavesszőt használnak, amiből kis lakberendezési tárgyak készíthetőek. A fiatal nő elmesélte, hogy a gyerekkorban elsajátított tudást folyamatosan bővíti, s az internet adta lehetőségeknek köszönhetően újabb ötleteket, mintákat is alkalmaz. Gyakran előfordul, hogy Boglárka kezében egy megszokott forma teljesen átalakul, a végeredmény pedig másmilyen lesz – izgalmasabb, mint az alapötlet. Így jönnek létre a különféle lámpák, kaspók, tálcák, amelyeket látogatásomkor örömmel mutatott meg a műhelyében.
– Kislányként sokat voltunk a nagyszüleimnél, ahol a nagytatámtól megtanultam ezt a mesterséget. Ő folyamatosan font. Jórészt gazdasági, fás- és szennyeskosarakat készített, illetve demizsonokat, üvegeket vont be vesszővel. Nekem már akkor, gyermekként megtetszett ez a technika. Folyton ügyködtem valamit. Az ölébe ültem, és figyeltem, ahogyan ő csinálta. Így tanultam tőle. Nem volt ez kimondva, hogy te fogod átvenni a mesterséget, játék volt még inkább ez az egész számomra. Az első munkám talán egy borosüveg bevonása lehetett, de már nem is emlékszem, hogy akkor hány éves voltam.
Tehát szinte kislányként már elsajátítottad a technikát? Ellested a nagyszülőtől…
– Igen, de ez nem annyira bonyolult dolog. Az üvegek esetében az alapvető az, hogy miként futnak a függőleges szálak, vagyis az állítás, arra kerül a vízszintes, azaz a fonószál. Az egyik szálon kívül, a másikon belül vezeted a vízszintes vesszőt, vagy kettőn kívül, egyen belül… Ezeket a variációkat alkalmazzuk. Nem nagyon lehet elrontani, csak körbe-körbe halad az ember.
Boglárka és a munkái
Honnan szerzed be az alapanyagot?
– A nagyszüleim gyümölcsösében van pár bokor amerikai fűzfavessző. Ősszel, amikor levágjuk, még zöld. Tulajdonképpen ősztől kezdve ez a teendő, onnantól, hogy megcsípi a fagy, és lehullanak a levelei, egészen a barkásodásig. Szép, vékony vesszők szükségesek a munkához. A levágás után felhasználhatom nyersen, azaz zölden (így készülnek a gazdasági kosarak), vagy hántoltan, dísztárgyakhoz. Ez esetben meg kell főzni a vesszőt, ami több órát vesz igénybe. Főzés után le kell húzni a héját, amit egy vasból készült szerszámmal oldok meg. A lényeg, hogy ez rögtön főzés után, vizesen történjen: amíg puha, a héját el kell távolítanom. Majd kiterítem a vesszőket száradni, miután osztályozzuk azokat vastagság, hosszúság, minőség szerint. Az így szétválogatott vesszőket száraz helyen tároljuk, a padlásra kerülnek. Ha a hasított vesszőket szeretném használni, ahhoz a már megfőzött, megszáradt vesszőt széthasítom, majd egy gyalulógépen meggyalulom. Például a lámpák alapanyaga így készül.
Jó hallgatni, ahogyan ezt meséled. Ezek szerint egyértelmű volt számodra, hogy a családi mesterséget továbbviszed.
– Mindenképp ez a célom. Illetve mindig is ilyen voltam: szeretek alkotni. Másrészt nem nagyon látok senkit a környezetemben, aki ezt a szép régi szakmát folytatná. Úgy érzem, hogy a kézműves tárgyak helyét, szerepét sajnos gyakran a műanyag meg a géppel készült cikkek veszik át. Én viszont a természetesség híve vagyok.
És miket készítesz?
– Kisebb üvegeket vonok be vesszővel, emellett más lakberendezési tárgyak is kerülnek ki a kezem közül. Büszke vagyok a különféle álló- és éjjeli lámpáimra, de van egy különlegesség is, amit hagymalámpának nevezek. Hangulatvilágításnak kiváló. Készítek még szappantartókat, kaspókat, ceruzatartókat, tálcákat, babacsörgőket is.
Hogyan talál gazdára egy tárgy, ami a műhelyedből került ki?
– Eddig főként ajándékba, ismerősöknek készültek. Megtalálható vagyok a Facebookon, ahol többen felkerestek, érdeklődnek, mivel mostanság már van pár érdekesség, ami megvásárolható. Főleg a lámpák, kaspók és babacsörgők iránt van kereslet. Hadd tegyem végül hozzá: a fehér színtől kezdve a barna több árnyalata is megjelenik a munkáimon.
