2024. december 21., szombat

Finnországból nyolc keréken

Nem mindennapi nászútra készül egy felsőhegyi házaspár

Az esküvőt követően ma már természetes, hogy a friss házasok nászútra mennek, ahol kipihenhetik a szervezéssel és a lakodalommal járó fáradalmakat. Sokan ilyenkor egzotikus úti célt választanak maguknak, leginkább a filmekből és az internetről ismert szigetek és tengerpartok egyikét. Ám nem mindenki szeretné napfürdőzéssel és városnézéssel tölteni a mézesheteket.

Domány Szilveszter és párja, Enikő nemrég mondták ki a boldogító igent, és igazán egyedinek mondható utazással szeretnék ezt megünnepelni. Mindketten természet- és sportkedvelők, ezért nem is volt kérdés számukra, hogy a nászutukat is e köré építik. Egy eléggé merész elképzelést szeretnének valóra váltani.

– Szilveszter még a megismerkedésünk előtt, 2019-ben kerékpárral kiment Finnországba. Kétkerekű útitársát a barátainál hagyta, ő maga pedig repülővel utazott haza. Még évekkel ezelőtt támadt az az ötletünk, hogy hazahozzuk. Folyamatosan halasztottuk ezt az utat, most azonban úgy gondoltuk, hogy ez egy tökéletes terv a nászutat illetően. Így Szilveszter két keréken, én pedig görkorcsolyával teszem meg a betervezett távot – mesélte Enikő, aki hozzátette, hogy mintegy 2000 kilométeres útról van szó, naponta 60–70 kilométert terveznek megtenni, de ezek a napi távok nagyban függnek attól, hogy milyen az út minősége.

Enikő elmondta, hogy a nagy kaland július 1-jén kezdődik. Finnországba vonattal és hajóval utaznak, onnan pedig július 12-én indulnak vissza. Útjuk során több országot érintenek majd: Észtországot, Lettországot, Litvániát, majd Oroszország európai területeit is, ezt követően pedig Csehországon, Szlovákián és Magyarországon keresztül jutnak vissza Szerbiába, pontosabban Felsőhegyre. Szeretnének még a tanév megkezdése előtt hazaérni.

Joggal teszi fel mindenki a kérdést, hogyan szállítják a szükséges ruházatot és a személyes dolgaikat, és hol tudnak megpihenni egy-egy nap után. Enikő elmagyarázta, hogy a dolgaik nagy részét Szilveszter szállítja a kerékpáron, az első és a hátsó csomagtartóban, a könnyebbeket pedig egy túrazsákban ő viszi. Az éjszakáik nagy részét sátorban töltik, ha viszont olyan részen járnak, ahol van ismerős vagy rokon, akkor ott is ki tudják pihenni magukat.

A pár létrehozott egy Facebook-oldalt, Nászút nyolc keréken elnevezéssel, ahol az érdeklődők nyomon követhetik az útjukat. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Privát archívum/FajkArt