Mulatós bált tartottak szombaton Doroszlón a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület szervezésében. Csernicsek József, az egyesület alelnöke köszöntötte a népes, vidám hangulatú bál résztvevőit. A helyiek mellett Nyugat-Bácska egyéb településeiről, illetve Magyarországról, Horvátországból és Németországból is érkeztek vendégek. Csernicsek József kifejezte örömét, hogy a farsangi időszakot ezzel a nagy múltú eseménnyel nyithatják meg, továbbá köszönetet mondott a támogatóknak is.
A hangulatról a Twins Band zenekar gondoskodott. A hagyományos doroszlói üszőpaprikást id. Gyurgyevics Ferenc és ifj. Gyurgyevics Ferenc főzték.
Pribilla Attila, Zombor város segédpolgármestere sorsolta ki a tombola főnyereményét, vagyis a két főre szóló görögországi nyaralást. A nyertes Gyurgyevics Leonóra.

Nyitókép: (L. Móger Tímea felvétele)