2024. december 22., vasárnap

Befektetésekről, fejlesztésekről, gazdasági fellendülésről

Vajdasági körúton járt Lázár János

Kedden Horgoson és Magyarkanizsán is látogatást tett Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere. A körútjára dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke és Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke is elkísérte. A vendégeket Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere fogadta és ő végigkalauzolta őket a megbeszélt helyszíneken. Először a horgosi ipari parkot tekintették meg és szó esett arról, milyen befektetőkre lenne szükség a környéken, illetve hogyan lehetne őket ide vonzani, valamint, hogy a magyar kormány miként tudna ebben segítséget nyújtani. Ezt követően a horgosi Művelődési Otthon könyvtárában folytattak beszélgetést népes hallgatóság előtt. Lázár János Horgos múltjáról és jelenéről érdeklődött, a jövőt illetően pedig támogatásáról biztosította a község településeit. Szót ejtett a választások fontosságáról és voksolásra biztatott mindenkit. Ezt követően Magyarkanizsára, Törökkanizsára, majd Óbecsére vezetett az útjuk.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Lázár János közvetlen hangnemben beszélgetett a horgosiakkal, érdeklődött nemcsak a jelenlegi állapotokról, hanem a település múltjáról is. A jövőre vonatkozóan kérés is elhangzott irányába, a horgosiaknak oly fontos, egykori Reök-birtok kapcsán, melyet szeretnének ismét régi pompájában és saját tulajdonban látni. A migránstémát sem lehetett Horgoson megkerülni, bár most a faluban nyugalom van, azért nem rejtették véka alá, hogy az elmúlt időszak sok nehézséggel járt. Jelenleg is a csendőrség hatvanfős egysége tartózkodik a művelődési ház emeletén, ami biztonsági szempontból nagyon jó érzéssel tölti el a helyieket. Lázár János Horgoson kiemelte, hogy az előttünk álló választások fontossága a vajdasági magyarság életében is kiemelt jelentőséggel bír. 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Hosszan érdeklődött Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármestertől a község adottságairól, fejlesztési lehetőségeiről is. Horgos után Magyarkanizsa felé vették az irányt, ahol a városháza előtti megálló után az Art Kávézóban ért véget a látogatás. Ott is alkalom adódott arra, hogy elbeszélgessenek Magyarkanizsa adottságairól, lehetőségeiről, a magyarság szempontjából fontos kérdésekről. Dr. Pásztor Bálint a beszélgetés után adott helyszíni nyilatkozatában elmondta: 
– Azt követően, hogy elindult a Szeged–Szabadka vasúti közlekedés, és azt figyelembe véve, hogy rohamléptekkel indul a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal, valamint hogy itt van a közúti határátkelő, amelynek nyitvatartását sikerült meghosszabbítani, ez gazdasági szempontból is olyan lehetőségeket tartogat, amelyekre fel kell készülni. Szerencsére az önkormányzatnak és néhány vállalkozónak ezen önkormányzat területéről vannak olyan konkrét elképzelései, amelyek azt eredményezhetik, hogy Horgos gazdasági szempontból is hasznot húzhat ezekből a projektumokból. Fontosnak tartjuk a polgárokkal való beszélgetést is, hisz olyan településekről van szó, amelyek lakói a legközvetlenebb haszonélvezői a VMSZ politizálásának, illetve az elmúlt időszakban megvalósított sikereknek. Végre eltűntek az utcákról a migránsok, meghosszabbodott a határátkelő nyitvatartása, és elindult a vasúti összeköttetés Szeged Szabadka között. Horgosnak, Magyarkanizsának és a környéknek konkrét haszna van ezekből a projektumokból, ezért is érintettük beszélgetésünk során ezeket a témákat Lázár miniszter úrral – mondta dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke.
 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere érdeklődéssel hallgatta a témákat, és szólt is hozzájuk, valamint a választások fontosságát is hangsúlyozta. 
– Pásztor Bálint elnök úrral a magyarkanizsai önkormányzat vendégei voltunk. Horgoson az ipari park megtekintésekor megbeszéltük, hogy hogyan lehet beruházásokat idehozni. Elsősorban vasúti konténerterminálról esett szó. Ennek megvalósulására jó esély van, és ehhez a magyar és a szerb kormány együttműködése szükséges. Volt már ilyen szándék, most ezt meg kell valósítani, fel kell pörgetni. Találkoztam a horgosi közösségi élet számos vezetőjével, Magyarkanizsán pedig áttekintettük a fejlesztési lehetőségeket. Megértettem, hogy részben agárprofilja van a községnek, illetve hogy a turizmus a beruházásokban is szerepet kaphat. Minél több produktív, versenyképes agrárvállalat és minél erősebb fürdővárosi kultúra kell, amihez a szerb és a magyar forrás egyaránt kell. Érdemi hatása lehet egy jó választásnak, tehát ha a magyarok jól választanak most, és a VMSZ erősen kerül ki a december 17-i választásokból, akkor van esély rá, hogy Vajdaság magyarlakta területei tovább fejlődnek a szerb és a magyar kormány támogatásával. Ebben a nehéz helyzetben, amiben a vajdasági magyarok most vannak Pásztor István halála után, az összefogásra kell koncentrálni. Akkor fogják a magyarokat különösképpen becsülni, ha ebben a helyzetben készek leszünk összefogni. Ezért tartom fontosnak, hogy minden magyar ember vegyen részt december 17-én a választásokon, itt a Vajdaságban – emelte ki Lázár János magyarkanizsai körútja során.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Lázár János a Magyar Szót lapozgatja