2024. december 22., vasárnap

Ifjabb Lomnici Zoltán: A VMSZ választási programja rendkívül összeszedett és áttekinthető dokumentum

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) választási programja rendkívül összeszedett és áttekinthető, a jelenlegi kormányzathoz méltó dokumentum – jelentette ki ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány tanácsadója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A szakértő úgy véli, a mindenkori kormánynak főnyeremény egy ilyen kisebbségi erő, mint amilyen a VMSZ, mivel egyrészt fel tudják mutatni Brüsszelnek, hogy Szerbiában a kisebbségek kiemelt jogi státuszt kapnak, másrészt pedig közös céljaik is vannak. A VMSZ céljai Szerbia céljai is – szögezte le.
Ifjabb Lomnici Zoltán az elsőszámú, a migráció elleni küzdelemről szóló programpontról elmondta: „Aleksandar Vučič elnök meghallja azokat az igényeket", amiket a VMSZ szorgalmaz az illegális bevándorlók elleni fellépésről, és az elmúlt időszakban csendőrök és rendőrök sokasága teljesít szolgálatot a Vajdaság északi részén, a magyar határ menti településeken, hogy szavatolják az ottani emberek biztonságát.
Kiemelte: fontos leszögezni, hogy a magyarok érdekeit elsősorban a magyarok tudják képviselni, ezért lényeges szempont hogy a VMSZ a december 17-i előrehozott választások után is kormányzati tényező legyen. A szakértő ismertette, a Vajdasági Magyar Szövetségnek tartományi, regionális szinten is van lehetősége a magyar érdekeket képviselni.
Pethő Attila, az M1 aktuális csatorna tudósítója Belgrádból bejelentkezve elmondta, a VMSZ legfontosabb programjai között az illegális bevándorlás mellett az EU-csatlakozás, a kisebbségi jogok védelme, a magyar nyelvű oktatás és a vajdasági települések fejlesztése is szerepel.

Kovács Elvira, archív felvétel

Kovács Elvira, archív felvétel

A műsorban Belgrádból kapcsolták Kovács Elvirát, a szerbiai köztársasági parlament Európai Integrációs Bizottságának elnökét, a VMSZ egyik alelnökét, aki elmondta, pártja 2015 óta részt vesz az illegális bevándorlók elleni küzdelemben, és a Belügyminiszterrel való egyeztetetések eredményeként ma már eltűntek a migránsok Szerbia északi részéről.
A választási program összeállításában a magyar önazonosságot megőrző témák voltak a legfontosabb szempontok – jelentette ki Kovács Elvira, példaként megemlítve a magyar nyelvű oktatást, az infrastrukturális projekteket, a művelődési egyesületek és a civil szervezetek támogatását, a gazdaságfejlesztést, a családtámogatást és az egészségügyet.
Ifjabb Lomnici Zoltán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt, ahol arról beszélt, hogy a közvéleménykutatások alapján a jelenlegi kormánykoalíciónak kétszer akkora támogatottsága lesz, mint a Szerbia az erőszak ellen nevű ellenzéki formációnak.
Hozzátette, Szerbiában is jelen van az a fajta külföldi lobbi, ami különböző szervezetek által az amerikai demokratákhoz kapcsolódik, és amelynek célja, hogy megdöntse a jelenlegi kormányt. A szakértő úgy véli, hogy mindennek ellenére jelenleg egyedül Vučić elnök az, aki komolyabb politikai szereplő, és „nem számíthat nagy változásokra az ellenzék".
A Századvég Alapítvány tanácsadója szót ejtett arról is, hogy a szerb politikában egyetértés van abban, hogy Európa- és unió párti valamennyi politikai erő, akár a szuverén, akár a progresszív oldalon. Kitért rá: a szerbeknek „fájó pont lehet az, hogy Ukrajna jelen állás szerint beelőzni kívánná Szerbiát" az EU-csatlakozásban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ifjabb Lomnici Zoltán, fotó: hirado.hu