A zokoseszközök korában egyre többet hallani a mesterséges intelligencia fejlődéséről, és arról, vajon meddig zabad fejleszteni ezeket a csudagépeket. Félő ugyanis, hogy egy zép napon átveszik az irányítást az embertől, és akkor már bizony késő lesz visszacsinálni mindent. Kénytelenek leszünk majd titkos gerillacsoportokba szerveződve harcolni a robotok meg a masinák ellen, mint a tudományos fantasztikus filmekben. No de honnan jut mindez most az eszembe?! Onnan, hogy atatának a héten egy igen fura élménye volt. Mint messélte, porszívózás közben azon morfondírozott, hogy le kellene cserélni a porszívót, hiszen már inkább zúg, mint szív, és amíg ezen agyalt, egyszer csak a porszívó kigyulladt, a motorja lángot fogott, majd elhallgatott és az egész lakásban büdös lett. A fater azóta is szentül meg van győződve arról, hogy a gép felfogta a gondolatait, és bánatában kinyírta magát. Magyarán: öngyilkosságot követett el! Az öreg szerint ez a bizonyíték arra, hogy a gépeknek is lelke van. Persze, az is megfordult a fejében, hogy a porszívó már totál le volt amortizálva, és akkor is kiég, ha ő történetesen a fociról agyal, ám az első változat sokkal izgalmasabban hangzik.
– Túl sokat pörögsz ezen, Tegyula! Öreg volt. Gyenge volt. Kiégett. Ennyi. Venni kell egy újat és folytatni a porszívózást – szögezé le a muter. – Engem sokkal inkább izgat az, hogy mennyire elszaporodtak felénk a kóbor kutyák, egyre több harapásos esetről hallani, és...
– A régi újságírói példa szerint, Tematild, ha egy kutya megharap egy embert, az nem hír – okoskoda atata –, az a hír, ha egy ember harap meg egy kutyát!
– Azt szerettem volna még mondani, csak a szavamba vágtál, hogy szerintem uopste nem a kutyákkal van a gond, hanem a volt gazdikkal, akik kicsapták őket – mondá az öreglány. – Mert állatdokihoz kell vinni, hangosan ugat, sokat eszik, már nem érdekes a gyereknek...
– Én a napokban azt olvastam, hogy egy kutya kigyógyult az alkoholizmusból – közlé az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Volt gazdijánál hozzáférhetősége volt a piához, és úgy rákapott, hogy teljesen függő lett tőle. Négyhetes intenzív osztályos kezelésre volt szükség ahhoz, hogy gyógyultnak tekinthető legyen. Most új gazdit keresnek neki.
– Nem tudom, hogy a gyógyult alkoholista státus mennyire segít majd a kutyusnak a gazdikeresésben, mindenesetre ezt nevezem én hírnek!– bólogata elismerően a fater.
– Ha már a híreknél tartunk, észrevettétek, hogy a Kormányos Anna is egyre többet foglalkozik az újságok tartalmával?! – veté fel a kérdést amama.
– Ahogyan mondja, zomzédasszony – erősíté meg a Zacsek. – Valódi médiaguruvá vált. Csapatával 48 órán át számolta, hányszor zerepelt a Vučko a független lapok címoldalán!
– Egy kormányfőnek nincsenek fontosabb teendői?! – dünnyöge az öreg. – Úgy tűnik, azokba nemigen avatkozik, pedig mindannyiunknak jobb lenne, ha inkább azokra összpontosítana.
– Harmadik rövidített mandátumában biztos már unja a gazdasági, oktatási, környezetvédelmi, egészségügyi, kozovói problémákat, és valami izgalmasabbal akar foglalkozni – találgatá a muter.
– Emezekről a kérdésekről úgyis valaki más gondoskodik – nyugtázá a Zacsek.
– Egyre inkább úgy tűnik nekem – merenge atata –, hogy amilyen könnyű odahelyezni bárkit bármilyen funkcióra, olyan nehéz a kinevezéssel együtt biztosítani a szükséges felkészültségét.
– Szerinted, Tegyula! – kontráza az öreglány. – Attól a pillanattól, hogy a kinevezett megkapta a tisztséget, úgy érzi, szellemileg felvilágosodott, és tutibiztos abban, hogy ő a legrátermettebb az adott tisztséggel járó feladatok ellátására.
– Nahát, Tematild, ezt nem tudtam. Én eddig azt hittem, hogy úgy van, ahogyan Molière már több mint 350 évvel ezelőtt megírta: „Amikor egy bohóc beköltözik a palotába, nem válik királlyá, hanem a palotából lesz cirkusz” – csodálkoza a fater. – Ez a felvilágosodás teljesen új dimenziót nyit meg a számomra. Ezek szerint belőlem is lehetne akár a repülőszövetség elnöke, függetlenül attól, hogy nem tudok sem repülőt, sem helikoptert, de még repülőautót sem vezetni?
– Hogyne lehetne, zomzéd?! – így a Zacsek. – Itt szinte minden lehetséges, legfeljebb egy kis fantázia és némi vëza kell hozzá. A mi valóságunk tiszta mágikus realizmus!
– Valamiféle varázsvalóságban leledzhet a dalai láma is – zsörtölőde amama. – A neten kereng egy felvétel, amelyen egy rendezvényen az őt megölelő kisfiúnak azt mondta: „Szopogasd a nyelvemet!” Erreföl kinyújtotta a nyelvét a zavarban lévő kisfiúra.
– Úgy látszik, hogy a buddhista vezetőnek megártott a sok meditálás – állapítá meg az öreg.
– Mi tagadás, a világ teli van furcsaságokkal – bölcselkede a Zacsek.
– Ahogy mondja, zomzéd! Felénk például egyre jobban csökken a termékek súlya! – háboroga a muter. – Már nemcsak drágítanak, hanem még meg is nyirbálják a pakolásokat. Egyre kevesebb áruért egyre többet kell fizetni! Előbb vékonyabb lett a csoki, majd a nápolyiból eltűnt egy sor, aztán csökkent a pástétom, a kecsap és a tésztafélék csomagolása, most meg már a fagyasztott áru is egyre zsugorodik, a 45 deka borsóból csak 35 deka maradt a zacskóban.
– A belegrádi tömegközlekedés is beletartozik a furcsaságok sorába – ismerteté atata. – A polgi öt nap alatt három ötlettel is előrukkolt, mi legyen a tömegközlekedéssel a fővárosban.
– Biztosan azért ilyen bizonytalan, mert hiányzik neki a tapasztalat a városi közlekedésben – jegyzé meg a Zacsek.
– Nekem meg úgy tűnik, hogy minden átgondolatlanul zajlik – spekulála az öreglány –, konkrét tervek és szilárd elképzelések nélkül, mintha csak minden a választási kampány céljából történne.
– A fővárosi közlekedés kapcsán jut eszembe – ecsetelé a fater –, a fészbukon olvastam, hogy nemrég egy japán férfi, amikor megérkezett Belegrádba és beült egy taxiba, nyomban sírva fakadt. Rádöbbent, hogy ugyanabban a Toyota típusú autóban van, amelyet húsz évvel korábban elküldött újrahasznosításra!
– A napokban a nejem régi nyaralásos fotókra bukkant a számítógépben, és néhányat átküldött az édesanyjának, hadd nosztalgiázzon egy kicsit az öreglány – messélé a Zacsek. – Hát mit ad isten, ma ebédkor azt mondja a kedves anyósom: „Kislányom, amikor majd ráérsz, küldjél még nekem azokból a szép régi képekből, hogy sírdogáljak egy kicsit.”
– Ha már itt tartunk – csillana fel amama szeme –, gondolkodtál már azon, Tegyula, hogy az idén hova megyünk nyaralni?
– Férfiasan bevallom, Tematild, hogy nem – válaszola az öreg. – Csinálhatjuk mi is úgy, mint a zomzéd néni: régi nyaralós fotókat nézegetünk, és sírdogálunk közben.
– Ja! – duzzoga a muter. – A könnyek sós íze majd a tengerre emlékeztet bennünket.
Pistike, valóságvarázsló kisfunkci az intelligens gépek korában
