Ezereurós átlagfizetést ígért a pénzügyminiszter a következő ciklus végéig. Nem első eset, főleg nem a választások előtti időszakban, hogy „ezressel” kampányolnak. Annak idején a szakállas, és akkor még ellenzéki pártvezér-politikus, aki később külügyminiszter lett, ezermárkás fizetéseket és nyugdíjakat ígért, ha még emlékszünk rá. De még korábban, amikor még egyben volt a délszláv állam, szintén ezermárkás átlagfizetést ígértek, és azt egy rövid időre sikerült is megvalósítani. Sokan töprengenek azóta is rajta, hogy ha akkor más irányt vesznek a dolgok, hol tarthatnánk most. Ha létezik, vagy létezett volna párhuzamos valóság, ma az „exyu” a közepesen fejlett uniós tagállamok egyike lenne bizonyos elemzések szerint. Akkor, a 90-es évek legelején talán még meg is voltak ehhez a forgatókönyvhöz a feltételeink. A másik oldalon viszont lehet, hogy csak utópia, hogy elkerülhető lett volna a nemzeti alapon történő megosztottság, majd az abból kibontakozó polgárháború.
VISSZA A JÖVŐBE
Visszatérve az eredetinek tartott nyomvonalon a mába, az ígéret szerint a szerbiai átlagos nettófizetés 2026-ig eléri az 1000 eurós nagyságrendet. Mielőtt bonyolult fejtegetésekbe kezdenénk, azonnal meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen. Az oda vezető út azonban több alternatívát is felvet. Az egyik verzió – nem túlzottan kecsegtető –, hogy az eurót is elinflálják addigra. Ha sokkal kevesebbet ér majd, esetleg annyit, mint a mostani átlagbér, akkor nominálisan elérjük ugyan, reálisan viszont nem. Ha vásárlói paritáson számolunk, azaz megnézzük, hogy miből mennyit lehet (majd) rajta vásárolni, akkor lehet esetleg összehasonlítani a mostani és a jövőbeni béreket. Azt szintén nem lehet előrelátni, hogy az árfolyam hogyan alakul majd a jövőben. Azt is mondhatnánk, hogy egy sokismeretlenes egyenlet egyik oldalán állhatna az ezereurós végösszeg, a másik oldalon pedig néhány ismert és sok ismeretlen tényező, ami megnehezíti az egyenlet korrekt megoldását.
Számos olyan tényező fejti ki hatását nálunk és a tágabb régióban is, melyek oda hatnak, hogy a bérek a vártnál esetleg valóban gyorsabban növekedhetnek. A humán tényező felértékelődik, annak ellenére, hogy számos feladat elvégzését automata gépsorokra, számítógépes vezérlésű rendszerekre, robotokra háríthatjuk át. De a lakosság elvándorlása és elöregedése miatt is számos szektorban munkaerőhiány lépett fel, ami miatt növelni kell a munkabért. Mindez oda hat a jövőre nézve, hogy Szerbia ugyan nem fog tudni hozzáadott versenyképességet teremteni olcsó munkaerő alapján. A döntéshozóknak ezzel számolni kell. A gazdálkodók nagy része egyébként a munkaerő megtartása érdekében a jövőben a munkabérek növelését tervezi. A nagy és kis cégeknél egyaránt, százalékarányban kifejezve kétszámjegyű béremelésre van szükség, ha valóban meg szeretnék tartani a használható embereket. Mindez azonban, főleg a kis- és középvállalkozások esetében, nem valósítható meg „mellékhatások” nélkül. Főként a lakosságot kiszolgáló kis- és mikrovállalkozásoknál nem lehet másképpen bért emelni, csak ha egyúttal árat is emelnek. Aki ugyanis nem szeretne tönkremenni, annak elemi érdeke, hogy a munkaerőhiányos környezetben is meg tudja tartani, be tudja vonzani azokat a munkavállalókat, akikkel gördülékeny lehet a működése. A hazai munkaerőpiac egyre szűkül, mind több szakmából van hiány, különösen annak tükrében, hogy folytatódik a külföldre vándorlás, és a lakosság száma egyre csökken. A hiányszakmákban jelentős bérnövekedésnek kell foganatosítani, különben nem lesz, aki munkát vállaljon. Máris egyfajta szerkezeti munkaerőhiányról beszélhetünk.
JÓ HATÁSSAL LENNE A TÁRSADALOM EGÉSZÉRE NÉZVE
A bérek gyors emelkedése – ha azt a gazdaság teljesítményének növekedése is valóban kísérné – jó hatást gyakorolna társadalmi létünk valamennyi szegmensére. Az EU-s munkaerőpiacba történő csatlakozásunk miatt elkerülhetetlen is a béreket megnövelni. Még mindig nem tudni azonban, hogy ez a csatlakozási folyamat meddig tarthat, de mindenképpen jó lenne a gyors felzárkózás a bérek terén. Nagyon specifikus a szolgáltatói szektor helyzete a jelenlegi körülmények között. A magasabb béreket az ilyen ágazatokban úgy tudják kigazdálkodni, hogy emelik a szolgáltatások árát, amit a piac addig az átlagos szintig valószínű, hogy el is fogad, amit a gazdaság egészének bérnövekedése szab meg. Ott tartunk most, hogy a bérek már kimozdultak egy egyébként is instabil egyensúlyi pontból. A jövőben pedig nominálisan valószínűleg tovább emelkednek, amennyiben nem romlanak a külső körülmények, illetve nem jön közbe egy újabb globális válság. Vannak arra utaló biztató jelek, hogy itthon is van jövő, és a bérek emelkedése egyike ezeknek. Persze, ez átlagban érvényes, és aki a saját bőrén nem érzékeli, annak talán irreálisnak tűnhet, amikor ezereurós ígéretek hangzanak el. Sőt! Ha többet ígérnek, az a mában úgy is lecsapódhat, hogy egyesek máris többet szeretnének, ami viszont egyfajta inflációt gerjesztő tényező is lehet. Mert igaz ugyan, hogy az inflációnak a nagyobb részét külső tényezők határozzák meg, a pénzromlás, mint jelenség azonban könnyen hosszabb távúvá és öngerjesztővé válhat. A béremelések rövidtávon a cégeket áremelésre kényszerítik, amely visszahatva még magasabb bérköveteléseknek ágyazhat meg, annak ürügyén, hogy a bérek tartsák meg azért a reálértéküket. Ha pedig a gazdaság szereplői magasabb inflációra kezdenek berendezkedni, általánosságban is megnőnek az inflációs várakozások. A folyamat az úgynevezett ár-bér spirál kialakulásához vezethet, amihez most lehet, hogy közelebb állunk, mint ahhoz, hogy a jelenlegi átlagbér Szerbiában elérje az ezereurós nagyságrendet. Amikor ugyanis a vállalatok nem azért emelik a béreket, mert javulna a termelékenység, jobb lenne a hatékonyság, hanem azért, mert magas az infláció, az rossz hírnek számít. Nem meglepő ugyanakkor, hogy az infláció mértéke újra fontos kérdés lett a béremelések szempontjából, hiszen a pénzromlás mértéke évtizedes csúcsot döntött az elmúlt hónapokban. Ha pedig az a pénznem is gyengül, amiben kifejezve a béremelést beígérik, akkor az még abban az esetben sem lesz biztosan jó dolog, ha megvalósul.
