Aki kicsit is érdeklődik a közélet, a világpolitika vagy a múlt iránt, annak nem kell bemutatni Henry Kissinger személyét, hiszen a németországi születésű Nobel-békedíjas amerikai politikus Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadójaként és külügyminisztereként írta be magát a történelembe, mindenekelőtt azzal, hogy kulcsszerepet játszott Kína és az Egyesült Államok közötti békésebb kapcsolatok kialakulásában. A neves külpolitikai szaktekintély tanácsait azóta is rendre kikérik, republikánus és demokrata politikusok egyaránt. Bár május 27-én ünnepelte századik születésnapját, Kissinger továbbra is fáradhatatlanul publikál, előadásokat tart, interjúkat ad, amelyekben megosztja meglátásait a nyilvánossággal, olyan fontos ügyekben, mint az orosz–ukrán háború vagy az Egyesült Államok és Kína vetélkedése. Legutóbbi munkája a 2022-ben kiadott Az állam vezetéséről címet viselő vaskos kötete az MCC Press Kft. jóvoltából az idén magyar fordításban is megjelent.
MCC Press Kft., Budapest, 2023, 536 oldal
Első átlapozásra a könyv egy átlagos történelmi témájú olvasmánynak tűnhet, amely hat kiemelkedő XX. századi politikus (Konrad Adenauer, Charles de Gaulle, Richard Nixon, Margaret Thatcher, az egyiptomi Anvar Szádát és a szingapúri Li Kuang-jao) életraját vázolja fel. Kissinger nem titkolt célja az, hogy az elmúlt évszázad nagy alakjainak politikai stratégiájába nyújtson betekintést az olvasónak, bemutassa, hogy a fent említett államvezetők, hogyan formálták át saját országuk társadalmi struktúráját saját koruk követelményeinek megfelelően. Valójában egyfajta kézikönyv ez jelenkorunk politikusainak. Kissinger ugyanis arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy csak az előrelátó, világos politikai stratégiával rendelkező, nagy formátumú vezetők tudják kivezetni államukat a mély válságból. Itt, a XXI. század 20-as éveinek elején, amelyben a hidegháború óta nem látott nagyhatalmi szembenállással, mély kormányzati és gazdasági válságokkal nézünk szembe, úgy tűnik, híján vagyunk mindkettőből. Kissinger ezért többek között Adenauer alázatstratégiájának, Li Kuang-jao kiválóságstratégiájának vagy éppen Thatcher meggyőződés-stratégiájának megismerését kínálja a politikai pályára készülőknek vagy éppen az államvezetésben még csak szárnyukat bontogató tehetségeknek, abban a reményben, hogy megtalálják a válságok megoldásához szükséges legcélravezetőbb stratégiát.
A könyv azonban sokkal több ennél. Megismerhetjük belőle mind a hat említett államvezető életrajzának legfőbb állomásait, nem a tankönyvekre jellemző száraz stílusban. Mivel a kötet főhőseinek mindegyike Kissinger kortársa volt, akikkel a diplomata személyesen találkozott, nem eggyel hosszabb-rövidebb ideig együtt is dolgozott, a szerző számos olyan anekdotával, személyes emlékkel, sajátos meglátással fűszerezi ismertetőit, amelyek rendkívül érdekesé teszik az életrajzi ismertetőket. Ebből a szempontból talán az Egyesült Államok 37. elnökéről szóló fejezet a legkiemelkedőbb. Bár vitatható, hogy az országa egyik legrosszabb elnökeként számon tartott Nixon, aki eddig egyedüliként volt kénytelen lemondani hivataláról, mit keres egy olyan kötetben, amely a XX. század kiemelkedő politikusait vonultatja fel, ám mivel Kissinger vele állt a legszorosabb munkakapcsolatban, éppen itt kapjuk a legbehatóbb képet arról, hogy hogyan is születnek a nagy horderejű világpolitikai döntések. Emellett, ahogy megismerkedünk az egyes államvezetőkkel, úgy bontakoznak ki előttünk a szerző életének főbb állomásai, nézetei, és az, hogy mit gondol magáról a politikáról, arról, hogy milyen is a jó államvezetés. Kissinger ezen utóbbi okfejtései nem egyszer politikafilozófiai magasságokat érnek el.
Mindent összevetve Kissinger kötetét, amely történelmi műként, visszaemlékezésként, államszervezeti értekezésként egyaránt megállja a helyét, a közügyek aktív résztvevői, a politikát távolról figyelők és a múlt szerelmesei is egyaránt nagy élvezettel forgathatják.
