2024. december 3., kedd

Patyi Szilárd

1987. június 16-án születettem Szabadkán. Általános és középiskolai tanulmányaimat szülővárosomban végeztem el, majd a Szegedi Tudományegyetemen szereztem történelem–filozófia szakos tanári diplomát. 2017 novembere óta dolgozom a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségében mint a szabadkai rovat újságírója. Érdeklődési körömbe a történelem tartozik, ezen belül is főleg Szabadka hely- és a sajtótörténete. Ennek az érdeklődésnek az eredménye a szabadkai rovaton belül hetente megjelenő Szabadkai históriák című helytörténeti tárcám és a Szabadka köztéri szobrait bemutató sorozatom. A régmúlt mellett leginkább a külpolitikai témák foglalkoztatnak, és mindig szívesen írok kritikát egy jó filmről vagy sorozatról. Zsurnalisztaként a Magyar Szó az első munkahelyem. Mindent, amit tudok erről a hivatásról, azt ennél a lapnál tanultam meg. Így a Magyar Szó nekem egyet jelent az újságírással.

Cikkeim: