A diákok nem először szerveztek nagyszabású megmozdulásokat az ország történetében. Így volt ez például 1968-ban is. Abban az évben a világ számos pontján voltak nagyszabású diáklázadások. Május 3-án Franciaországban majdnem két hónapig tartó tüntetések kezdődtek, de megmozdult többek között az NSZK, Olaszország, Törökország, az Egyesült Államok, Mexikó és Japán ifjúsága is. A diákság elsősorban átfogó, radikális egyetemi reformokat követelt, de felléptek a fogyasztói társadalom ellen és tiltakoztak az Egyesült Államok vietnami beavatkozása ellen is. A lázadási hullám az akkori Jugoszláviát sem kerülte el. Belgrádban június 2-án kezdek tüntetni az egyetemi hallgatók, akik a rendőrséggel is összecsaptak. A tiltakozásokra nem elsősorban a felsőoktatás belső problémái, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek miatt került sor. Az egyetemisták többek között a szociális egyenlőtlenségek megszüntetését, a munkanélküliség csökkentését, a társadalmi-politikai szervezetek demokratizálását követelték. De nemcsak Belgrádban, hanem más jugoszláviai egyetemi városokban, köztük Szabadkán is voltak megmozdulások.
Városunkban 1968. június 4-én a Közgazdasági Kar épületében nagygyűlést tartottak az egyetemisták, amelyen támogatásukról biztosították belgrádi társaikat. Mivel a gyűlésre az esti órákban került sor a Magyar Szó június 5-ei számában csak egy rövidhírt közöltek az eseményről.
„Tegnap a szabadkai közgazdasági fakultáson előbb az Egyetemisták Szövetségének vezetői, majd a pártszervezet értekezletet tartott a belgrádi eseményekkel kapcsolatban. Egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy rendezni kell a belgrádi egyetemi diákok akcióbizottsága által előterjesztett kérdéseket. Ugyanakkor azonban elítélték azt a módszert, ahogyan az akciót elindították.
Este 6 órára nagygyűlést hívott össze a fakultáson az Egyetemisták Szövetsége. Hatszáz szabadkai diákon kívül részt vettek a belgrádi egyetemek képviselői is. A felszólalók – tanárok és diákok –
egyetértettek az egyetemisták törekvéseivel.
Lapzártakor a nagygyűlés még tartott.”
A másnapi, június 6-ai Magyar Szóban már egy hosszabb beszámolót olvashatunk a nagygyűlésről, amelynek szerzője Nagy Ernő volt.
„A nagygyűlést este hat órára hirdették a falragaszok, de az egyetemisták már jóval előbb gyülekezni kezdtek a közgazdasági fakultás épülete előtt. Pontosan 6 órakor több mint 600 fiatal a legnagyobb figyelemmel helyet foglalt az új épületrész legnagyobb előadótermében.
Az egyetemisták hosszantartó tapssal fogadták dékánjukat, Božidar Racek professzort, aki röviddel előtte érkezett haza Belgrádból és közölte, hogy a közgyűlésen jelen lesznek a belgrádi egyetemek képviselői is.
– Teljesen egyetértek a belgrádi egyetemisták és tanáraik követelésével, s ezt még egyszer alá szeretném húzni – mondotta a szabadkai közgazdasági fakultás dékánja. Ezt követően a belgrádi egyetemisták küldöttei kértek szót. Ismertették követeléseik lényegét és hangsúlyozták, hogy az akcióprogram a haladás elvét szolgálja, a rég felgyülemlett problémák megoldását követeli. Nemcsak az egyetemisták anyagi helyzetének rendezéséért szállnak síkra, hanem kérik, állják útját a vagyoni differenciálódásnak, találjanak módot a munkanélküliség felszámolására.
Dragutin Miljković szabadkai egyetemista az igazságos jövedelemelosztás mellett szállt síkra. Megjegyezte, hogy Szabadkán sok munkás mindössze 200 új dinárt keres havonta, ugyanakkor egyesek indokolatlanul nagy fizetéseket vesznek fel. Miért nem tisztelik a gyakornokokról szóló törvényt? Azért, mert nincs eléggé pontosan megfogalmazva – mondotta.”
A Magyar Szó június 8-ai számának egy rövidhíréből megtudhatjuk, hogy a szabadkai egyetemisták tárgyalásokba kezdtek a városi illetékes szervekkel, hogy érvényt szerezzenek követeléseiknek.
„A szabadkai egyetemisták csütörtökön [június 6-án] délután a gazdasági szervezetek képviselőivel tartottak megbeszélést a közgazdasági fakultáson. Közösen megvitatták az egyetemisták követeléseinek jelentőségét. Megállapodtak abban, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kell szentelni a fiatal szakképzett munkaerő elhelyezésére, s arra, hogy a vállalatokban rátermett emberek kerüljenek a legfontosabb munkahelyekre” – olvashatjuk napilapunkban.
Végül június 9-én Tito, Jugoszlávia örökös elnöke televízión keresztül szólt az egyetemistákhoz, aki elismerte, hogy az államvezetés mulasztásokat követett el, és ígéret tett azok orvoslására. Az egyetemisták a beszéd hatására beszüntették a tiltakozásokat. A követeléseket azonban az elnök ígérete ellenére az akkori hatalom nem teljesítette. Sőt a diáktüntetések szervezőit kirúgták az egyetemekről, útlevelüket elvették, sokakat az elkövetkező években le is tartóztattak.
Nyitókép: Tüntető egyetemisták Belgrádban 1968 júniusában / wikipedia.org
