2025. április 19., szombat

Húsvétra készülődve

A keresztény ünnepek előtt minden évben kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. Így az idén is a húsvét előtti hétfőn és kedden délután Ricz Kasziba Beáta, az egyesület munkatársa várta az érdeklődőket a műhelymunkákon.

– Minden évben szervezünk kézműves-foglalkozásokat a nagy ünnepeinkhez kapcsolódva, s ezt tettük most, húsvét előtt is. Az a célunk, hogy a gyerekek különböző kis tárgyak készítésével járuljanak hozzá a családi ünnephez, hogy a kezük nyoma ott legyen a díszítésen, az ajándékokon. Több családban, főleg a kisebb gyerekeknél ez a közös készülődés része is, hiszen a gyerekek együtt jönnek kézműveskedni a szülővel – mondta a foglalkozásvezető, aki azt is hozzátette, hogy naponta csaknem harminc gyermek vett részt a műhelymunkákon.

A gyerekek nagy örömére az egyik nap húsvéti tojástartók, másnap pedig nyuszis ceruza és könyvjelző készült, és az alkotásokat mindenki hazavihette.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel