Épül a város, fejlődik… Másról sem hallunk, csak építkezésekről, fejlesztésekről, a csapból is sikerrészletező mesék folynak (gyakran ivóvíz helyett). Kérdés azonban, hogy a „fejlődés” kifejezés pontosan mit takar, és hogy kinek is áll érdekében? Valóban közérdekű mindaz, ami történik? Vagy csak bizonyos csoportoknak, esetleg egyéneknek kedvez?
Társadalmunkban a nagy Jugoszlávia idején meghonosodott az a nézet, hogy az építkezés, mint olyan, eleve közérdekű, tehát nem kérdezősködünk, és nem is méltatlankodunk túl sokat, ha valaki kerítésekkel eltorlaszol egy-egy utcarészt vagy járdát. Erre a felfogásrendszerre támaszkodva az utóbbi bő fél évtizedben egyre gyakrabban – ma már szinte folyamatosan – magánvállalkozók és magánszemélyek nyerészkednek, pofátlanul visszaélnek a közterület ingyenes kisajátításának lehetőségével, és saját érdekeiket mindenki másé elé tolva tollasodnak. A közterületek bitorlásának gyakorlata az épülő lakóházak körül a legszembetűnőbb, a beruházók rendszeresen olyan területeket is lefoglalnak, amelyekre nem lenne joguk.
A kerítéseket rendre sokkal nagyobb körben állítják fel, mint amekkorára szükség lenne, és a gépekkel, berendezésekkel rendszeresen eltorlaszolják az utcákat, parkolókat és járdákat, nem ritkán teljes forgalomkorlátozás kíséretében. Nagyobb terület – olcsóbb építkezés, egyértelmű a számítás. Hatósági engedéllyel, de leggyakrabban anélkül, a csak odaérni kívánó számára teljesen mindegy. Az egyenlet világos még a laikusok előtt is: ha nem kell mindennap hordani az anyagot a helyszínre, ha nem kell mindennap hozni-vinni a telephelyre a gépeket, hanem helyben lehet tárolni, tartani ezeket, a költségmegtakarítás magától értetődő. A köz kárára, természetesen. A mi kárunkra. Nekünk kell néha éveken keresztül kerülgetni a bekerített telkeket, kénytelenek vagyunk kerülőutakon közlekedni építkezési kerítések, csigalassúságú, közpénzekből a valódi érték többszörösét felemésztő munkálatok miatt.
A fotók csütörtökön kora délután készültek a város szívében, a Pašić utcában, ahol az egyik lakóház udvarában betonoztak valamit. A sódert az utca kellős közepére borították ki, a cementeszsákokat pedig a járdára pakolták úgy, hogy a raklapok meg a fal között legfeljebb gyalogszerrel préselhették át magukat a járókelők, babakocsival, kerékpárral már nem. A pofátlanságnak az ellenszere a működőképes szabályrendszer, ebből van hiány környezetünkben az utóbbi évtizedben. Ezt követelik egyre többen és egyre hangosabban, persze csak azok, akik tiszta vizekben szeretnek halászni. Reméljük, jól megköt a beton, és nem fog egyhamar megrepedezni.
