Az Újvidéki Színházban egy hónap múlva, egész pontosan május 20-án, sor kerül az évad ötödik bemutatójára. Ezúttal Bertold Brecht szövegét, a Kurázsi mama és gyermekei című drámáját viszik színpadra. Az előadás rendezője Dejan Projkovszki, aki már harmadszor rendez az Újvidéki Színházban, ugyanis neki köszönhetjük az Anna Kareninát és a III. Richárdot is.
– A szöveget a rendező ajánlotta fel, amit elég nagy örömmel fogadtam személy szerint. Egyrészt azt gondolom, hogy Brecht alulreprezentált a szerbiai színpadokon, ami jelen pillanatban ironikus kicsit, ugyanis ezzel párhuzamosan Zentán is készül egy Brecht-darab, de ez tényleg inkább a kivétel, mint a szabály. Nem jellemző, hogy Brechthez nyúlunk, valamiért nem merünk vele foglalkozni, miközben a huszadik század egyik meghatározó drámaírója, Csehov és Beckett mellett, akik megkerülhetetlenek. Valamitől viszont Brechthez nyúlunk talán a legkevesebbet, miközben ez a próbafolyamat is azt bizonyítja, hogy ez egy élő, egy nagyon friss szöveg. Tradicionálisan illik ezt a szöveget az egyik legjobb háborúellenes drámának tartani, és az is, azzal, hogy szerintem többet csinál a Kurázsi mama és gyermekei annál, hogy pusztán csak negligálja a háborút, vagy csak azt mondja, hogy a háború rossz. Ennél sokkal okosabb Brecht és a szövege is. A kisember háborúban elfoglalt helyén keresztül tulajdonképpen nagyon ironikusan, szellemesen végez nagyelemzést a háború struktúrájáról. Miért vívják, kik vívják, mik azok a mondvacsinált indokok, amik miatt folyik a háború. Amit Dejan Projkovszki ebből csinál majd, az nyilván nem egy ősi brechti átgondolás lesz, hanem több hangsúly lesz az érzelmeken – mesélte Lénárd Róbert, a színház művészeti vezetője, aki ebben az előadásban dramaturgként segédkezik.
– A díszletnek a központi eleme az örökkön örökké meghatározott, a kocsi, amit végighúznak az egész harmincéves háborún. Szalai Elor Emina alakítja Kurázsi mamát, a gyermekeit pedig három vendégszínész, Tóth Dániel, Kőműves Csaba Bence és Dedovity Tomity Dina. Ezen kívül még kiemelnék két nagyobb szerepet, Brechtnél mindig félreérthető, mivel nincs mindenkinek neve, ezért olyan kicsi szerepnek tűnik első ránézésre a pap és a szakács, de ez két iszonyatosan fontos szerep az előadásban. Mészáros Árpád alakítja majd a szakácsot, Német Attila pedig a papot. Dejan Projkovszkinál mindig erős a koreográfia, ez most sem lesz másként. Olga Pango a koreográfusa, Goran Trajkoski a zeneszerzője, Valentin Svetozarev pedig a díszletfelelőse, ez mind hozzátartozik Dejan Projkovszki stílusához, hiszen mindig ezzel a csapattal dolgozik. Szerintem egy dinamikus, szép előadást fogunk látni, aminek az egyik fele a háború borzalma, a másik fele pedig egy anyának a sorsdrámája – tette hozzá Róbert.
Az előadás bemutatóját május 20-ára tűzték ki, a repríz pedig 24-én lesz megtekinthető. Júniusban viszont az Újvidéki Színház utazni kezd, részt vesznek különböző fesztiválokon és versenyeken. A nyarat úgy kezdi a társulat, hogy május 28-án, az MNT támogatásával, ellátogatnak Zomborba, ahol a Történt egyszer Újvidéken című előadást fogják lejátszani. Június 3-án Győrben lesznek a DUNAFESzT elnevezésű fesztiválon, ahová Duna menti városok előadásait hívják meg. Idén már harmadszor rendezik meg ezt az eseményt, az Újvidéki Színház pedig már a kezdetektől jelen van. Itt a nagy sikerű, 1981 című előadásukat tekintheti meg a közönség. Június 8-án Kolozsváron lesznek a Harag György-emléknapokon, aki negyven éve hunyt el. Olyan színházakat hívtak meg, ahol Harag György maradandót alkotott. Az Újvidéki Színházban a hetvenes évek végén a rendező megkerülhetetlen volt, ugyanis többek között három Csehov-drámát is rendezett ebben az időszakban. A Történt egyszer Újvidéken című előadásban pedig van is egy jelenet, ahol a színészek felidézik emlékeiket a rendezőről, ezért ez egy igazán odaillő előadás. Ezek mellett nemrégiben újraindult az OSZT, vagyis az Országos Színházi Találkozó, ami idén június 10. és 16. között kerül megrendezésre. A versenyprogramba pedig bekerült az 1981. Valamint az újvidéki Infant fesztiválon is szerepelnek majd június 16-án, ahol a Mit járkálsz itt meztelenül? című előadásukkal versenyeznek.
Az évadzáróra június 13-án kerül majd sor, erre az alkalomra a Szarajevói Nemzeti Színház látogat el az Újvidéki Színházba a Parasztopera című előadásukkal, melyet Urbán András rendezett.

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele