Egy héttel ezelőtt volt Luca napja, amelyhez számos népszokás kapcsolódik. E napon szokták elkezdeni csíráztatni a búzát, amely aztán karácsonykor a fenyőfa alá kerül. Legismertebb Luca-napi néphagyomány a Luca-szék készítése. December 13-án Szent Lúciára emlékeztünk, egy keresztény vértanúra, aki a IV. században Diocletianus római császár keresztényüldözései során szenvedett el mártírhalált. Szent Lúcia a vakok, a szembetegségben szenvedők, a bűnbánó utcanők, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozók, mint a földművesek vagy a varrónők védőszentje. Olaszországban az Alpok hegyvonulatain van egy magaslat, amely éppen e szent nevét viseli. Ráadásul e magaslat Szabadkához is kapcsolódik. Hogy megtudjuk hogyan, egészen az I. világháborúig kell visszamennünk.
Az olasz fronton 1915. november elejétől december első napjaiig zajlott a IV. isonzói csata, amelyben a szabadkai császári és királyi 86. gyalogezred katonái is részt vettek. A csata kezdetéről a Bácskai Hírlap 1915. november 12-ei reggeli kiadásában így számolt be:
„Az olaszok megújították Görz elfoglalására irányuló erőfeszitéseket. A harmadik Isonzó csatát követő szünet ideje alatt tartalékokat állítottak be a harcvonalba, és újabb csapatokat vontak össze. A görzi szakaszon tegnap több órán át heves tüzérségi előkészítés után a Plavától Monté dei se Busi-ig terjedő egész harcvonalon nagy haderővel általános támadásba kezdtek. A bátor védelmezők újra részben tüzeléssel, részben kézitusában az összes támadásokat az ellenség legsúlyosabb veszteségei közt verték vissza. Az olaszok támad[ó] kedve az estére kitört viharban erre a napra végleg lelohadt.”
A csata csak majdnem egy hónap elteltével fejeződött be. A Bácskai Hírlap december 11-ei reggeli kiadásában így írtak erről:
„A tenger melléki arcvonalon tegnap tüzérségi tüzeléstől és kisebb vállalkozásoktól eltekintve nyugalom volt. Az ellenség tevékenysége Lardaro és Ríva megerősített arcvonala előtt tovább tart. Délután az olasz gyalogság állásainkat a Monté Friesem és attól nyugatra a Chlese és Conceil völgy között megtámadta. Súlyos veszteségük mellett teljesen visszavertük őket.”
A másnap reggeli kiadásában pedig egy kétmondatos harctéri jelentésben arról számoltak be, hogy az egész olasz hadszíntéren csend uralkodik. A Bácskai Hírlap napokkal a IV. isonzói csata befejeztével december 20-án az esti kiadásban közölt egy jelentést, amelyben a szabadkai katonák helytállásáról adtak hírt. E helytállás helyszíne pedig a már említett Szent Lúciáról elnevezett magaslat volt.
„A Santa Lucia neve örökké emlékezetes lesz Szabadka előtt. Höfer altábornagy egyik hivatalos jelentésében Santa Luciával kapcsolatban emelte ki a 86-dik szabadkai háziezred nevét, a melynek
hősei itt az állásaikban betört olaszokat oroszlán bátorságával verték vissza. Most, hogy a negyedik isonzói csata is az olaszok irtózatosan nagy vereségével fejeződött a sajtó hadiszállás jóváhagyásával küldött összefoglaló jelentéséből a következőket közöljük:
– Huszonkilencedik napja van annak, hogy a Krn jéggel borított 2245 méter magasságától Monfadconéig, a kék Adriáig negyedszer ujult ki a kétségbeesett, végsőkig fokozódott küzdelem. Az orosz tüzérség a gránátok ezreivel és tízezreivel borítja állásainkat. Leghevesebben ágyúzták a Santa Lucia magaslataival szemközt fekvő tomeini részletet és a doberdoi fennsíkot, a melynek három pontja éjjel és nappal egyaránt pokoli tűzben állt.
A hatodik napon az olaszok már jól be voltak lőve frontunk egész hosszában és megkezdték a világháború legborzalmasabb találmányát: a dobpergésgyorsaságu tüzelést, hogy rohamra megéretté tegyék a terepet. Naponta átlagosan 45-55-65 ezer lövést adnak le ütegeik. Csapataink hősiesen állják a tizenöt-húsz-harminc órás szakadatlan pergőtüzet. Magyarok, horvátok, osztrákok és bosnyákok összeforrnak az ellenség gyűlöletében.
Két hétig éjjel, hajnalban és alkonyatkor roham-rohamot ért ért és folyt a harc, pihenés nélkül. Kézigránát, puskatus, bajonet, ásó, kés, dorong, szikla a fegyver; a támadó és a védő egyaránt könyörtelen, haláltmegvető katona. Hihetetlen, de úgy van, hogy az olaszok legvéresebb veszteségeit akkor szenvedték, ha egyes árokrészeinkbe behatoltak.
Zászlóaljainknak kilencven százaléka elpusztult és tíz százaléka fogságba jutott.
November 24-től december 8-ig ez a negyedik isonzói csata tetőpontja. Az utolsó napon már a Dolomitokból hozott tartalékok hozott tartalékok kerültek tűzvonalba. Az olaszok veresége horribilis. Az állásaink előterében fekvő temetetlen halottak száma igen nagy” – írták a Bácskai Hírlapban.
Nyitókép: Korabeli kép az isonzói csatatérről / forrás: wwitoday.com
