Jobbra át!

Az elmúlt 2024-es év arról is emlékezetes marad, hogy soha korábban nem tartottak annyi választást a világon egy év alatt, mint akkor. Bolygónk 79 országában közel 4 milliárd ember járult az urnák elé. Ezek közül olyan sorsdöntő választásokra került sor, mint az amerikai elnökválasztás, az Európai Unió parlamenti választása, a francia parlamenti választások vagy éppen a tajvani elnöki és parlamenti választások. Bár az idei évben ilyen választásdömpingre nem kell számítanunk, sorsdöntő választásokból 2025-ben sem lesz hiány. Például most vasárnap tartják Németországban az előrehozott szövetségi parlamenti választásokat. Mivel az Európai Unió vezető politikai és gazdasági hatalmáról van szó, az itt született eredmények az egész kontinensre hatással lesznek.

Emellett a közvélemény-kutatások valamint a választási szakértők és elemzők előrejelzései 23-a estéjére nagy politikai átrendeződést jeleznek előre. Az is könnyen előfordulhat, hogy egy ingatag kormánykoalíciót vagy akár patthelyzetet hoz a végeredmény. Efféle végkimenetelre pedig a háborúk, válság és politikai bizonytalanság uralta időszakban a legkevésbé van szüksége az Európai Uniónak.

Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi német belpolitikát, 2021-ig kell visszamennünk, amikor is lezárult egy tizenhat évig tartó Angela Merkel jelezte korszak. Már akkor tudni lehetett, hogy a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nagy formátumú kancellárjának hiányát, mind Németországban, mind az Európai Unóban, nehéz lesz pótolni. Bár az egykori kancellárt számos területen lehet bírálni, tény, hogy Angela Merkel a világpolitika meghatározó szereplője volt, akire az európai közösség egyértelmű vezetőjeként tekintettek. A 2021-es szövetségi választásokon aztán megtörtént az őrségváltás. Felállt az úgynevezett jelzőlámpa koalíció, amelyet a szociáldemokraták (SPD), a jobboldali-liberális szabad demokraták (FDP) és a zöldek alkottak, a kancellári széket pedig a szociáldemokrata Olaf Scholz foglalhatta el. Tizenhat év jobbközép kormányzás után a választók igen nagy elvárásokat fűztek az új szociálliberális kormányhoz, mindenekelőtt a koronavírus-járvány utáni gazdasági nehézségek, a szociális gondok és a migrációs válság orvoslását várták el tőle. Olaf Scholz azonban nem tudott megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Persze, ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy 2022-ben Putyin Oroszországa háborút kezdett Ukrajna ellen, ezzel pedig olyan kihívások sora zúdult a kontinensre, ezen belül Németországra, amelyekre 1945 óta nem volt példa. Ha ez nem lett volna elég, a jelzőlámpa koalíción belül is feszültségek támadtak. Ennek eredménye a vasárnapi választás is. Az FDP ugyanis kilépett a koalícióból, miután Olaf Scholz menesztette a pártból érkező pénzügyminisztert.
 

A közvélemény-kutatások szerint a választások toronymagas esélyese a Friedrich Merz vezette CDU-CSU, amely a voksok mintegy 30 százalékára számíthat. Az előzetes becslések alapján a jelzőlámpa koalíció pártjaira nagy vereség vár. A SPD 16, a zöldek 12 százalék körüli eredményre számíthatnak, míg az FDP, amely megdöntötte a kormánykoalíciót, a jelenlegi állás szerint akár még a parlamentből is kieshet. A választás nagy nyertese azonban a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) lehet, amely 2021-ben még 10 százalékot kapott, most pedig 20 százalékot vagy akár ennél valamivel többet is elérhet. Az AfD mellett a szélsőbalt is szép eredményekkel kecsegtetik a közvélemény-kutatások. A Baloldalt (Die Linke) az 5 százalékos küszöb felett mérik, míg a belőle kivált, főleg kommunista szavazatokra hajtó Sahra Wagenknecht Szövetség – az értelemért s az igazságért (BSW) elnevezésű formáció ennél is jobb eredményt, 6 százalékot érhet el. Ezekhez a számokhoz tegyük hozzá, hogy az utóbbi időben a közvélemény-kutatások számos esetben vallottak kudarcot. Leginkább a szélsőséges pártokat mérték rendre alul, így vasárnap is előfordulhat, hogy a végeredmény mást mutat majd, mint a közvélemény-kutatások számai.
Bár a számokat érdemes fenntartásokkal kezelni, a német társadalom jobbra tolódása, ezen belül pedig a szélsőjobboldal erősödése, világosan kiolvasható belőlük. Sőt, ez a tendencia olyan erős, hogy az 1945 utáni német politika alapjait veszélyezteti. Az 1930-as és 1940-es évek nemzetiszocialista őrülete után, amely nemcsak Németországot, hanem az egész világot lángba borította, egyértelmű volt, hogy a szélsőjobboldallal nem hogy koalíció nem köthető, de mindennemű együttműködés is kizárt. A német mérsékelt pártok tehát politikai karanténba zárták ezt az opciót. Ezen íratlan szabály megsértése pedig egyenesen tabunak számított. A sors fintora, hogy e karanténra az első csapást éppen az a párt mérte, amely az 1945 utáni német politikai rendszer letéteményese, vagyis a CDU-CSU. Friedrich Merz és párttársai a Bundestagban ugyanis nemrégiben együtt szavaztak az AfD-vel. Angela Merkel, aki oly következetesen tartotta jobbközépen pártját, elítélte e lépést. Szerte Németországban százezres tüntetéseket tartottak a CDU-CSU és az AfD együttműködése ellen. Friedrich Merz a felháborodás hatására kizárta annak lehetőségét, hogy ha kormányra kerülnek, együttműködjenek az AfD-vel. Ennek tükrében jelenleg egy a CDU-CSU és az SDP alkotta nagykoalícióra van a legnagyobb esély. Markus Söder, a CSU elnöke ugyanis kizárta a zöldekkel való együttműködést. Számos szakértő ugyanakkor arra a veszélyre is figyelmeztetett, amely a fennálló mély ellentétek miatt akár egy az Ausztriában látott patthelyzethez vezethet. Egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy végül a CDU-CSU kisebbségi kormányt alakít, amelyet az AfD kívülről támogathatna. Természetesen ez utóbbi opció megint csak olyan vörös vonal átlépését jelentené a német belpolitikában, amelyet Friedrich Merz nem, vagy csak a legvégső esetben kockáztatna meg.

A leendő kormánykoalíciónak, feltéve ha végül nem az utóbbi opció valósul meg, kemény feladattal kell szembenéznie. Meg kell állítania a szélsőjobboldal előretörését. Nem túlzás azt állítani, hogy a hagyományos pártoknak február 23-a után erre talán utoljára nyílik lehetőségük. Nem lehet ugyanis a végtelenségig a szélsőjobboldal megállítására kérni a választókat anélkül, hogy e szavazatokért cserébe a választók ne kapjanak gyógyírt alapvető gondjaikra, mert végül elfogy a türelmük, és annak az erőnek adnak bizalmat, amely eddig még nem kapott lehetőséget a kormányzásra. A szélsőjobboldal ráadásul egyre szalonképesebb Európában. Számos országban kormányban vagy kormányközelben vannak. Donald Trump elnöksége és a multimilliárdos Elon Musk megnyilvánulásai további hátszelet adhatnak e mozgalmaknak. Elon Musk nyíltan kampányolt is az AfD mellett. Ez azért is jelent problémát, mert az Európai Unióban akkor remegnek meg a több évtizedes alkotmányos alapok, akkor tapasztalható mély társadalmi megosztottság, amikor egységre lenne szükség. Az Európai Unió egyik vezető hatalmát, Franciaországot már egy ideje gyengítik e problémák, ha Németország is kormányzati válságba kerül, akkor az Egyesült Államok, Oroszország és Kína szorításában lévő Európai Unió egyszerűen vezető nélkül marad. Ennek következményei pedig beláthatatlanok.