2025. március 29., szombat

Elnökjelölt a rácsok mögött

Nem egy megdönthetetlennek hitt autoriter rendszer bukott meg azért, mert vezetője, inogni látva hatalmát, hibás döntések sorozatát hozta meg. Történelmi példák sorozata támasztja ezt alá. Jelenleg még kérdéses, hogy Recep Tayyip Erdoğan, a 2003 óta regnáló török vezető (Erdoğan 2003 és 2014 között miniszterelnökként, 2014-től pedig köztársasági elnökként áll Törökország élén) bukásához vezető hibás döntést követett-e el, amikor letartóztattatta egyik legfőbb politikai ellenlábasát, vagy úrrá lesz a maga által okozott politikai válságon, és sikerül bebetonoznia hatalmát.

Történt ugyanis, hogy Isztambul polgármesterét, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) egyik vezéralakját, Ekrem İmamoğlut március 19-én a hatóságok korrupciós és terrorista kapcsolatokat érintő nyomozás részeként letartóztatták. İmamoğlu mellett további nagyjából száz személyt is letartóztattak, köztük İmamoğlu közeli segítőjét, Murat Ongunt is. Isztambul polgármestere a török elnökválasztás egyik esélyese. Igaz, az elnökválasztás csak 2028-ban esedékes, de a Köztársasági Néppárt március 23-án tartotta elnökjelölt-választását, amelyen İmamoğlu indult egyedülikén. A letartóztatás még önmagában nem akadályozza meg a polgármester indulását a választáson, de az igen, ha végül elítélik.

Ekrem İmamoğlu letartóztatása azért bizonyult hibás lépésnek, mert nyomán több tízezren vonultak utcára Isztambulban. A tiltakozásokra annak ellenére került sor, hogy a hatóságok négy napra betiltották a tüntetéseket. De nem csak Isztambulban, hanem szerte az országban utcára vonultak a törökök. Az AFP francia hírügynökség összesítése szerint az ország 81 tartományából legalább 55-ben, azaz az ország több mint kétharmadában tartottak tüntetéseket. Ilyen tömeges megmozdulások Recep Tayyip Erdoğan regnálása alatt 2013 óta nem voltak. A politikai válság néhány napja tört ki, de a gazdaságra gyakorolt hatását Törökország már most érezheti, az ország tőzsdéje és a török líra is mélyrepülésbe kezdett. A hatalom erőszakkal válaszolt a tüntetésekre. A rendőrök gumilövedékek, vízágyúk és paprikaspray bevetésével oszlatják a tömeget. Több ezer embert vettek őrizetbe, köztük legalább tíz újságírót.

Erdoğan nem egyszer tett már drasztikus lépéseket hatalmának megőrzése érdekében. Az egyik legnagyobb politikai tisztogatást a sikertelen 2016-os katonai puccskísérlet után végezte el. A jelenlegi helyzet azonban merőben más, mint 2016-ban. A török elnöknek akkor az erőszakos hatalomátvételi kísérlet adott kiváló ürügyet a másképp gondolkodókkal való leszámolásra. İmamoğlu és társainak letartóztatása azonban oly rossz időben történt, hogy mindenkinek egyértelmű: a politikai ellenfél választási ellehetetlenítéséről van szó. Emellett Erdoğan helyzete is merőben más, mint 2016-ban vagy akár csak néhány évvel ezelőtt volt. A jelenlegi török elnök és pártjának, az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) népszerűsége ugyanis igencsak megroggyant. Ezt bizonyítják a legutóbbi, 2024-es helyhatósági választások eredményei is. A CHP 81 nagyvárosi polgármesteri tisztségből 35-öt tudott megszerezni, míg az AKP ezzel szemben 2002-es alapítása óta most először a második helyre szorult, 24 elnyert polgármesteri poszttal. Ekkor aratott győzelmet Ekrem Imamoğlu is, aki 51 százalékos eredményével 2019 után tudta ismét elnyerni Isztambul polgármesteri tisztségét. A CHP összesítve is győzelmet aratott, ugyanis 37,7 százalékot szerzett az AKP 35,5 százalékával szemben. Ez azt is jelenti, hogy Erdoğan pártja az előző választásokhoz képest hárommillió választót veszített. A népszerűségvesztés megállítását nem segíti a török gazdaság jelenlegi helyzete sem. Az éves infláció januárban 41,12 százalék volt. Ez az élelmiszerek esetében 41,76 százalékot, a tüzelőanyagok esetében pedig 68,90 százalékot tett ki.

Erdoğan a tavalyi önkormányzati választás előtt még arra tett utalásokat, hogy miután lejár második, az alkotmány szerinti utolsó elnöki ciklusa, visszavonul a közélettől. A választási eredményekből azonban úgy tűnik, azt a következtetést vonta le, hogy nem engedheti ki a kezéből a hatalmat, mert akkor az egész rendszere romba dől. Manapság már olyan találgatások láttak napvilágot, miszerint Erdoğan módosíthatja az alkotmányt és kiírhatja az előrehozott elnökválasztást, annak érdekében, hogy tovább irányíthassa az országot. Egyes elemzők szerint a mostani letartóztatások is e lépésnek az előkészületei lehetnek. Így a jelenlegi török ellenzéki tüntetések legfőbb tétje, hogy a legközelebbi voksoláson a választópolgároknak lesz-e érdemi alternatívájuk a hatalommal szemben, vagy az ország tovább süllyed az egyeduralom mocsarában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: AP via Beta