„Ő az ember, aki meg akarja menteni a bolygónkat, és egy másikra költöztetne bennünket: bohóc, zseni, úttörő, látnok, iparmágnás, showman – Thomas Edison, P.T. Barnum, Andrew Carnegie és a Watchmen Dr. Manhattanjének őrült egyvelege, aki feltalálta az elektromos autókat és a Marsra akar költözni.”
A fenti sorokat 2021-ben a Time-ban írták Elon Muskról, amikor a hírmagazin szerkesztősége a világ leggazdagabb emberét az év emberének választotta. A fenti sorokat talán csak azzal lehetne kiegészíteni, hogy bár ott Elon Muskot Dr. Manhattanhez, a DC Comics isteni hatalommal rendelkező szuperhőséhez hasonlították, Muskot gyakrabban szokták az igazi Vasembernek nevezni. Sőt a Marvelnél mintha értették volna a célzást, ugyanis Elon Musk fel is tűnt a 2010-es Vasember 2 című filmben, amikor is kezet fogott a Robert Downey Jr. által megformált Tony Starkkal és elmondta neki, hogy van egy elektromos repülővel kapcsolatos ötlete. Ez utóbbi hasonlat azért is találóbb, mert Musk dr. Manhattannel ellentétben nem sebezhetetlen, nem látja egyszerre a jelent, a múltat és a jövőt, nem képes magát teleportálni, viszont Vasemberhez hasonlóan ő is egy különc milliárdos, aki egy óriási vállalatbirodalom vezetője, nevéhez pedig számos találmány és innováció fűződik.
A Vasember és Elon Musk között azonban van egy lényeges különbség: míg a páncélos hős gazdagságának és tehetségének nagy részét annak a nemes célnak áldozta, hogy Földünket megóvja a Marvel-univerzum leghírhedtebb főgonoszaitól, addig Musk minden pénzével és befolyásával együtt az amerikai napi politika sűrűjébe vetette bele magát. Musk ugyanis az idei elnökválasztáson a republikánusok elnökjelöltjének, Donald Trumpnak az aktív támogatójaként lépett fel. A volt elnök – nem mellesleg szintén milliárdos vállalkozó – kampányát nem kevesebb, mint 132 millió dollárral támogatta. És Musk feltehetően a tulajdonában lévő X-platform algoritmusait is latba vetette, hogy támogatottját győzelemre segítse. Emellett a kampányrendezvényeken személyesen is buzdította a republikánus választókat. Mindezekfelett a kampányidőszakban egymillió dolláros csekkeket sorsolt ki azok között, akik aláírták a Trumpot támogató online petícióját. Nem túlzás kijelenteni, hogy ezzel az „igazi Vasember” történelemformáló figurává vált, ugyanis kiállása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Trump nyerni tudott a választáson. A megválasztott elnök is nyilván tisztában van ezzel, mert feltehetően nem pusztán barátságból adott posztot Musknak a leendő adminisztrációban, Vivek Ramaswamy üzletemberrel közösen a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztériumot (Department of Government Efficiency, azaz DOGE) fogja vezetni. A politikai szerepvállalás Elon Musk számára egyébként anyagilag is kifizetődő volt. A választások óta a Tesla-részvények árfolyama 39 százalékkal nőtt, és ezzel a vállalat kapacitása elérte a felfoghatatlan 1 billió dollárt. Musk személyes vagyona pedig, amely eddig is csillagászati összeget tett ki, jelenleg 320 milliárd dollár körül mozog.
Musk republikánus kiállása felvet néhány kérdést. Bár láthatjuk, hogy igen jövedelmező volt a Trump melletti kampányolás, Musk előélete nem feltétlenül mutatott arrafelé, hogy egyszer majd a republikánusok támogatójává válik. Trump a voksok egy jelentős hányadát migránsellenes kijelentéseivel és a bevándorlás-politika szigorításának ígéretével tudta bezsebelni. Elon Musk viszont köztudott, hogy nem született amerikai, hanem éppen bevándorló. Ő ugyanis 1971. június 28-án a Dél-afrikai Köztársaságban, Pretoriában látta meg a napvilágot. Édesanyja, Maye Haldeman Kanadában született, de Dél-Afrikában nőtt fel, míg édesapja dél-afrikai elektromechanikus mérnök, pilóta, tengerész, ingatlanfejlesztő és tanácsadó, aki úgy alapozta meg a család jólétét, hogy részesedést vásárolt a zambiai smaragdbányában a Tanganyika-tó közelében. Musk szülei 1980-ban elváltak, ő pedig édesapjával maradt Pretoriában. Figyelme akkor fordult az Egyesült Államok felé, amikor elkezdett kibontakozni a számítástechnika iránti érzéke és kíváncsisága. Mivel tisztában volt vele, hogy Kanadából könnyebb bejutni az Egyesült Államokba, tizenhét évesen kanadai születésű édesanyján keresztül kanadai útlevélért folyamodott. Míg a papírokra várt, egy farmon dolgozott, majd 1990-ben beiratkozott a kingstoni Queen’s Egyetemre, Ontarióban. Innen iratkozott át a Pennsylvaniai Egyetemre, ahol 1997-ben közgazdasági és fizika alapszakos diplomát szerzett. Musk 2002-ben kapta meg a hőn áhított amerikai állampolgárságot. Ekkor már több szoftveres cég alapításán volt túl, és már ekkor tetemes vagyonnal rendelkezett.
Ezután alapította meg a mára már vállalatbirodalommá vált cégét, a SpaceX-et. E vállalatot azért hozta létre, hogy forradalmasítsa az űrhajózást, az űrrepülést elérhetővé tegye a civil lakosság számára, és lehetővé tegye az emberiségnek, hogy más bolygókon is megvesse a lábát. Nem elhanyagolható szempont, hogy Musk gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy az űrutazás úttörőjeként tevékenykedhet. Trump azonban első elnöki ciklusa alatt nem mutatott nagy érdeklődést a világűr meghódítása iránt. Bár elnökként utasította a NASA-t, hogy ismét juttassanak embert a Holdra, valamint egy űrhaderő felállításának szükségességéről is beszélt, ezek inkább voltak hangzatos nyilatkozatok, mintsem kézzelfogható intézkedések. Mindenekelőtt azért, mert egyik esetben sem született részletes terv, és az ehhez szükséges anyagi fedezetet sem biztosították. Kérdés, hogy Trump Elon Musk hatására előáll-e egy előremutatóbb és konkrétabb űrprogrammal.
Trump második elnökségét a világpolitikában kitüntetett figyelemmel követik. Ezt az elkövetkező négy évet abból a szempontból is érdemes majd végigkísérni, hogy hogyan alakul a régi-új elnök és „az igazi Vasember” kapcsolata. Hogyan fér meg két ilyen öntörvényű személyiség egy adminisztrációban? Mire sarkallhatja Musk Trumpot? Új lendületet adhat-e az amerikai űrprogramnak az a körülmény, hogy a SpaceX atyja ilyen közel került az állami döntéshozatalhoz? A válaszokat még nem tudjuk, de egy biztos, ha a Time magazin 2021-ben Elon Muskot méltónak találta az év embere díjjal kitüntetni, az idei évben ezt a címet még jobban megérdemelné.
Nyitókép: AP via Beta