2025. március 29., szombat
SZABADKA UTCA- ÉS TÉRNEVEI (78)

A Szilágyi Erzsébet utca

Szabadka köztéri szobrait, illetve szökőkútjait, csobogóit, emléktábláit és emlékjeleit, valamint közkeresztjeit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben
Szabadka utca- és térneveit mutatjuk be. Kiknek a nevét viselik városunk utcái és terei? Kik voltak ezek a személyek? Kinek nevét viselték korábban ezek az utcák? A többi között ezeket a kérdéseket igyekszünk megválaszolni. Eközben pedig az utcák kialakulásának története és Szabadka múltja is feltárul majd e sorozatban.

A Szilágyi Erzsébet utca az Újfalu helyi közösségben található, és a XV. században élt magyar anyakirálynő nevét viseli.
Szilágyi Erzsébet születési ideje nem ismert. Édesapja Szilágyi László volt, aki Zsigmond király elkötelezett hívének számított, édesanyja Belleni Katalin. Szüleit valószínűleg korán elveszítette, ugyanis Hunyadi Jánossal kötött házasságát bátyja, az akkor már családfő Szilágyi Mihály macsói bán hozzájárulásával kötötte meg. Szilágyi Erzsébet elsősorban Hunyadi kiterjedt birtokainak igazgatásával, és az abból származó jövedelmek kezelésével segítette férje politikai előmenetelét. Emellett két fiuk, László és Mátyás nevelését is ő irányította. 1446-ban, amikor Hunyadi Jánost a Magyar Királyság kormányzójává választották meg, Szilágyi Erzsébet az ország első asszonyává vált. Továbbá ekkoriban az ország harmadik legnagyobb birtokállománya is a kezében volt. Tegyük hozzá, hogy Szabadka, vagy ahogy akkoriban hívták a mezővárost, Zabothka, 1439-től szintén a Hunyadiak birtokát képezte. Férje 1456-ban bekövetkezett halála és kisebbik fia, Mátyás 1458-as trónra kerülése között aktív politikai szerepet töltött be. Hunyadi János halála után hatalmi harc tört ki a Cillei Ulrik befolyása alatt álló V. László király és a Hunyadi család között. E harc áldozatává vált Hunyadi László, akit V. László kivégeztetett. Ez után Szilágyi Erzsébet mindent elkövetett, hogy kisebbik fiát, Mátyást trónra juttassa. Célját 1458-ban sikerült is elérnie. Mátyás uralkodása alatt Szilágyi Erzsébetnek anyakirálynőként volt nagy befolyása az országban. Székhelye az óbudai királynéi várban volt, és innen igazgatta a Hunyadi-birtokokat is. Nem avatkozott be Mátyás politikájába. Azért kardoskodott, hogy fiának törvényes örököse szülessen. 1476-ban ő vette át Mátyás király házasságon kívül született fiának, Corvin Jánosnak a nevelését. Mátyás 1479-ben törvényes örökösének ismerte el fiát. Szilágyi Erzsébet ezért 1483-ban kelt végrendeletében minden vagyonát Corvin Jánosra hagyta. Ennek is köszönhető, hogy Corvin 1490-ben Mátyás király halála után, a Hunyadi család és egyben Magyarország leggazdagabb földbirtokosává vált. Szilágyi Erzsébet valószínűleg 1484-ben hunyt el. Szilágyi Erzsébet alakja megelevenedik a jelenleg is futó Hunyadi című sorozatban. Hunyadi János feleségét Rujder Vivien alakítja.
Szabadkán Szilágyi Erzsébet nevét egy utca viseli. 1997. december 18-án az akkori képviselő-testület 13. ülésén hozta meg azt a döntést, mely szerint tizenöt utca, köztük a mai Szilágyi Erzsébet utca is, amely addig csak sorszámot viselt, nevet kap. Az utca azóta viseli Hunyadi János feleségének, Mátyás király édesanyjának nevét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az utca Hunyadi János feleségének, Mátyás király édesanyjának nevét viseli / Patyi Szilárd felvétele