A mai napon van kereken nyolcvan éve annak, hogy a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának 322. lövészegysége felszabadította a legnagyobb náci koncentrációs tábort, a hírhedt Auschwitzot. A katonák a táborban mindösszesen 7500 túlélőt találtak. Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén ezt a napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott határozat „az emlékezés és a tanítás kötelességét” hangsúlyozza, azt a felelősséget, hogy az elkövetkező nemzedék megismerje a II. világháború során elkövetett náci gaztetteket, úgy, ahogy a világ szembesült a holokauszttal a világégés utolsó éveiben. A II. világháború alatt számos koncentrációs tábor működött szerte a nácik által megszállt Európában, mint például Treblinka, Sobibor, Belzec vagy Dachau. Ezek közül azonban Auschwitz volt a legnagyobb, a leghírhedtebb, a nácik „végső megoldásának”, vagyis az európai zsidóság megsemmisítésének legfőbb helyszíne. Érdemes felhívni a figyelmet, hogy Auschwitz valójában nem pusztán egy koncentrációs tábor volt, hanem egy több mint 40 koncentrációs és megsemmisítőtáborból álló hatalmas komplexum. A nácik itt a tömeggyilkosságokat az ipari termeléshez hasonlóan szervezték meg, annak érdekében, hogy minél rövidebb idő alatt minél több embert gyilkolhassanak le. Így nem csoda, hogy Auschwitzot egyszerűen csak halálgyárnak szokás nevezni. Csak ebben a szörnyű létesítményben 1,3 millió ember lelte halálát, a zsidók mellett lengyelek, romák, szovjet hadifoglyok, homoszexuálisok, különböző vallási kisebbségek tagjai. Hozzá kell tenni, hogy az auschwitzi áldozatok csaknem fele magyarországi származású volt.
Január 27-e tehát az a nap, amikor a világ szembesült azzal, hogy a nácik mit műveltek az uralmuk alatt álló területeken. Persze a koncentrációs táborokban folyó népirtásokról kósza hírek, szemtanúk vallomásai, néhány szerencsés túlélő beszámolója már a szövetségesek előrenyomulása előtt is eljutott a szabad világba, de azokat a közvélemény sokszor a nácikat befeketítő túlzásoknak tartotta, ugyanis képtelenségnek tartották, hogy ilyen szörnyűségek valóban megtörténhetnek. Aztán kiderült, hogy ezekben a létesítményekben az előzetes híreknél is nagyobb, az emberiség történetében addig soha nem látott borzalmak folytak. Ezért a koncentrációs táborok felszabadításával egy időben a szövetségesek elkezdték a tanúvallomások feljegyzését, a megmaradt náci dokumentumok, filmfelvételek összegyűjtését, hogy megőrizzék az utókor számára a tömeggyilkosságok tényét, valamint hogy bizonyítékokat szolgáltassanak a bűntettek elkövetőinek felelősségre vonása során. 1945 után az események résztvevői, történészek, filozófusok, szakértők, szociálpszichológusok, művészek tömegei keresték arra a választ, mi vezetett a II. világháború alatt történtekhez. Könyvek, filmek, dokumentumfilmek sorozatát szentelték e témának, de nem túlzás azt mondani, hogy megnyugtató válasz azóta sem született. Talán a józan ész keretei között nem is lelhetjük meg azt. Közben pedig eltelt nyolcvan év.
„...és ezzel néhány olyasmi is elveszett, aminek sosem lett volna szabad feledésbe merülnie. A történelemből legenda lett. A legenda mítosszá vált.”
A fenti sorok A Gyűrűk Ura: A Gyűrűk Szövetsége című fantasy-filmben hangzanak el, és arra hivatottak, hogy kétezer-ötszáz év elteltét érzékeltessék. Az, ami néhány nappal a holokauszt nemzetközi emléknapja előtt történt, azt az érzést erősíti, hogy nyolcvan év is elég volt ahhoz, hogy „sok minden feledésbe merüljön” és a történelem egy ködös mítosszá váljon. Nem tudunk másra gondolni ugyanis akkor, amikor a világ leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb embere, az újonnan felálló amerikai kormányzat egyik fontos tisztségviselője karlendítéssel üdvözöli az új amerikai elnök beiktatását ünneplő tömeget. Ráadásul Elon Musk, merthogy róla van szó, igen jó kapcsolatokat ápol szélsőjobboldali csoportokkal, szervezetekkel, és az Alternatíva Németország (AfD) elnevezésű szélsőjobboldali párt lelkes támogatója, annak a pártnak, amelyet német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal állandó megfigyelés alatt tart, mert a fennálló államrendre veszélyesnek tartja.
Elon Muskot természetesen sok támadás érte a tömegrendezvényen tett köszöntése miatt, a különc multimilliárdos elég egyértelmű gesztust tett, amit aztán újból megismételt, de az is igaz, hogy a különböző tudósításokban és beszámolókban csak szemérmesen „náci karlendítésre emlékeztető” vagy „könnyen félreérthető” mozdulatról beszéltek. Maga Elon Musk az esetet saját tulajdonú online platformján, az X-en röviden és tömören így kommentálta: „Őszintén szólva jobb piszkos trükkökre van szükségük. A »mindenki Hitler« támadás annyira fárasztó.”
Természetesen nem feltételezzük azt, hogy Elon Musk a náci eszmék szimpatizánsa lenne, mégis az, hogy egy ilyen befolyásos közéleti személyiség minden következmény nélkül tud ilyen gesztust tenni, sőt ezt egy lelátónyi ember tapsviharától övezve, igen riasztó képet ad jelenkorunk társadalmáról. Közismert, hogy a II. világháborúban mintegy 50 millió ember vesztette életét. A legszörnyűbb rémtettekről fentebb volt már szó. Azt, hogy a nyolcvan évvel ezelőtti események milyen szörnyűségekkel is járnak, jól jelzi az is, hogy Európában szinte nincs olyan település, ahol ne lenne legalább egy a II. világháború áldozatainak emlékét őrző emlékmű. Itt sokan, Musk mozdulatát mentegetve, felhozzák azt az érvet, hogy az Egyesült Államokban nem volt náci diktatúra vagy megszállás, így ott a náci időket idéző gesztusokra nem olyan érzékenyek. Az igaz, hogy az Egyesült Államok területét elkerülték a II. világháború viharai, de úgy tűnik, sokan azt is elfelejtették, hogy 1941 és 1945 között több mint 400 ezer amerikai katona vesztette életét éppen azon ideológia ellen küzdve, amelynek szimpatizánsai karlendítéssel köszöntötték egymást. Mégis ma már egyre szélesebb tömegeket nem, hogy nem háborít fel, az önkényuralmakra emlékeztető gesztusok vagy jelképek használata, hanem még üdvözlendőnek is tartják azokat pusztán azért, mert az felháborítja a velük egyet nem értőket. Látva azt, hogy egyre többen, akik Auschwitz borzalmait ismerve nem akarják megérteni azt, hogy miért háborítja fel egy karlendítés vagy horogkereszt azon népek, csoportok, kisebbségek tagjait, akiket a nácik annak idején üldöztek és fizikailag meg akartak semmisíteni, sajnos azt kell mondanunk, hogy úgy tűnik, az emberiség semmit nem tanult a nyolcvan évvel ezelőtti szörnyűségekből. Pedig a történelem arra figyelmeztet, hogy amíg a nagy katasztrófákból nem vonjuk le a megfelelő konzekvenciákat újabb katasztrófába sodródunk bele. Hiszen Auschwitz is csak bő húsz évvel az I. világháború befejezése után épült fel.
Nyitókép: Pixabay
