És valaki kitalálta a kereket. Ezután már könnyen mentek a dolgok: jött a kocsi, amit évezredeken keresztül igába kényszerített rabok, majd lovak vontattak, később, amikor a gőz erejét megtanultuk megzabolázni, vasvágányokra helyeztük fejlődésünket. A vasút volt az előrehaladás vektora egészen a múlt évszázad derekáig, amikor is az individualizmus kerekedett felül az élet minden területén, a közlekedésben a főszerepet átvette a személyautó. A vasút megmaradt ugyan olcsó, de viszonylag lassú és körülményes, nyersanyag-, áru- és személyfuvarozási lehetőségként, de a nyugati társadalmakban egyre csökkent népszerűsége. Újvidéken például a 20. század elején évente kétszázezren ültek vonatra, hasonló számokat jegyeztek Zomborban és Szabadkán is. Tekintettel arra, hogy akkoriban mekkorák voltak városaink, a vonatozás hihetetlenül népszerűnek számított.
(Fotó: Ótos András)
Hazánkban a vasúti közlekedés, különösen a személyszállító szektorában fokozatosan leépült, még nem egy szép napon, egy politikai reklámhadjárat kellős közepén: itt a szupergyorsvasút! Nos, tévedés ne essék: a múlt hétvégén megnyitott Belgrád–Újvidék vasútvonal valóban vasútnak számít, hiszen a vonatnak nevezett eszköz acélból készült utakon, sínpáron közlekedik, de az ütőlapként villogtatott szolgáltatáscsomag, amelyet ez a gyorsvasút – akárcsak a többi, hozzá hasonló, nyugat-európai vasút – nyújt, korántsem az, amihez hozzászoktunk. A mai gyorsvasutak szerelvényei földön sikló repülőgépszerűségek, a légi utasforgalom gépjeinek nyílt és egyenes vetélytársai. A sebesség tekintetében ugyan nem versenyképesek, de az imént említett szolgáltatáscsomag, azaz az A pontból a B pontig történő eljutás teljes folyamata már igen. Sőt, a gyorsvasút kínálata a fejlett világban egyre gyakrabban kedvezőbb, mint a légitársaságok ajánlatai, különösen a rövidebb, 300-400 kilométeres távok esetében. A vasútállomások többsége, különösen Nyugat-Európában, de még Moszkvában és Kijevben is, a nagyvárosok szívében van, tehát nyáron akár papucsban és rövid gatyában is utazhatunk, egy kis sétával, szinte ajtótól ajtóig. Kimarad a repülőtéri taxi, az idegtépő várakozás a biztonsági-ellenőrző pontok előtt, a fogkrém, a szájvíz meg a körömvágó olló elkobzása, és még számos olyan dolog, amelyek a légi utazást manapság kínkeservessé tehetik. Vonattal éjjel is indulhatunk olyankor, amikor Európában éjjelente többnyire kerülik a felszállásokat a zaj miatt. A modern vasút tehát belvárostól belvárosig fuvaroz, viszonylag sok, szinte akármilyen összetételű cuccal, de mindezt még véletlenül sem teszi olcsón! A mai vonatjegy ára nagyon gyakran nagyobb összeg, mint a repülőjegy összege ugyanaz a két város között, nagyjából ugyanabban az időben. A vasúti szolgáltatók tudják, hogy nagyon sokan a maceramentes utazást választják a legfeljebb pár perccel hosszabb, összesített menetidőért cserében, és ennek ára van. Ne essünk tehát tévedésbe: az újonnan megnyílt vasútvonalon közlekedő, reklámszagúan Sólyom névre keresztelt vonat korántsem azt a romantikus, múltat idéző hangulatot nyújtja, amit a felújítás előtt volt alkalmunk élvezni vasutainkon. Ez a vonat visszatérés a jövőbe, azaz a múlt tapasztalatából és a vidékeinken élők emlékeiből táplálkozva egy teljesen újszerű, a jövőbe mutató irányzatot kínál, olyasmit, amire most élő népességünk legnagyobb részének sohasem lesz igénye. Az új, az idővel versenyt futó nemzedékek valószínűleg már alapértelmezettként fogják megélni a 200 km/h vasúti sebességet, ilyesmi nélkül nem fog működni felturbózott társadalmuk. Egyelőre azonban ez még másképp van. Tudják ezt a vasutat megépítő kínaiak is, ezért is döntöttek úgy, hogy az Újvidék és Belgrád vonalon a napi 36 vonatindulás közül csak 6 legyen a Sólyomé, a többi szerelvény többé-kevésbé megszokott módon, megszokott sebességgel fuvaroz. Tehát: ne ijedjünk meg, a jövő lassan érkezik a múlt vágányain, lesz időnk alkalmazkodni.
