Nem az a jogállam, ahol a hatalomgyakorlók és az államapparátus tagjai nem követnek el visszaélést, korrupciós bűncselekményt, hanem az, ahol létezik az ezek felgöngyölítését és a büntetőjogi felelősségre vonást lehetővé tevő intézményrendszer, valamint akarat, függetlenül a vélt elkövető „rangjától”. A javak és az előnyök megszerzésére irányuló, a megvalósításban gyakran eszközt nem ismerő igyekezet ugyanúgy az emberi természetből fakad, mint ez előbbi törvényszerűség ismeretében a társadalom megfelelő működését segítő jogi keret, továbbá a funkcionáló intézményrendszer, valamint a Iustitia-i objektivitás, határozottság, méltányosság és a bűn-bűnhődés egyensúlyának szellemében működő igazságügyi rendszer megteremtése iránti igény. Mivel Szerbia modern kori történelmében szinte egyetlen magas rangú tisztségviselőt sem vontak felelősségre hivatali visszaélés miatt – eljárás is csak kevesek ellen indult, ha pedig igen, akkor elsősorban az éppen előző hatalmi garnitúra képviselői ellen –, szinte úgy tűnhet, hogy tisztségviselőink példaértékűen erényes személyek, az egyesek vonatkozásában elhangzó ellentétes állításokra pedig kizárólag rossz szándékú, ellenzéki mendemondaként érdemes tekinteni.
Már a köztársasági parlament alakuló ülésén is elsősorban az foglalkoztatta az ellenzéket, hogy ki Oscar, nem pedig az, hogy a tisztelt ház például miként tervez a következő hatalmi ciklusban hozzájárulni a demokrácia erősödéséhez és a minél optimálisabb társadalmi együttéléshez. Igyekezve objektíven elemezni a helyzetet, az ellenzékből politizálók felett nem lehet pálcát törni emiatt, mert habár egy másik alapvető törvényszerűség értelmében őket is a hatalom megszerzésére irányuló vágy irányítja, a kérdés, hogy ki Oscar, valóban indokolt. Ki Oscar? Egy korábbi rendőrségi nyomozásból és bűnvádi feljelentésből nemcsak az derül(hetet)t ki, hogy Darko Šarićot és bűnbandáját állítólag Nebojša Stefanović volt belügyminiszter és Marko Parezanović, a Biztonsági-Hírszerző Ügynökség magas rangú tisztségviselője segítette, hanem az is, hogy az említetteknek felelősséggel tartozó alacsonyabb rangú rendőrségi tisztségviselők és a bandatagok közötti kommunikáció szerint ő az, aki az országban minden folyamatot, illetve adott esetben bírósági eljárást képes befolyásolni. Az ellenzék, logikai következtetéssel érvelve, meg is állapította, hogy a Šarić-bűnbanda tagjai és segítőik között a Sky mobilalkalmazás révén lebonyolított üzenetváltásában emlegetett Oscar csak egy személy lehet. Az a személy, akit még legközelebbi munkatársai – az esetenként hozzá hasonlóan a legfőbb közjogi méltóságok valamelyikét betöltő személyek – is főnökként emlegetnek.
Nem sokkal Oscart követően egy másik „fedőnév” csigázta fel sokak kíváncsiságát, így jelenleg elsősorban azt feszegeti az úgynevezett demokratikus közvélemény, hogy ki lehet a főfőnök. Ezt a főfőnököt a Siniša Mali pénzügyminiszterként és a Nebojša Šurlanként – a Szerbiai Építési Igazgatóság egykori igazgatója – azonosított személyek közötti telefonbeszélgetés során is emlegették a felek – a Belivuk-ügyben szintén rá hivatkoztak a vádlottak –, ugyancsak a döntéshozatal és a folyamatok abszolút tótumfaktumaként. A Radar hetilap honlapján közzétett, vélhetően 2019-ben rögzített felvétel arra enged következtetni, hogy az állam közvetve – közvállalatok és az alapításában működő intézmények révén –, de az állami költségvetésből közvetlenül ugyancsak, olykor vélhetően törvényellenesen finanszíroz, vagy finanszírozott nemcsak sportklubokat, hanem szurkolóknak nevezett bűnvégrehajtók tömörüléseit. Ez utóbbiak az elmúlt évtizedekben a hatalom szinte minden összetétele számára fontos eszköznek bizonyultak a különböző illegális aktivitások végrehajtásának vonatkozásában, persze csupán a gyanú szintjén. Mert érdemi eljárás soha egyetlen affér vonatkozásában nem volt, ha pedig igen – legalább látszat szintjén –, akkor rendre az adott magas rangú tisztségviselő alárendeltje ellen, ami azt sugallja, hogy a feltételezésekkel ellenben ez utóbbiak mégis képesek az önálló gondolkodásra és tevékenységre. Vagy azt, hogy Szerbiában kizárólag a beosztottak hajlamosak piszkos ügyleteket végrehajtani. Vagy valami egészen mást.
Az ellenzék által Oscarként, majd főfőnökként azonosított személy, folytatva az elmúlt egy évtizedben eredményesen alkalmazott spin gyakorlatát, a vélhetően Mali–Šurlan beszélgetés kapcsán elsősorban azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy a felvételt „Šolak médiája” hozta nyilvánosságra, emellett pedig arra összpontosított, hogy becstelenül járt el Šurlan, amikor rögzítette a beszélgetést. Az Oscarral kapcsolatos állítások vonatkozásában közölte: neki még Viber mobilalkalmazása sincsen, nemhogy Sky alkalmazás.
Az átlagpolgár számára akár mindegy is lehet, hogy xy-személy ellen büntetőeljárás indul-e visszaélés, illetve különböző korrupciós afférok címén, majd elmarasztaló ítélet születik-e az eljárásban. Az átlagpolgár számára – és érdekében – az a legfontosabb, hogy az ország működőképes intézmény-, illetve igazságügyi rendszerrel rendelkezzen, hiszen például a hivatali visszaélés bűntettének jogi tárgya – a büntethetőséggel védett társadalmi érték – éppen az államapparátus törvényes, szabályszerű működésébe, valamint az állami szervekbe és hivatalos személyekbe vetett bizalom. Ennek a bizalomnak az olykor generációkon átívelő hiánya a társadalmi folyamatok szinte összesének tekintetében érezteti eróziós hatását. A bizalomhiány vezet ahhoz is, hogy az ártatlanság vélelmét és a hasonló értékeket még azok is olykor megszegik, akik egyébként ezekre mindenekfelett állóként tekintenek.
Persze az Oscarként és a főfőnökként azonosított személy részben rátapintott a lényegre, amikor az állítólagos Mali–Šurlan-beszélgetés felvétele kapcsán nem a közpénzek esetlegesen hűtlen kezelésére utaló aspektussal foglalkozott, hanem azzal, hogy a beszélgetőpartnerek egyike rögzítette a beszélgetést. Talán megfordult a fejében, hogy akár többeknek is lehetnek hasonló felvételeik, ha pedig elkezd repedezni a máz, megtörténhet, hogy közülük több is kiszivárog. A kompromittáló felvételek sokaságára utal az is, hogy néhány napja a Šurlan és az Ana Brnabić volt kormányfő kabinetfőnöke közötti, közbeszerzéssel, illetve az adófizetők pénzével való visszaélésre utaló beszélgetést ugyancsak kiszivárogtatta a média.
Ugyanakkor továbbra is marad a kérdés, hogy az afférok időnkénti kirobbantásának milyen lényegbeli következménye lesz a társadalmi közhangulat vonatkozásában – a büntetőjogi következményeket már sejteni lehet –, hiszen amíg a hatalom befolyása kiterjed a tömegek fogyasztotta médiára, addig az esetleges visszaélések híre el sem jut a többséghez – objektív megközelítésből biztosan nem. Ez pedig azt valószínűsítheti, hogy a bizalmatlanság, kiábrándultság és cinizmus örvénye mind szilajabban sodor majd be tölcsérébe egyént, értéket és ideálokat.
Nyitókép: Pixabay
