HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Hogyan szokott táplálkozni?
A hagyományos vajdasági konyha híve vagyok. 65%
Nem fogyasztom a zsíros és a cukrozott ételeket. 8%
A zöldség- és halközpontú táplálkozást kedvelem. 6%
Vegetáriánus, illetve vegán táplálkozást folytatok. 7%
Ételérzékenység miatt kerülök egyes termékeket. 8%
Egészségügyi okokból folyamatosan diétázom. 6%
Anyukám a 90-es évek közepén egészségügyi problémái miatt kiiktatta az étkei közül az állati eredetű táplálékot. Egy népszerű budapesti természetgyógyász szakrendelőben hallott erről az „alternatív” megoldásról először, amit a gyógynövényes kúra mellett ajánlottak számára. Aztán megerősítésként rövid időre rá valamelyik sajtóorgánum közvetítésével is találkozott a módszerrel. Kutatni kezdett, szakirodalomra vadászott, és ahogy csak tudta az akkor még internetmentes világban áthatóbban tanulmányozta azt a bizonyos „diétát”. A környezetünkben, a kisfalunkban, de még a szűkebb családunkban is enyhe kifejezés, ha azt mondom, értetlenül fogadták az elszántságát, és az új étkezési szokásait, amelyek mára vegán táplálkozási módszerként váltak ismertté. Alig akadt, aki támogatta volna. Szülei, azaz a nagyszüleim aggodalmaskodtak, az ismerősök kételkedtek, voltak, akik egyenesen felelőtlenséggel vádolták.
Mindennek tetejébe önmagával is meg kellett küzdenie és fizikailag is nagyon nehéz volt átállnia arra az életmódra. Kezdetben Magyarországról tudott tönkölybúzát, lisztet, tésztaféléket beszerezni. Vetőmagot hosszú idő után, tíz évre rá találtam, a 2000-es évek közepén, szintén az anyaországból. Aztán nem kis fejtörést okozott, de megoldódott a hántoltatása is. A táplálkozási módszer, a vitaminok pótlása és a sziklaszilárd elhatározása meghozta az eredményét, így nagyon ritkán ma már megenged magának egy kis „bűnözést”, például tengeri hal formájában.
Tíz évvel ezelőtt egy vérvételt követően szembesültem életem egyik legnagyobb egészségügyi kihívásával, amire kezelőorvosom drasztikus terápiát írt volna elő gyógyszeres vagy injekciós formában. Sorstársaimhoz hasonlóan, az én első, kétségbeesett reakcióm is az volt, miért pont engem súlyt a sors ezzel a nyavalyával?! Aztán néhány hét „sebnyalogatás” és letargia után elkezdtem keresni a megoldásokat, a kiutat a helyzetből. Miután az orvostudomány kategorikus álláspontja a számos mellékhatással fenyegető utat irányozza elő, jobb híján a természetgyógyász vonalon kutakodtam. Azonnal célba vettem az anyukám által kitaposott húsmentes utat, de nemcsak hogy nem hozta meg a jó eredményt, de rontott is az addigi helyzeten. Majd a megoldásokat kutatva egyszer csak találkoztam egy olyan módszerrel, ami teljesen szembe ment anyu vegán étrendjével, de megoldást ígért. Azaz drasztikus étrendváltoztatás várt rám is.
Ekkor búcsúztam el a témában avatott tanácsadóm javaslatára sok-sok finomságtól. Az istenien ropogós friss kenyértől, a francia krémes mámorító varázsától, a fagyi roppanós csokibevonatától, gyermekkorom kedvenc plazmájától és minden más édességtől. Az egyébként isteni ízű, de iparilag feldolgozott és sok-sok tartósítószert, állag- és ízjavítót tartalmazó ropiktól, az addig feltöltődés érzetét keltő házi tejtől, az isteni házi túrótól is elbúcsúztam, továbbá a nyúlós sajttal és megpirult tésztával felszolgált pizza gyönyörétől, a burgonya és a gabonafélék minden formájától, kedvenc hamburgeremtől, az üdítőktől, illetve a bodzaszörptől is.
A módosított étrend gyors és látványos eredményeket hozott, valóban több energiám volt, és jobb hangulatom. És mindezt a vérvétel is igazolta. Bármennyire is fájlaltam elhagyni kedvenc étkeimet, ez tűnt számomra a járhatóbb útnak, és anyukám kitartása, jó példája is erőt adott. Inkább választottam bizonyos finomságok mellőzését, mint a rendszeres gyógyszeres kezeléssel járó harcot. Az egyes orvosok személytelen, közömbös gépiességgel, vagy nem ritkán arroganciával kísért vizsgálatait, a várótermi várakozások és vérvételek végeláthatatlan sorát, és a magánrendelések pénzügyi örvénybe taszító mókuskerekét. Ezért is következetesen betartottam az étkezési előírásokat, bár bevallom, több esetben is a sötétben tapogatóztam. És bizonyos gyümölcsökhöz, azaz a nem túl szénhidrátgazdag gyümölcsökhöz még ragaszkodtam, és ha éhes voltam és nassolni vágytam, egyre többször nyúltam hozzájuk.
Aztán öt évvel ezelőtt kiderült, hogy a vérvételem eredményei már a közelében sincsenek az eredeti céljaimnak. A közérzetem és az erőnlétem ugyan ebből mit sem érzékelt, de a koronavírus-járvány kezdete előtt néhány héttel csúnya értékekkel szembesültem. Ismét kutatásba fogtam, ezúttal mi minden jelenthet számomra egérutat. Ekkor találtam rá egy Boszniában élő „füvesember” szirupjáról szóló cikkre, amelynek köszönhetően egy kezdetben szkeptikus belgrádi orvos tett le számos komoly gyógyszert. A cikket egy megbízhatónak vélt újság honlapján olvastam, nem tűnt emberek ezreit átvágó „vírusszagú” reklámnak. Telefonszámot is feltüntetett a szerző. Tárcsáztam, egyeztettem a füvesemberrel, felvettem a kapcsolatot a cikkben szereplő doktor úrral is. Mint kiderült, ez utóbbi arra tette fel az életét, hogy orvosként ingyen segítse személyre szóló tanácsaival a megmentője készítményeivel végzett terápiát. Ingyen segített rajtam is, egy hónapon át napi szinten konzultáltunk. De nemcsak hozzám viszonyult ilyen módon, hanem mindazokkal így tett és tesz ma is, akik hajlandóak a rendkívül szigorú „játékszabályokat” betartani.
Megismerkedésünk első napjaiban a doktor úr látva a véreredményeimet, kórházba küldött volna. Csakhogy pontosan azokban a napokban a járvány miatti félelemcunamiban hirtelen bezártak a szakrendelések, következtek a kijárási tilalmak. Úgyhogy más nem volt, belevágtunk „házi módszerekkel” rendbe tenni a rakoncátlankodó egészségemet. Ismét búcsúztam, ezúttal kedvenceimtől az almától, a dinnyétől, és megismerkedtem a természetben gyűjthető és ehető vadnövényekkel és a gyógyteákkal. Kizárólag három étkezésre álltam rá, amelyek közül az első házi finomságokból álló és kiadós lett, a második gyengécske, a harmadik pedig alig néhány falat. Egyébként is 36-os a ruhaméretem, de még jobban lefogytam, kezdetben éheztem, a gyógyszerektől rosszul voltam. Aztán hetek múlva nagyon lassan és küzdelmesen, mindenféle intézményes háttér nélkül jöttek a jó eredmények. Előbb a gyógyszereket tehettem le, majd már a gyógynövényes terápiára sem volt szükség. És miután rendbe jöttek az eredményeim, az orvos felügyeletével és a tanácsai mellett én magam álltam neki kísérletezni, mire hogyan reagál a szervezetem. Akkor derült ki, hogy egyes üzletekben árusított, iparilag előállított zöldségekre is förtelmes véreredményeket produkálok. Ezért kénytelen voltam arra gondolni, hogy a termesztésben felhasznált vegyszerek és műtrágyák miatt is lehetnek problémáim. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az étkezési tanácsokat kutya keményen betartottam akkoriban és ma is. Viszont bevallom, a biztonságos élelmiszert termő konyhakerti veteményesem fényes, világmegváltó terve még nem valósult meg. És a „szénhidrát- és finomított élelmiszermentes” étkezés sem gyógyított ki minden nyavalyámból.
Miután érintett vagyok magam is, felfigyeltem rá, hogy az utóbbi időben egyre többen küzdenek krónikus egészségügyi problémával, amelyektől sokan igyekeznek az étkezésnek köszönhetően megszabadulni. Ők elsősorban azokra a krónikusnak nevezett megbetegedésekre keresnek enyhülést, de akár megoldást is, amelyekre az orvostudomány vonogatja a vállát. Vagy élethosszig tartó gyógyszeres, injekciós terápiát tud felajánlani, egy mind jobban romló testi funkciókkal kísért, rögös úton. Egyelőre több alternatív módszer szöges ellentétben áll a hivatalos orvostudománnyal, ezért sokan nem is mernek belevágni. De a társadalmi elfogadottsága terjed az „ilyen-olyan”-mentes étkeknek, csakhogy ennek nem túl szerencsés az oka, mert divathóbort lett az ifjúság körében a kizárólagos növényi étrend. Többen valamilyen meggyőződésből, elvi okokból, vagy csak „mert az olyan menő” elv alapján kezdenek bele. És ezzel nem kevés, visszafordíthatatlan egészségügyi gondot okozhatnak maguknak idővel. Pont mint a túlzott chips- és édességfogyasztással.
Divathóbort ide, egészségügyi okok oda, tény, hogy valóban egyre kevesebben étkeznek gyermekkoruk „étlapjáról”. A hagyományos vasárnapi ebédek is nagyon kevés helyen szedik már egy csokorba a családokat. Ehhez alkalmazkodik a társadalom is, és egyre többen odafigyelnek a különleges igényekre. Erről meggyőződhettem, amikor idén egy lakóhelyemhez közel eső, egyre népszerűbb étterembe tértem be kedves ismerőseim társaságában megünnepelni a nőnapot. Az egyik tulajdonos minden asztaltársasághoz odalépett, és kedvesen érdeklődött, hogy esetleg ki az, aki az általuk felkínált alapvacsorát nem fogyasztja vagy fogyaszthatja. Jelentkeztem és teljesen meglepődtem, mert megértéssel és hozzáértéssel találkoztam. Hogy a sült csirkét panír nélkül kérem, zsiradékot kihagyva grillen sütve, ételízesítő-mentesen és csupán sózva, natúr zöldségekkel. Mindig van nálam egy kis mandula arra az esetre, ha megéheznék, de éppen nem tudtam magammal vinni az otthon elkészített „biztonságos” ételt. Úgy készültem, hogy csak mandulavacsorám lesz, de tévedtem. Nem is gondoltam volna, de abból az egyre nevesebb, régiségekkel berendezett, hagyományőrző bácsgyulafalvi csárdából nem mentem haza éhesen.
Nyitókép: Pixabay
