Ha már nyakunkon a nyár és tikkaszt a hőség, keresve sem lehetne jobb búvóhelyet találni előle egy moziterem kellemes hűvösénél. A filmkínálatot böngészve nem is lehet panaszunk, van miből válogatni, jobbnál jobb alkotások várják a mozizni vágyókat. Közülük is kiemelném személyes kedvencemet, az Agymanók című családi animációs film második részét (Inside Out 2), amely világszerte rekordokat dönt a látogatottság terén. Megérdemelten, tegyük hozzá, hiszen ötletes és szellemes produkció, amely nemcsak elszórakoztat, hanem továbbgondolásra is késztet. Ráadásul rendkívül látványos, szóval igazi nyári filmcsemege kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A történet első részét egy szűk évtizede, 2015-ben mutatták be, Agymanók címmel, és ekkor vált sokak kedvencévé a főhőse, Riley, egy fiatal lány, akinek élete feje tetejére áll, amikor a kertvárosi idillből a nyüzsgő San Franciscóba kell költöznie a családjával. Új város, új iskola, új otthon – számtalan kihívás, amikkel meg kell birkóznia, de az érzelmei segítik ebben. Az öt fő érzelem: Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor a kislány agyában, az úgynevezett Központban laknak, ők vezérlik Riley gondolatait. Fő feladatuk, hogy átvezessék a lányt a hétköznapok kihívásain. Mindez persze nem egyszerű, hiszen megesik, hogy az érzelmek egymásnak feszülnek, és kitör a káosz.
Az első rész alapötletét tovább vitte Kelsey Mann rendező az Agymanók 2.-be, így régi ismerősökként üdvözölhetjük a sajátságos külsejű alapérzelmeket: a megnyerő Derűt, a duci, kék Bánatot, a kis piros méregzsák Haragot, a pepita mellényt és nyakkendőt viselő, lila Majrét, és a csini zöld ruciban páváskodó Undort, akik minden egyes gondolat és tett hátterében tevékenykednek. Munkájuk összetett, hiszen a legtöbb esetben össze kell dolgozniuk, ráadásul a feladataik közé tartozik a napi benyomások rendszerezése, tárolása, s „gazdájuk”, azaz Riley személyiségének építgetése, alakítása is. Egy kiskamasz esetében mindez ráadásul egyre bonyolultabbá válik, hiszen „kifinomultabb” érzelmekre is szükség van ahhoz, hogy a felnőtté válás útvesztőjében átsegítsék.
Jelen történetünk épp e legzűrösebb időszak: a tinédzserkor beköszöntével kezdődik, Riley elméjében ugyanis hatalmas pusztítás megy végbe. Helyet kell csinálni a Fejhadiszálláson az érkező új érzelmeknek, akik minden addigi szabályt megbolygatnak. Forgószélként érkezik a hetrefüles, roppant vicces Feszkó, becammog a túl nagyra nőtt, könnyen elpiruló Ciki, bepattog a kis, méregzöld Irigység, és akár egy orosz regény szenvedő hősnője, teátrálisan bevonul a folyton mobilozó, szürke Uncsi is. Az új érzelmek pedig jönnek, látnak és… beköltöznek! Mi több: elismerik ugyan, hogy az őshonos érzelmek eddig eredményes irányítást végeztek, de úgy ítélik meg, hogy a felnőtté válásban másfajta gondolkodás- és viselkedésmódra van szükség, így az addigi érzelmeket elnyomva hatalomra törnek. Természetesen csakis Riley érdekében.
A szülők csak kapkodják a fejüket, hiszen pillanatok alatt akarnok, hisztis, szemtelen és pöntyögő teremtéssé válik a lányuk, aki, mintha érzelmi hullámvasúton ülne, hol duzzog, hol kacag, hol rettentően bánatos, máskor pedig majd felveti az unalom, és mintha a személyisége is megváltozna. A szeretetteljes, vidám Riley kiszámíthatatlanná, búskomorrá, törtetővé válik, s nemcsak a környezete, hanem ő maga sem érti, mi történik vele, mi zajlik a bensőjében. Csak lassanként jut el a felismerésig, hogy a pályaválasztással, az új barátok keresésével, a más közegbe való beilleszkedéssel járó feszültség, azaz a Feszkó a segítségére lehet ezekben a szokatlan helyzetekben, ahogy a többi új érzelem is támogathatja a személyiségének továbbalakításában. S a kamaszkor, ez az átmeneti időszak a gyerekkor és a felnőttkor között, amennyire zűrös, annyira izgalmas is lehet, ha megtanulja összehangolni az érzelmeit.
Az Agymanók 2. mind témaválasztásában, mind 3D-s kivitelezésében kiváló megközelítése a tinédzserlét káoszának, a remek humorral felépített, dinamikus jelenetekben vélhetőleg magukra ismerhetnek az érintettek, azaz a tizenévesek, és a körülöttük élők egyaránt. A külső és a belső világ párhuzamos ábrázolásával, az ok-okozati viszonyok találó megjelenítésével szemléletesebbé válnak a lelki történések, s érthetőbbnek, vagy talán sejthetőbbnek tűnnek a saját bensőnkben, illetőleg a másik ember bensőjében zajló érzelmi folyamatok. Merthogy agymanók nemcsak Riley, nemcsak a gyerekek fejében laknak, hanem bizony ott tevékenykednek a szülők, a felnőttek fejében is, és ha magunkra összpontosítunk, felfedezzük, jelen gondolatainkat, hangulatunkat melyikük irányítja éppen.
Nyitókép: Sándor Zoltán felvétele
