2024. december 21., szombat
KOMMENTÁR

Hol lehet majd jegyet váltani?

A városvezetés szerint az újbelgrádi főbuszpályaudvar egy hónap múlva véglegesen elkészül, vagyis várhatóan a távolsági buszforgalmat szeptember közepén, esetleg végén a meglévő központi állomásról átköltöztetik majd a 42-es blokkba, ugyanakkor ezzel egy időben az Autokomandán is nyílik majd buszpályaudvar, mégpedig azoknak a városközi és távolsági buszoknak, amelyek dél irányából futnak be a fővárosba, illetve az ország déli városai, települései felé indulnak.
Néhány évvel ezelőtt nagyon egyszerű volt Belgrádban közlekedni. Ugyanabba a városrészbe futott be a vonat is és a busz is. Innen pedig könnyen folytathattuk utunkat bármelyik távolsági közlekedési eszközzel, és a főváros bármelyik részébe könnyű volt eljutni, hiszen a Száva partján kialakított két pályaudvarhoz futott be számos tömegközlekedési eszköz. A tervezést megnehezítették, amikor a régi vasútállomást bezárták, áthelyezték a Prokopba, ahonnan mind a mai napig csupán az a néhány busszal, vagy éppen trolibusszal utazhatunk tovább, mint azelőtt, mielőtt az lett volna a fővárosi központi vasútállomás. Egy-két járatot vezettek be csupán az elmúlt 5-6 év alatt.

A távolsági buszok esetében hasonló „merényletre” készülnek a fővárosban. Természetesen a Száva folyó partja rendezettebb lesz, számos parkkal és hatalmas épületekkel, amelyek már szinte erőszakosan rá is telepedtek a megmaradt belgrádi autóbusz-pályaudvarra. A költözés elkerülhetetlen. De! Amint átköltöztetik azt, már nem lesz egy központi buszpályaudvar, hiszen több kisegítő pályaudvart is építenek a város különböző pontjain, hogy ki tudjanak szolgálni minden igényt (legalábbis a városvezetés indoklása szerint). Azok a távolsági buszok, amelyek az újbelgrádi pályaudvarra érkeznek vagy onnan indulnak majd, nem haladhatnak át a városon, vagyis a Gazela hídon, ha délről érkeznek, vagy délre mennek. Csakis a belgrádi kerülőutat használhatják majd. Csökken ezzel majd a forgalom Belgrád egyik legforgalmasabb hídján, de bizonyos városrészeket, összeköttetéseket nem tudnak majd lefedni. Azaz várhatóan másként oldja majd meg ezt a város. A városi illetékesek a napokban közölték, hogy olyan körjáratokat vezetnek be az Autokomandán, amelyek a Felszabadulás körúton (Bulevar oslobođenja) – Slavija – Nemanjina – Száva (Savska) utcákon haladnak majd át, így szinte minden városrészbe el lehet majd jutni, átszállással, több tömegközlekedési eszköz váltásával. A tervek szerint ugyanis a kirándulóbuszok és a turista buszok is délről ide futnak majd be.

Azt viszont, hogy milyen szolgáltatás várja az utasokat az újbelgrádi buszpályaudvaron, még mindig nem lehet tudni. A legutóbbi nyilatkozatok szerint ugyanis csupán a peronok épültek fel. A fő épület építése, ami egy egységes komplexumot képez majd az újbelgrádi vasútállomással, egyelőre még el sem kezdődött, sőt az elkövetkező két-három évben nem is várható, hogy elkészül, ezt maga Aleksandar Šapić, Belgrád polgármestere nyilatkozta még a tavasszal. Ebből kifolyólag, arról, hogy hol tudnak majd az utasok jegyet váltani, vagy ki fogja őket elirányítani, melyik peronon tudják bevárni a buszukat, nagyon keveset lehet tudni. Mint ahogy arról is, hogy egyik napról a másikra történik-e majd a buszállomás átköltöztetése, vagy az is részekben.

Rendszeres utazóként már értek meglepetések, amikor például lebontották a régi érkező peronokat, amikor nem nyitották meg a jegypénztárt, vagy amikor munkálatok miatt bizonyos tömegközlekedési eszközök érkezésem (vagy távozásom) napján, vagy azon a héten nem indultak, esetleg másik irányba terelték át őket. Miután a régi buszállomással szoros összeköttetést képező Száva, vagyis villamoshidat is lebontják, hamarosan, szinte minden alkalommal úgy szállok fel a városközi buszra, hogy nem tudom, mire érkezem. Tehát, ne lepődjön meg senki, ha szeptember végén az újbelgrádi központi pályaudvaron szállhat le a távolsági buszról, de akkor sem, ha októberben is még a régi buszpályaudvar közelében, a Belgrád a vízen projektum épülő lakótömbjei között történik ez meg. Az új buszpályaudvar megnyitását ugyanis már többször elhalasztották.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Miklós Hajnalka felvétele