A zősök a héten utasítottak, hogy készítsek fészket, ha szeretném, hogy hozzon valamit húsvétra a nyuszika. Így mondták: nyuszika, mintha csak azokról a nénikről beszélnének, akiknek a fényképeivel tele vannak a szerszámos szekrény alján található színes újságok. Különben meg nem vagyok már dedós, tudom, hogy az ajándékot nem is a nyúl hozza, hanem ők teszik bele a fészekbe, mialatt még én alszok. Éppen ezért érdekes, hogy amikor később közösen megnézzük, mit hozott a nyúl, ők nálam is jobban meghatódnak! Már gondoltam, hogy leleplezem az egészet, de mindig annyira beleélik magukat ebbe a színjátékba, hogy nincs szívem elvenni tőlük ezt az örömöt, inkább rájuk hagyom.
A fészekkészítésnél azonban idén egy sokkal nehezebb feladattal is megbízott a fater. Azt mondta, keressek a számára megfelelő locsolósverset a zinterneten, hogy ne szavalgassa minden évben ugyanazt, ám ott, ahol én kezdtem keresni, a versikék nagy részét legfeljebb a fent említett újságbéli néniknek lehetne szavalni. Végül aztán csak találtam valamit. Azt javasoltam, hogy a Zacsekpeti mamájának mondja el a következőt: „Én verset nem tudok, / Azt mondják a kicsik, / Én csak azért jöttem, / Hogy igyak egy kicsit.”
– Őszinte, Tepisti – bólogata atata, amikor elszavaltam neki. – És anyádnak mit mondjak?
– Hát ez félig-meddig saját kreálmány – ismerém el. – Így hangzik: „Piros tojás, barka, páfrány, / Meglocsollak Házisárkány!”
– Nagyon jó! Naaagyon jó, Tepisti! – ujjonga az öreg. – Egyedül azt nem értem, mi köze a páfránynak a húsvéthoz.
– Azzal rímel a sárkány. Nem mondhatom azt, hogy torma! Vagy igen, csak úgy a második sort is meg kell változtatnom: „Piros tojás, barka, torma, / Meglocsollak Szép Nyulacska!”
– Ez is jó! – dörzsöle a kezét a fater. – Bár az első valósághűbb. Majd meglátjuk, milyen tortát kapunk húsvétra, és annak függvényében választunk megfelelő locsolóverset.
A húsvét előtti készülődés azonban nem csak engem viselt meg.
– Úgy érzem magam, mintha különböző kindertojásokban lapuló játékokból raktak volna össze – panaszkoda egyik este amama, fáradtan a kanapéra rogyva.
– Ne nagyon emlegesd a kindertojást meg a hasonló termékeket, Tematild – figyelmezteté az öreglányt atata –, amióta kitört a szalmonella-botrány, vigyázni kell vele.
– Épp máma láttam az egyik boltban, hogy a kinder termékek le vannak árazva – mondá a muter. – Ezzel még gyanúsabbá teszik a termékeket.
– Az akció nyilván azoknak szól, akik hírek helyett elsősorban a zösszeesküvés-elméleteket követik a vészbukon! – magyaráza az öreg.
Bármennyire is igyekeztek a nagyok egész héten ráhangolódni az ünnepre, a politikát azért most sem lehetett teljes mértékben a szőnyeg alá söpörni.
– Úgy tűnik, hogy a Vučko uopste nincs irigylésre mondható helyzetben – elmélkede a fater. – Az orosz-ukrán háború nyilván az új zerb kormány alakítására is kihat. Nyugati nyomásra állítólag ki kell hagyni a ruszofil elemeket a leendő kormányból.
– A választások lényege a politikai kép letisztulása kellene, hogy legyen, nálunk viszont most mintha még zavarosabb lenne, mint előtte volt, és további tárgyalások függvénye – spekulála amama. – Egyre inkább azt érzem, hogy mindenki nyert, csak éppen a nép veszített.
– Ez azért van, zomzédasszony – szögezé le az éppen betoppanó Zacsek –, mert vannak olyan politikusok, akik választások előtt csábítgatják, utána pedig cserbenhagyják zavazóikat.
– Azt rebesgetik – árulá el atata –, megtörténhet, hogy a házelnök Ivica is arra kényszerül, hogy becsomagoljon kofferocskájába és zoci pártjával együtt elhagyja a hatalmi többséget.
– Pedig a választási plakátjain már kormányfőnek nevezte ki magát – értetlenkede a muter.
– Azt nyilván pszichikai hadviselésnek szánta, ami a haladó táborból érkező utólagos reakciókat hallgatva meglehetősen fordítva sült el – kuncoga a Zacsek.
– Nem csak a sima zocik jövője kérdéses, hanem a mozgalmas zoci Vulin további kárrierje is bizonytalan – csóvála a fejét az öreg –, úgy áll, a számára sem lesz hely az új kormányban.
– Pedig ő olyan sokoldalú, mint a gömb – töprenge amama –, ért a kozovói kérdéshez, a munkásjogokhoz, a zociálpolitikához, a katonásdihoz, a belügyhöz, no meg a sztájlinghoz is.
– Bizony! Micsoda göncei vannak! Na és mennyi eredeti ötlettel rendelkezik – gondola bele a Zacsek. – Emlékeznek, amikor védelmis korában bevezették a tizenöt napos katonai kiképzést, és jelentkezett rá, hogy az ötvenhez közelítve ripsz-ropsz ő is harcképzett legyen?!
– Emlékszünk – sóhajta a fater. – Száz zerencse, hogy nem az egészségügyi tárcát kapta.
– Nem hiszem, hogy ő kimaradna a buliból, hiszen egy elkötelezett Vučko-rajongóról van szó – érvele az öreglány.
– No de mi baja lehet, ha egyszer nem miniszterkedik?! – így a Zacsek. – Legalább lesz ideje meglátogatni a kanadai nagynénjét, és megköszönni neki mindazt, amit eddig érte tett.
– A meg nem erősített információk szerint ellenkező irányba utazik majd – jelenté be sejtelmesen atata. – Kínába megy nagykövetnek!
– Érkezése kétségtelenül nagy nap lesz a népes ország hosszú múltra visszatekintő történelmében – állapítá meg a muter. – Küldetése alatt biztosan serkenti majd a csirkeláb-exportot, a rakétaimportot, és megsürgeti a repülőautók gyártását.
– Nem tudom, mennyit bírnának ki a fiúk egymás nélkül, attól tartok, nehogy úgy járjanak, mint a viccbéli bajtársak – adá hangot kételyeinek a Zacsek, és elmesséle az említett viccet.
Három barát egy lakatlan szigeten ragad, ahol egy varázslámpásban élő szellemre bukkannak, aki megígéri nekik, ha szabadon engedik, mindenkinek teljesíti egy kívánságát. Az első azt kéri, juttassa haza. A másik ugyanúgy. Mire a harmadik: „Magányos vagyok egyedül. Azt kívánom, hogy térjenek vissza a barátaim.”
A választásokkal kapcsolatban amamának egy másik este még valami az eszébe jutott.
– Észrevetted, Tegyula, hogy a választások előtt mindenből micsoda tartalékkal rendelkeztünk, most meg fëszt azzal riogatnak, hogy ebből nem lesz elegendő, meg abból várható hiány? – zsörtölőde az öreglány. – Képzeld, húsbehozatalra szorulunk!
– Nem is csodálom – felele megértően a fater –, jól kibabrált velünk a naptár. Nyakunkon az egyik húsvét, aztán a másik, majd a majális. Ami hús a húsvétok után marad, mind a rostélysütőbe kerül. Csak az a kérdés, mi lesz azután. Mind felcsapunk vegánnak?!
– Te már félig-meddig meg is tetted – jegyzé meg csípősen a muter, arra utalva, hogy amióta megjelent, az öreg minden étkezésnél megeszik egy-két zöldhagymát. – Csökkentsd ezt a mértéktelen hagymafalást, Tegyula, már nem kötelező a maszkviselés, megérzik rajtad.
– Annyira finom! – védekeze atata. – És egészséges is: szabályozza a vércukorszintet, tisztítja a véredényeket, serkenti az emésztést, jótékony hatással van a csontokra és a fogakra, védi a szemet stb. Különben meg attól, hogy nem kötelező, én továbbra is viselhetek maszkot.
– De senki sem hord már! – fakada ki amama. – Azt hiszik majd rólad, hogy flúgos vagy!
– Hadd higgyék! – legyinte a fater. – A kimutatások szerint a korona következtében már úgyis minden hatodik szerb állampolgár valamilyen lelki-szellemi nyavalyával küzd: depresszió, hipochondria, holdkórosság, stresszérzékenység, álmatlanság, fóbia, táplálkozási zavarok… Itt már az a gyanús, aki nem hüje!
Pistike, nyuszikaváró hagymafaló rímfaragó
