A héten falatozás közben amama bölcsen megállapította, hogy untig elég évente egyszer sonkát, kolbászt és tojást főzni, mert ez a tavaszi finomságdömping irtó kikészíti a zember gyomrát. Száz zerencse, hogy atata gondoskodik róla, hogy az öreglánynak ne kelljen olyan praktikus tanácsokat olvasnia, hogy mit is kezdjen a megmaradt főtt sonkával.
– Edd tele magad, Tegyula sonkával, mert tuti, hogy egy évig nem főzök újra – tanácsolá a muter. – Ha netán nem lett volna elég az elmúlt napokban, akkor a hétvégén felkeresed valamelyik zerb ismerősöd, és nála folytatod a sonka-tojás-kolbász fogyasztását!
– Más elképzelésem van a víkenddel kapcsolatban, Tematild! Arra gondoltam – ötletele az öreg –, hogy ha vasárnapra felmelegszik az idő, ahogy ígérik a zokosok, elmehetnénk túrázni valahová a közelbe. Pistire is ráférne már egy kis mozgás, totál berozsdásodik a laptop fölött.
– Mondasz valami, Tegyula – ismeré el amama. – A legutóbbi szülőértekezleten a tanítónéni szóvá is tette, hogy egyre több diák kerüli a tornaórát. S minél idősebbek, annál rosszabb a helyzet. Főleg a kislányok esetében, akik attól félnek, nehogy testnevelés közben elrontsák a frizurájukat, eltörjék a körmüket, vagy leizzadjanak.
– Aztán meg rohannak a konditerembe drága pénzért edzeni – csóválá a fejét a fater.
– Na de hát az olyan menő! – csúfolóda az öreglány. – És a mai világban csak az számít! Mint ahogy az osztályzat is fontosabb a tudásnál, ne legyünk álszentek, a legtöbb szülőnek is, aztán meg ájuldozunk, hogy a diákok negyven százaléka funkcionális analfabéta.
– Kissé elkalandoztunk a témától, ám egy igazi kaland ránk férne – szellemeskede atata. – A jövő héten itt a majális! Ha tovább melegszik, akár sátorozhatnánk is, úgy, mint régen!
– Nem is tudom, Tegyula – vonakoda a muter –, azt olvastam, hogy mindenfelé teli vannak a zöldfelületek kullancsokkal, amelyek brutál veszélyes Lyme-kórt terjesztenek.
– A kutyafáját neki! – dünnyöge az öreg. – Folyamatosan arra hívják fel a figyelmünket, hogy ne üljünk annyit a tévé és a kompjúter előtt, mert irtó egészségtelen, hanem mozogjunk, menjünk ki a természetbe, sétáljunk a parkokban. Amikor pedig mennénk, akkor ezekkel az undi élősködőkkel riogatnak! Bármerre fordul az ember, mindenfelől veszély leselkedik rá!
– Egyetértek, zomzéd – mondá az éppen betoppanó Zacsek. – Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint a zorosz-ukrán háború folytán Európát a gazdasági krach fenyegeti.
– Odajutunk lassan, hogy ajándékba nem bort viszünk, hanem étolajat – spekulála amama.
– Mint a kilencvenhármas hipperinfláció idején, amikor két személy részére egy liter étolaj vagy egy doboz margarin volt a belépő a színházba – merenge a fater. – Emlékszel, Tematild?
– Nem tudom kivel margarinoztál, Tegyula, de úgy látszik, te se nagyon emlékszel már, merthogy akkor engem még nem is ismertél – csipkelőde az öreglány.
– Ha te mondod! De azért van valami jó is ebben az előrehaladott korban: mégpedig a tapasztalat! – leleményeskede atata. – Mert lehet, hogy már kopik az emlékezetem, és nehezebben látom a betűket, de azért a hüjéket messziről kiszúrom, és széles ívben elkerülöm!
– Ez nem csak magát érinti, zomzéd, a hanyatló emlékezőképesség általános jelenség – magyaráza a Zacsek. – A zakemberek szerint ennek több oka is van: az alváshiány, a kevés testmozgás, ugye, a rossz táplálkozási szokások, no meg mindenekelőtt a sok-sok információ, aminek ki vagyunk téve, leginkább pedig az elektronikus eszközök folyamatos használata, ami sok esetben feleslegessé teszi az agytekervények igénybevételét, amelyek így ellustulnak.
– Lehet benne valami – gondola bele a muter. – Valamikor több tíz személynek is fejből tudtam a telefonszámát, most meg már a sajátom se jut mindig az eszembe.
– Én meg mindig elhűlök, amikor a piacon vásárolok. Veszek például egy csomó retket ötven dinárért meg ugyanannyiért egy köteg zöldhagymát, nyújtom a százdinárost, az eladó pedig ahelyett, hogy elvenné a pénzt, előkapja zsebéből a zokostelóját, hogy kiszámolja, mennyivel tartozok neki – hüledeze az öreg. – Elrettentő ez a gépek iránti kiszolgáltatottság.
– Sok mindennek ki vagyunk szolgáltatva, zomzéd – így a Zacsek. – Itt van ez a zörnyű háború, amellyel párhuzamosan zajlik egy másik: a médiaháború!
– Mindenki rendíthetetlenül hisz saját igazában – vakará a fejét a fater. – A legérdekesebb, hogy mindkét fél megfellebbezhetetlen bizonyítékokkal rendelkezik a másik oldal csúsztatásairól és propagandatevékenységéről.
– Csak a szimpátián múlik, ki kinek hisz – állapítá meg amama. – Ami azonban engem sokkal jobban aggaszt, az az, hogy egyre többet hallani hadgyakorlatokról és katonai felszerelések beszerzéséről.
– Igaza van, zomzédasszony – érte egyet a Zacsek. – Mindenkinek teli van a szája a békével, s közben mindenki fegyverkezik. Állítólag a béke megőrzése érdekében.
– Kicsit olyan ez, mintha úgy küzdenél az alkoholizmus ellen, hogy folyamatosan töltöd fel az otthoni piakészletet – okoskoda atata.
– És eljön a nap, amikor kinyitod az elsőt, s utána már nehéz leállni – sóhajta az öreglány.
A harci készülődésekről pedig a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.
A csata előtt az őrmester parancsba adja, hogy mindenki fogjon ásót és ásson egy gödröt.
– Uram, nincs elég bajunk, miért kell még gödröt is ásnunk? – kérdi az egyik katona.
– Azért, fiam, mert ha támad az ellenség, akkor így fedezékben maradva tudunk védekezni.
– Szerintem inkább mi támadjuk meg őket, és ássanak ők gödröt…
– No de Ámerikában megtörtént a forradalom – ismerteté a fater. – A jenkik a múlt hét óta az útlevél-igénylőlapokon a férfi/nő kategóriák mellett már az X nemet is választhatják.
– Az X nemű olyasvalaki, aki nem tudja, hogy fiú-e vagy lány? – érdeklőde a muter.
– Úgy bizony – helyesele a Zacsek. – Úgy tűnik, leáldozott a kétnemű világnak! Érkeznek az ikszesek! Ellepik a tévésorozatokat és a filmeket, hogy minél közelebb kerüljenek hozzánk.
– Engem azért egy kissé megnyugtat – válta témát az öreg –, hogy legalább ez a koronamizéria valamelyest alábbhagyott.
– Szerintetek kifulladt a nyavalya, vagy az oltás meghozta az eredményét? – kérdé amama.
– Kinek hogy – titokzatoskoda a Zacsek. – Olvastam, hogy egy német alak állítólag kilencvenszer beoltatta magát azért, hogy hamis oltási igazolásokkal kereskedjen.
– Ez igen! – bólogata az öreglány. – Valaki meg fél egyszer felvenni, nehogy becsippeljék.
– És aztán azzal a kis mikromütyürkével irányítsák! – kuncoga atata. – Szerencse, hogy az egész álló napon át bámult televízió befolyásoló hatásától nem fél.
– Ha a vakcinában csippek vannak – töprenge a Zacsek –, akkor ez a német pacák már olyan lehet, mint egy távirányított terminátor.
– Ilyen nehéz időkben valamiből csak meg kell élni – közlé megértően a muter. – A háború, az infláció és a válság következtében az arany ára is az égbe szökött.
– Még jó, hogy az minket annyira nem érint, Tematild – nyugtázá egykedvűen az öreg.
Pistike, főtt sonkával túrázó terminátor
