MagyarZó Pistike messéi
Írja: Sándor Zoltán
Amama a napokban nagyon meghatódott, merthogy a születésnapjára kapott egy táviratot. Izgatottan nyitotta ki a borítékot. A benne lévő papiroson a következőt írta: БОЛДОГ СЗУЛИНАПОТ КИВАН НЕНА.
– Mekkora szerencse, Tematild, hogy az anyanyelvünkön is kaphatunk tëlëgramot – csipkelőde atata.
– Én nagyon örülök neki, Tegyula, hiszen még sose kaptam sürgönyt, meg irtó eredeti a közösségi oldalak korában ilyen formában gratulálni valakinek – örvende az öreglány –, csak azt nem értem, hogy annak, aki ezt a postán kiállította, nem fordult meg a fejében, hogy ez így egy kicsit ciki?!
– Lehet, hogy valami James Bond-filmben képzelte magát – spekulála a fater –, és úgy gondolta, ez biztos valami kód, amit ő ugyan nem ért, de az, aki kapja, majd meg tudja fejteni.
– Végül is igaza lett: megfejtettem – nyugtáza a muter. – Bárhogyan is legyen, örüljünk annak, hogy egyáltalán létezik még ilyen szolgáltatás felénk, Magyarországon a tavasszal érdeklődés hiányában 174 év után megszűnt.
– Szerintem elhamarkodott döntés volt a magyar posta részéről – folytatá a zokoskodást az öreg –, ezekben a digitális kütyükben nem lehet feltétlenül megbízni. Mekkora megdöbbenés volt abból, hogy hétfőn hat órára leállt a Facebook, az Instagram meg a WhatsUpp!
– Beütött a vész a fészbukon, és totális globális pánik uralkodott el a földgolyón – élcelőde az éppen betoppanó Zacsek. – Vajon mit is tudtak az emberek az alatt az idő alatt kezdeni magukkal?! Társalogtak? Olvastak? Dolgoztak?
– Attól tartok, zomzéd, hogy a legtöbben az elvonási tüneteiket igyekeztek kellőképpen kezelni – kuncoga amama. – Több óra virágos képeslap, cicás videó meg vadonatúj recept nélkül megviseli az ember idegzetét.
– No de mit csinálhattak a zép új világ hírnökei?! – veté fel a kérdést atata. – Órákon át nem volt hol kiosztani mindenkit, aki nem úgy látja a világot, mint ők!
– Biztos nehezen viselték a kialakult helyzetet az igazság bajnokai – mondá a Zacsek. – Lehet, hogy közben azt is kifundálták, hogy mindez direkt őellenük irányult!
– Jaj, de legalább az influenszereknek volt egy szabad estéjük – jegyzé meg az öreglány.
– Gondoljunk bele – gondola bele a fater –, mennyi pénzt fektetnek a digitalizálásba világszerte, káo azért, hogy az adatokat könnyebben megőrizzék az örökkévalóságnak, egy nap meg majd kiderül, hogy ez mégsem volt annyira biztonságos megoldás! Közben meg zép lassan teljesen eltűnnek a papíralapú újságok...
– Abban bízunk, hogy a digitális archívumok majd mindent megvigyáznak az utókornak – sóhajta a Zacsek –, aztán meg jön egy ilyen gebasz, és egy pillanat alatt minden elszáll!
– Beüt például egy globális áramszünet, és minden elektromos, elektronikus, digitális, okos- meg cybereszközünk beadja az unalmast – zörnyülköde a muter. – Még rekonstruálni sem lehet majd a kort, amelyben élünk, mert nem lesznek hozzá dokumentumok! A távoli történészek számára a jelenünk olyannak bizonyul, mint nekünk a korai középkor, csak sejteni vélik majd, mi minden történhetett a Földön ebben az időszakban.
– Lehet, hogy nem is baj, ha nem marad fenn napjainkról semmi – mondá az öreg. – Ugyan mit gondolnak majd rólunk a jövő nemzedékei, ha megtudják, hogy az jelentette számunkra a szórakozást, hogy szüntelenül egy kis üvegfelületet nyomkodtunk, folyton azon pörögtünk, hogyan törjünk borsot a másik orra alá, zabadidőnkben meg úgy lazítottunk, hogy azt követtük, ki csinál magából nagyobb bohócot valamilyen alpári tévéműsorban.
– Bármennyire is sérülékenynek tűnik a technológia szülte virtuális világ, egyre jobban befészkeli magát az életünkbe – állapítá meg a Zacsek. – Azt olvastam, hogy sokan már a megfelelő társat is a virtuális világban keresik.
– Néhány éve készült erről egy hátborzongató film – mondá atata. – A magányos hapsi beleszerelmesedett egy mesterséges intelligenciába, ami vagy aki tulajdonképpen egy búgó női hang volt a számítógépén, és folyton olyan dolgokról beszélt, ami a palit foglalkoztatta.
– Biztos férfi tervezte – heccelőde amama. – Az ideális nő, aki mindig tudja, mi érdekli a férfit!
– Azt is írják, hogy hamarosan egyre több unalmas munka végzését emberszabású robotok veszik át – így a Zacsek.
– No és ezek a robotok, megbízhatóak lesznek? – kérdé az öreglány.
– Tudományos szempontból már nem az a kérdés, Tematild, hogy mi, emberek megbízunk-e a robotokban – válaszola a fater –, hanem az, hogy ők megbíznak-e bennünk!
– És egy ilyen mesterséges intelligencia vagy robot tudhatja például azt, hogy mi a szerelem?! – értetlenkede a muter.
– Maga szerint az emberek tudják? – kérdé a Zacsek.
– Igaza van, zomzéd – ismeré el amama, és atata felé fordul. – Tegyula, tudod te, mi a szerelem?
– Ha tudom, ha nem, Tematild – mondá az öreg –, úgyis mindjárt elárulod.
– A szerelem az a fény, Tegyula, ami bevilágítja az ember életét – búga a muter.
– Értem – bólogata a fater. – No de akkor, Tematild, te meg tudod-e mi a házasság?
– Hallgatlak – mondá kíváncsian az öreglány.
– A villanyszámla – felele atata.
A zősök évődéséről a zomzédnak egy ősi bölcsesség jutott a zeszébe.
– Öregapám mondogatta nekem mindig: Kisfiam, sose feledd, az életben kétféle szerelem létezik: a mulandó meg a rántott hús! – mondá búcsúzóul a Zacsek.
Miután egyedül maradtunk, nyilván a számla említéséről, amamának eszébe jutott, hogy mi még azért a való világban élünk, és itt hamarosan bizony fűteni kell.
– Azt mondják, Tegyula, hogy a zegekbe szökött a gáz ára – aggóda a muter.
– Így igaz – erősíté meg az öreg. – Gáz- és áramhiány fenyegeti egész Európát. Egyelőre nem tudni, kinek lesz mivel fűteni, ki fog fagyoskodni, és mely gyárakat lesznek kénytelenek bezárni.
– Ne idegesítsél, Tegyula! – hörtyene fel amama. – Van elég bajom ezzel a fizikoterápiával, minden nap felvillanyoznak a kórházban, a katasztrofális járványhelyzetről nem is szólva, és most azt mondod, megtörténhet, hogy a télen dideregni fogunk a sötétben?!
– Gondolj arra, hogy zegény briteknek még benzinjük sincs – legyinte a fater. – Képzeld, hiába a lordoknak meg a lédiknek a sok piszokdrága luxusautó, ha nincs mit tölteni beléjük.
– A Kormányos Borisz szerint a szigetországot sújtó üzemanyaghiányért a kelet-európai sofőrök a hibásak – mondá az öreglány –, mert évtizedeken át rossz körülmények között, kevés pénzért elvégezték a munkát, s így a britek elveszítették az érdeklődést a kamionsofőr szakma iránt, és mivel a Brexit miatt sok külföldi elment, most nincs, aki vezesse a tartálykocsikat.
– Bizonyisten úgy történt minden, ahogy a Frizura Dzsoni mondta! – dünnyöge atata. – Csak azt nem árulta el a bűnbakkereső kormányfő, hogy vajon mi akadályozta meg a kényes briteket abban, hogy többet fizessenek a sofőröknek, hogy ez a munka ne csak a sokszor többedmagukkal olcsó munkásszállón élő vendégmunkásoknak legyen vonzó?! Hát most akkor járjanak kenyérgőzzel! Ha időben elindulnak, a délután öt órai teára odaérnek!
Pistike, virtuális sürgönyökben üzengető krónikás
