Azonnal csorogni kezd a nyálam, ha csak belegondolok, hogy decemberben milyen étkek sorakoznak nálunk a repertoáron. Vegyes halászlé pontyból és harcsából, második fogásnak pedig sült hal, gondolom, rántott ponty – ez a „böjtös”... A karácsonyi ebéd főszereplőjeként édesanyám specialitása került az asztalra: a töltött- és a toroskáposzta kombinációja. Egyesek az előbbit, mások az utóbbit preferálják, ily módon viszont senkinek sem lehet oka panaszra. És milyen szépen harmonizál az oldalas meg a darálthúsos keverék a savanyú levelek között! Aztán nekem is éppen most jutott eszembe, hogy elkészítsem a család számára a Ballymaloe Irish Stew-t, azaz egy különleges ír birkagulyást – kivételesen szóról szóra ragaszkodva az eredeti recepthez. Ez még egy aránylag könnyebb fogás lesz ebben a pazar gasztronómiai környezetben. Mert a szilveszteri és újévi menübe már bele sem merek gondolni... Meg az előételekbe, a köretekbe, a desszertekbe, tartalmas levesekbe, majonézes-húsos „salátákba”, hájas kiflikbe és somlói galuskákba...
A hab a tortán, hogy a családunkban úgyszólván mindenkinek ilyentájt van a születésnapja is, így még több alkalom adódik a nagy zabálásokra – bocsánat, de ezt más szavakkal nem lehet életszerűen megfogalmazni. Szerencsére disznóvágások már jó ideje nem zajlanak nálunk – ellensúlyként viszont a szomszédságban három hentes is működik, akik kitűnőbbnél kitűnőbb portékát kínálnak egészen baráti áron... Egy szó mint száz, decemberben – ugyanúgy, mint húsvét táján – az embert nagyon könnyen elkapja a gépszíj, aztán két-három hónap elteltével rádöbben, hogy még mindig – zabál.
De jókat ettek régen, énekli a pannon tengerész az egykori „szvecsári” lakomák kapcsán, amiben van némi igazság, ugyanakkor azt is leszögezhetjük, hogy a vajdasági ember valami oknál fogva „úgy maradt”. Ma sem panaszkodhatunk. Az egyházi ünnepek dőzsölésével megadjuk a módját – a böjtökről meg igencsak hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A kemény fizikai munkát végző ember számára ma sem jelent ez különösebb problémát, viszont a fentiek sajnos ugyanúgy vonatkoznak az irodákban vagy otthon ülő, szellemi munkával foglalkozó társaikra is. Úgy meg nem könnyű a füstölt szalonna zsírját elégetni; pláne, ha a két saroknyira található vegyesboltba is rendszeresen gépkocsival ugrunk el téli szalámiért és májas hurkáért...
Távol álljon: korántsem szeretnék és mernék én papolni, vizet és diétás pirítóst prédikálni! Aki ismer, tudja rólam, hogy magam sem vetem meg az ízletes és tartalmas ételeket, sőt. Viszont az évek folyamán lassan megtanultam ezeket mértékletesen fogyasztani, lassan, kiélvezve minden egyes falatot. Így tovább is tart, a jóllakottság-érzet is időben kopogtat... Nem mondom, alkalomadtán jól tud esni egy-egy igazi zabálás is; de ebből nem szabadna rendszert csinálni, hogy húsvéttól karácsonyig, karácsonytól húsvétig tartson.
Hogy az a bizonyos gépszíj ne kaphasson el, az én módszerem az, hogy kimerek magamnak egy közepesnek tekinthető adagot az ételből, aztán amikor az elfogyott, egyszerűen felkelek az asztaltól. Ez egy ünnepi ebéd vagy vacsora alkalmával persze udvariatlanságnak számítana – másnap viszont már egyáltalán nem. Ennyire egyszerű az egész.
Mindezek mellett reggelente fél óra testmozgásba nem hal bele senki, ha pedig ráadásul még kerékpárral közlekedik a városon belül, akkor máris fittnek érezheti magát.
