Miután a mögöttünk álló munkahét végén úgynevezett „nagy bejelentést” tett a nemzethez intézett beszédében az államfő és a kormányfő, egy milliméterrel sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, milyen végkifejlete lesz majd a jelenlegi, szerbiai politikai színtéren zajló történéseknek. Az álláspontok előtte és utána is ugyanolyan világosnak számítottak, számítanak. A hatalom számára az felelne meg igazán, ha az erőszakellenes ellenzéki tüntetések lassan, de biztosan kifulladnának. S a hatalom szempontjából az is egy kiváló megoldásnak számítana, ha rá tudná bírni az ellenzéket arra, hogy belemenjen voksolásos játékába, vagyis a rendkívüli parlamenti választások kiírásának a tervébe. Az ellenzék azonban egyáltalán nem ért egyet ezzel a hozzáállással. Mint állítják, a jelen pillanatban nem számít elfogadhatónak a rendkívüli parlamenti választás megtartásának az esélylatolgatása, hiszen az szerintük nem változtatna semmin sem. A választási feltételek ugyanis már most is olyanok, illetve továbbra is olyanok, hogy kizárólag a hatalmi pártoknak kedveznének, mivel ezeknek a pártoknak van igazán hozzáférésük a nemzeti lefedettségű, országos frekvenciákkal bíró tévécsatornákhoz. Az ellenzéki pártok így eleve lépéshátrányból indulnának neki egy esetleges kampánynak, éppen ezért számukra csakis az számít elfogadhatónak, ha a hatalom teljesíti a követeléseiket, mutatnak rá állandó jelleggel. Meneszteni kell a belügyminisztert, a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség igazgatóját, le kell váltani az Elektronikus Médiát Szabályozó Testületnek (REM) a tagjait és a köztévének a vezetőségét is, követelik már hetek óta a tüntetéseken. Ennek érdekében az oppozíció most már arra is készen áll, hogy teljes blokád alá helyezze Belgrádot és környékét. A most pénteki tüntetés radikalizálódni fog, jelentették be többen ebből a táborból, és nemcsak egy hidat vagy utat zárnak majd le, hanem megbénítják a közlekedést a fővárosban. Teljesen. Úgy tűnik tehát a kormányfő és az államfő polgárokhoz intézett beszédét követően, hogy alaposan elbeszélnek egymás mellett a hatalom és az ellenzék tagjai, továbbra is ugyanolyan távol állnak egymástól a nézetek, mint korábban.
Változatlan módszerekkel történik az ellenségeskedés, és egyáltalán nem biztos a jelen pillanatban az, hogy bármilyen közös hangot is tudnak majd találni az előttünk álló időszakban. Főképp azért nem, mert a hatalom által felkínált párbeszéd egyáltalán nem számít opciónak a tüntetők számára. Úgy vélik, hogy ezt a párbeszédet a hatalom már eleve úgy kívánja lebonyolítani, hogy az is csak saját malmára hajtsa majd a vizet, „hiénákat, gazembereket” emlegetett, amikor a dialógusra invitált.
Magából a kormányfői és az államfői beszédből nem derült ki, hogy mi is fog történni a következő hónapokban. A kormányfő azt mondta, kész lemondani. Ezt azonban egyelőre nem tette meg. Az sem biztos tehát, hogy ezt megteszi. S az sem biztos, hogy valóban kiírják a választásokat. Nem jutottunk hát közelebb az igazsághoz, s most inkább azt lehet elmondani, hogy minden majd csak lépésről lépésre derül ki a közeljövőben.
Számtalan bírálat érte azt a döntést is, melynek értelmében a 16 évnél fiatalabb gyermeket nevelő családok tízezer dináros támogatást kapnak. Ezt ugyanis elemzők és ellenzéki politikusok a szavazópolgárok közvetlen megvásárlási szándékának tartják, és egy olyan, még a koronavírus-járvány ideje alatt osztogatott egyszeri állami támogatásoknál is megalázóbb intézkedésnek vélik, amelyet egyszerűen nem lehet éles bírálat nélkül hagyni.
A nyáron, az éves szabadságok, az utazások miatt sokak szerint lankadni fognak a tüntetések. Ugyanakkor, mások arra számítanak, hogy éppen ezekben a hetekben, hónapokban radikalizálódnak majd igazán. A kérdés tehát most a leginkább az, vajon – politikai értelemben – hosszú, forró nyár előtt állunk-e?
