Társadalmi történések tekintetében igencsak eseménydúsra sikeredett az idei május. Közvetlenül a majálisi ünnepek után két tömeggyilkosság borzolta a kedélyeket, azok folytán erőszakellenes tüntetések kezdődtek Belegrádban, közben a szkupstinában útszéli kocsmák és alpári valóságshow-k hangulatát idéző viták zajlottak, következett a haladó nagygyűlés, majd Vučko távozása a haladó párt éléről, a hónap végére pedig az örökkön-örökké tartó kozovói csata legújabb fejezetének is a szemtanúi lehettünk.
– Kozovóban újra áll a bál, Tegyula – sóhajta a muter. – Ha jól értem, az újonnan kiválasztott helyi tisztségviselők a KFOR és a kozovói speciális rendőrök kíséretében elfoglalták a hatósági épületeket a többségében zerbek lakta községekben.
– Én csak azt nem értem – csodálkoza atata –, mégis mi másra számítottak a helyi zerbek és felbujtójuk, amikor otthagyták a rendőrség kötelékét, kivonultak az intézményekből és bojkottálták a helyhatósági választásokat?!
– Nem lehetséges, hogy mindez azért történt, mert a zerbek elmentek a haladó nagygyűlésre Belegrádba, és az albánok kihasználták a kínálkozó alkalmat? – találgata az öreglány.
– A szervezők biztos úgy voltak vele, hozzunk el minél több zerbet Kozovóból a történelmi mítingre – vevé át a szót az épp betoppanó Zacsek zomzéd –, közülük is néhányan jöjjenek gyalog, azzal irtó nagy hírverést lehet eszközölni, ugyan, mi rossz származhat az egészből?!
– Az ő nézőpontjukból az a legzörnyűbb, hogy az óriási médiapompával hirdetett nagygyűlés aligha váltotta be a hozzá fűzött reményeket – állapítá meg a fater. – Érkeztek a buszok minden irányból, állítólag még külföldről is béreltek belőlük, ám mégsem gyűltek össze annyian, mint ahány résztvevőre számítottak.
– Azt rebesgetik, hogy az odahurcoltak egy része meg sem hallgatta a magasztos beszédeket, inkább beült egy kávézóba – jegyzé meg halkan a Zacsek.
– Másnap reggel busszal utaztam. Az egész járműben bokáig ért a szemét: vizes flakonok, szendvicses këszák, kólás limenkák, csipszes zacskók hevertek szerteszét – morgolóda amama. – Legalább összetakaríthattak volna maguk után! Vagy őutánuk azok, akik kirándultatták őket.
– Szó mi szó, aligha jött össze „minden idők legnagyobb gyülekezete Zerbiában” – epéskede a Zacsek. – Bezzeg másnap még az eső sem zavarta az érkezőket. Tömegesen jöttek esernyőkkel! Pedig az erőszak ellen tüntetőket igazából senki sem hívta és biztatta.
– Dehogynem! – tromfola az öreg. – Ugyanazok csalták ki őket is az utcára, mint a korábbiakat, csak nekik nem biztosítottak buszokat! Ők más megfontolásból érkeztek.
– Mindent egybevetve, a történelmi míting emlékezetes mozzanatai – summázá a muter –, hogy spéci tévécsatornán volt spéci műsor, az ott élők... akarom mondani, ott zereplők repestek az örömtől, a Vučko pedig haladó pártelnökként megtartotta búcsúbeszédét a jónépnek.
– Bezony! – bólogata a Zacsek. – Biztos belátta, hogy így a tisztességes. Azzal érvelt a párt éléről való távozása mellett, hogy minden zerb állampolgár elnöke szeretne lenni. Olyan megható!
– Most jutott csak az eszébe?! – hüledeze atata. – Hat év után?! Az elődje, Nikolics Tómó államfővé választása után azonnal lemondott a pártelnöki tisztségről.
– És végül hova jutott?! – veté fel a költői kérdést az öreglány. – Jelenleg valami kínaiakkal foglalkozó bizottság mittudoménmije, zabad idejében pedig főzőcskézik, leginkább pálinkát.
– Gondolja, zomzédasszony, hogy a Vučko is úgy jár majd? – firtatá a Zacsek. – Megtörténhet, hogy a haladó párt két alapítója nemsokára együtt főzőcskézik?
– Nem hiszem – vakará a fejét a fater –, a Vučko borrajongó! De biztos megtalálják az egészséges kompromisszumot. Az egyik pálinkázik, a másik borozik, és lehet, meghívják majd maguk közé a hágai elítélt Seskót sörözni, hogy újra ki legyen a nagy csapat!
Erről a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.
A Nikolics Tómó panaszkodik a Vučkónak, hogy elveszett a diplomája.
– Már mindenhol kerestem, mindent tűvé tettem a lakásban, egyszerűen eltűnt.
– Ugyan kit érdekel?! – legyint hányavetin a Vučko.
– Engem – mondja a Tómó zomorkásan –, elfelejtettem, milyen szakot fejeztem be.
– A múlt hétvégi események legnagyobb hozadéka – értékele amama –, hogy a köztévé központi híradójában a vezető hír az ellenzéki megmozdulás volt, nem pedig az, hogy a haladóknak új elnöke van.
– Nyilván úgy voltak vele – csipkelőde az öreg –, oly mindegy, hogy Vučić vagy Vučević, a párt ugyanaz maradt, csak a csomagolás változott egy kicsit.
– A Vučko a napokban költői magaslatokba röppent, nagyon zép tanmessét tett közzé az Instán – ismerteté a Zacsek. – Azt írta, hogy amikor a varjak rátámadnak a sasra, a sas még magasabbra száll, olyan magasságokba emelkedik, ahová a varjak sohasem érhetnek fel.
– Ő lenne az a bizonyos sas?! Egyáltalán mit akart ezzel üzenni?! – értetlenkede a muter. – Azt, hogy a sikereivel olyan magasan repül, ahová más fel sem ér?
– Talán – töprenge a Zacsek –, mert olyat is állított a napokban, hogy alig várja, hogy meglássa, mit írnak majd róla tíz, húsz, harminc év múlva a történelemkönyvek.
– Úgy látszik, a történelem a gyenge pontja, minden levegővételét történelmi tettként él meg – mondá atata –, bár általában azokkal, akik ennyire odavannak érte, a történelem nem szokott kesztyűs kézzel bánni.
– Hiába posztol zegény Vučko ilyen okosakat, amikor munkatársai állandóan újabb meg újabb problémát generálnak – morfondíroza az öreglány. – Azt jelentette ki nemrég a végrehajtó haladó Glišić, hogy azok a színészek, akiknek nem tetszik a rezsim, „menjenek játszani máshová”.
– Ez úgy hangzott, mintha a haladók a saját pénzükből fizetnék a színészeket! – csóválá a fejét a Zacsek. – Aligha gondolhatta végig a mondanivalóját, mert kijelentésével Pandora szelencéjét nyitotta meg, immár azok a színészek is, akik eddig visszafogottak voltak, nekiestek a rezsimnek.
– A színészellenes megnyilvánulásokra az angyaltetkós, karddal pózolós, volt zerbdemokrata, most éppen haladó képviselő-poéta Bakarec még egy lapáttal rátett a parlamentben – fűzé hozzá a fater.
– Ez az ipse a zerbiai politikus mintapéldánya – konstatálá amama –, eszmei, politikai és hétköznapi kérdésekben történő megnyilvánulásai során az utóbbi húsz évben mindössze csak a következetlenségében volt következetes.
– Nem véletlen, hogy mindig ilyen kaliberű politikai zereplők állnak elő ilyen elképesztő ötletekkel – merenge az öreg. – Nyilván magukból indulnak ki, ezért úgy vélik, hogy minden szerepet bárki eljátszhat. Az övékét kétségtelenül.
– Hallják, tudnak mondani valami zépet is, ami a héten történt? – kérdé csüggetegen a Zacsek.
– Osztják a nyaralási utalványokat – így a muter –, a jónép meg viszi mint a cukrot!
– A hatalmasok biztos úgy vannak vele – spekulála atata –, hogy ha az emberek elmennek nyaralni, akkor majd egy kicsit lehiggadnak, és a későbbiekben nem fognak akkora hévvel háborogni.
– Meg azt hallottam, hogy a Pink Pántëron megszűnik a Zadruga – közlé az öreglány.
– Jaj, mi lesz zegény anyósommal?! – sopánkoda a Zacsek.
– Kénytelen lesz a saját életét élni – nyugtázá a fater.
Pistike, a saját szerepét játszó színészpalánta
