Aggasztó a kortársak közötti erőszak a régióban, mert a fiatalok több mint hetven százaléka indokoltnak tartja az erőszakot a kortársaival, sőt még a nőkkel szemben is – nyilatkozta a héten Sumka Bučan, a CARE balkáni szervezetének regionális igazgatója a Szerbiára, Horvátországra és Bosznia-Hercegovinára kiterjedő, a kortársi és nemi erőszakról szóló jelentését ismertetve.
A fiatalok közötti erőszakos viselkedés, bűnözés világszerte elharapódzó jelenség. A szakemberek szerint az okok gyökereit elsősorban a gyerekek közvetlen környezetében kell keresni, mert ezek a gyerekek a legtöbb esetben családi mintát követnek és/vagy az utca neveli őket. A szülő sokszor nem foglalkozik gyermeke „magánéletével”, nem tudja, kikkel barátkozik, hova jár el, mit néz a tévében vagy milyen számítógépes játékokkal üti agyon az időt. Másfelől a törvény még a szülővel szemben is védi a gyerekek magánszféráját. E tekintetben Branislav Tapušković ügyvéd szerint egyes rendelkezések meghaladják a józan észt: a szülő csak bizonyos korlátok között ellenőrizheti a gyermekét, például még a gyerek egészségügyi kartonja is szigorúan magánügy, miközben tetteiért a szülő a felelős.
De milyen jelei lehetnek annak, hogy a gyerek agresszióra hajlamos? Miért veszi el egyik kamasz a másiktól a telefonját? Miként lehet a válaszcsapás egy halált okozó verés? Hibás-e az anya, aki eltűri az otthoni terrort? Mit tehet az iskola? És mire figyeljen oda már az óvónő?
Ranschburg Jenő pszichológus ugyanis nem kevesebbet állított, minthogy már az óvodában ki lehetne szűrni az antiszociális hajlamot. „Jóval alacsonyabb életkorban követnek el a gyerekek olyan bűncselekményeket, amit 20–30 évvel ezelőtt csak sokkal idősebb korban tapasztalhattunk. A gyermekkori rendellenességek okait keresve mindig eljutunk a családhoz, annak széteséséhez, a család életén belüli diszharmóniához, a szülő–gyermek-kommunikáció hiányához. Ezenkívül természetesen az anyagi problémákra is visszavezethető ez a tendencia. Én még egy olyan világban nőttem fel, ahol mindenki szegény volt. Ma, amikor eszméletlen vagyonok nőnek ki a szemünk láttára a földből, sokkal nehezebb elviselni a szegénységet. Ráadásul nagyon értékvesztett lett a társadalom. A gyerekek számára is egyetlen igazi, megragadható érték van: a pénz. Mindemellett egy olyan paradoxonnal is szembe kell néznünk, hogy a gyerekek nagyon korán érnek fizikailag és már kora tizenévesen olyan magatartásra képesek – akár a heteroszexualitás, akár a bűnözés terén –, mint a felnőttek. Ehhez a böhöm, mindenre kész testhez viszont infantilis lélek, éretlen mentális állapot járul.”
Megfagyott gyerekek – így hívta Ranschburg Jenő a kiskorú bűnözőket. Ennek a magatartásformának a visszafordítása 12 éves korban már nagyon nehéz, de Ranschburg szerint 3-4 éves korban már felfedezhető jelei vannak az antiszociális személyiségnek.
„Az ember személyiségének, főleg bizonyos mentális állapotainak fejlődése olyan, mint a hőre keményedő műanyag. Kezdetben még remekül lehet formálni, s ahogy formálódik, egyre inkább megszilárdul. Attól kezdve legfeljebb törni lehet. A baj az, hogy amikor még lágy ez a műanyag, nem vesszük komolyan ezt a feladatot, mert ártalmatlanoknak tűnnek ezek a gyerekek. Akkor legfeljebb azt mondjuk, hogy neveletlen, majd az iskolában megnevelik. Pedig egyértelmű összefüggés van a nehezen kezelhető gyermeki magatartás és a néhány évvel később kibontakozó fiatalkori bűnözés között.”
Ezek az antiszociális óvodások a szakember szerint könnyen felismerhetőek: hihetetlenül ingerlékenyek, mindig előbb cselekszenek, mint gondolkoznának, rögtön rávágják a választ az óvónő kérdésére, az utcán pedig átmennek a piros lámpánál. Nagyon fontos jel az empátia teljes hiánya is. Hároméves kor fölött már képesnek kell lennie arra, hogy sajnáljon vagy örüljön, hogy különbséget tegyen a hozzá érzelmileg közelálló és érzelmileg távolabb álló emberek között. Aki azt akarja, hogy mindenki ráfigyeljen, az ugyanaz lényegében, mint hogy senkinek a figyelme nem érdekli. Így azután – újabb tünetként – megjelenik az intenzív, agresszív figyelemkereső magatartás.
Sajnálatos módon az utóbbi évtizedekben eltűntek a normális felnőttvilágra felkészítő gyermekközösségek, alig vannak cserkészek vagy bármi hasonló. Ezekben a közösségekben nagyon sok dolgot tudnak megtanulni a gyerekek az együttélés alapvető szabályaitól kezdve a vétek felfedezéséig, az ítélkezésig, a büntetésig. Éppen ezeknek az ismereteknek a terjesztését tűzte ki célul Magyarországon a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely a Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvánnyal együttműködve az iskolákban drámapedagógiai módszerekkel szólították meg a 14–16 év közötti fiatalokat. Rendhagyó osztályfőnöki órákon tette a diákok számára emberközelibbé az igazságszolgáltatás mechanizmusát úgy, hogy bírósági tárgyalást szimuláltak. A vádlottat minden esetben színész testesítette meg, a bírók a KIM munkatársai voltak, a diákok pedig megfigyelő, tanú, védő és ügyész szerepeket ölthettek magukra. Az eredmények alátámasztották a projekt létjogosultságát: kiderült, hogy Magyarországon a tanulók több mint 45 százalékának van kapcsolata az igazságszolgáltatással, és minden hetedik megkérdezett diák elkövetőként ismer valakit. A minisztérium tervei között szerepel a program folytatása vagy akár egy „érzékenyebb” közegben való megvalósítása, ahol nagyobb lehet az érintettség lehetősége (például nevelő intézetek).
Szerbiában egyelőre szalonretorika szintjén foglalkoznak ezzel a súlyos problémával. Ezt elégelte meg egy újvidéki iskola szülői közössége, és a tanárokkal, szakemberekkel közösen konkrét javaslatokkal álltak elő: körzeti (egy adott terület helyi viszonyait jól ismerő) rendőrszolgálat bevezetését, utcai razziákat, gyalogos rendőrjárőrözést, egy, a bűneseteket felvett filmek fogadására megnyitott e-mail címet, hatásos erőszak elleni médiakampányt javasoltak. Mintául egy eredményes londoni kezdeményezést vettek: ennek keretében a brit fővárosban egyénre szabott iskolai mentorálást, szülő-gyerek közötti mediátori szolgáltatást vezettek be az iskolákban, a bandázó gyerekeknek alternatívákat ajánlottak fel, igyekeztek őket bekapcsolni valamilyen közösségbe és foglalkozásokat szerveztek a számukra.
