Már megszokhattuk, s tulajdonképpen a régi Jugoszlávia szétesésének folyamatában szocializálódott nemzedékünk ebbe nevelkedett bele: december végén megáll az élet az országban, s csak hetek múltán, január közepén, a pravoszláv újév után indul be újra igazán. Addig marad a pangás, a porosodás, a beletörődés… „Nálunk kétszer van karácsony, kétszer van újév. Meghalni is kétszer fogunk” – ahogyan Danyi Zoltán írta a 2002-ben a zEtna és a Képes Ifjúság közös gondozásában megjelent egyik novellájában. Így hát nem lepődünk meg azon sem, hogy az óesztendő utolsó napjaiban Újvidéken postára adott küldemény még január ötödikén sem érkezett meg a verbászi címzetthez. A hó végéig talán nem is fog… Ahogy ránk jár a rúd, illetve a globális felmelegedés és annak minden mellékhatása, így vele együtt természetesen az éghajlatváltozás is, néhány esztendeje már ezekben a napokban havat lapátolni sem kell. Tiszta haszon. Igaz ugyan, hogy anyagi jólétre ugyan nem szenderülünk ettől, de legalább ennyi fáradtságot megspórolhatunk magunknak.
Na jó, köd az van – és volt is belőle bőven az elmúlt napokban –, de ez meg „csak” a hosszabb útra indulók, elsősorban az autósok életét keseríti meg, abba pedig jószerivel semmi beleszólása sincs, hogy teszem azt Zentán, a Tisza-partról, a zentai csata emlékművétől bebiciklizzünk a piacig és vissza.
Ahogy az elmúlt napokban a kül- és belpolitikai vonatkozású híreket figyeltem, kiemelkedőek voltak a megemlékezések Albert Camus, a nagyszerű francia író és filozófus halálának ötvennegyedik évfordulója alkalmából. Az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja, az irodalmi Nobel-díjas alkotó 1960. január 4-én, vidéki útjáról Párizsba visszafelé tartva szenvedett halálos autóbalesetet. Mai szemmel nézve megdöbbentő, hogy a francia lapok másnap különkiadásban, különszámokban tudósítottak a tragikus eseményről. Így például a párizsi Combat is alkalmi kiadványban – Édition spéciale – hozta a jelentést: Albert Camus est mort. Az jutott eszembe hirtelen, hogy alig egy fél évszázad telt el azóta, s mégis, szinte kifordult önmagából a világ. Persze nem sorolok itt és most neveket, nehogy aztán majd azt mondhassák rám, hogy bárkinek is a halálát kívánom, dehogyis, de gondolkodjunk csak el egy kicsit: kik lennének a ma élő legnagyobb íróink közül azok, akikről hasonló esetben különszámokat, alkalmi kiadványokat készítenének a nagy, nemzetközi lapok? Túl sok nevet persze vélhetően senki sem tudna elősorolni, s ennek még véletlenül sem ők maguk, vagyis nem elsősorban az írók az okai. Sokkal inkább az, hogy az ötven év alatt önmagából kifordult világunkban jelentősen háttérbe szorult az irodalom, a közéletben és a közvéleményben sokkal kisebb lett a jelentősége, s javarészt a legnagyobb alkotók is kiszorultak a reflektorfényből. Ma már egy-egy Nobel-díj, vagy bármilyen más rangos elismerés is csak amolyan, az Andy Warhol által megjövendölt tizenöt perces népszerűséget, közismertséget hozhat. Aztán pedig egyenes út vezet vissza az irodalom árnyékos területére… Ma már csak egy szűk, hamarosan immár védetté nyilvánítandó, s védett fajként tisztelendő réteg figyeli és követi nyomon folyamatosan az irodalmárok tevékenységét, amire mindenféle pillanatnyi kis sztárocskák, valóságshow-k ünnepelt nímandjai, hullócsillagocskák és celebhordák vetnek gyorsan múló, s mégis igencsak áthatolhatatlan, vastag burkolatot képező árnyékot. Vagyis pontosan azok, akikről Andy Warhol is szólt a próféciájában. Albert Camus pedig nyugodjék békében!
Az egzisztencializmus, mellesleg algériai születésű francia vezéregyéniségére való meghitt emlékezésünket, illetve az ünnepek január végégig hatályos, immár menetrend szerinti szerbiai üresjáratát az idén Tomislav Nikolić borzolta fel, aki bejelentette, hogy a haladók igényt tartanak a miniszterelnöki posztra. Nyilatkozatát természetesen azokra a közvélemény-kutatási adatokra alapozta, amelyek szerint a Szerb Haladó Párt még mindig a legnépszerűbb, legtámogatottabb politikai erő az országban. „Az új választások lehetővé tennék, hogy a vezető párt nagyobb befolyást kapjon, és maga állítson kormányelnököt, mert ez így a természetes” – fogalmazott Nikolić, szavai nyomán pedig minden bizonnyal Ivica Dačič szocialista pártelnök, a jelenlegi kormányfő zsebében is kinyílt a bicska. Egyelőre azonban még nem lenne szabad a rúd elé szaladnunk, a politikai játszmák még csak most kezdődnek, húzd meg, ereszd meg, egy kis zsarolás ide, egy kis ígérgetés oda. Hogy mi sül ki végül is mindebből a koalíciós partnerek boszorkánykonyháján, az még nagyon a jövő zenéje. Egyelőre annyit tudhatunk biztosan, hogy Belgrádban legkésőbb január 17-éig kiírják a választásokat, arról pedig, hogy ezzel egy időben rendkívüli parlamenti választásokat is tartanak-e, a várakozások szerint a haladók január 25-i közgyűlésén dönthetnek. A Novosti pedig időközben úgy értesült, hogy várhatóan március 16-án járulhatunk az urnák elé. De ha a koalícióban mégis úgy döntenének, hogy a lehető legrövidebb törvényes időkeretet hagyják meg a kampányra, a választásokat akár már március 2-án is megtarthatják. Szóval egyelőre csak a bizonytalanság az, amit tovább lehet fokozni.
Azt már eddig is tudtuk, hogy kemény évünk lesz ez az új, egy bizonyos 2014-es, hiszen Magyarországon választásokat tartanak, amelyeken most először a határon túliak is szavazhatnak. Tehát immár ebben is érintettek vagyunk… Nagyon durva, mocskos és aljasságoktól (túl)terhelt kampányra kell felkészülnünk. Namármost, ha ebbe idehaza még az előrehozott szerbiai választások is bekevernek, amelyeknek finomságába, visszafogottságba, előzékenységébe és úriemberségébe ugyancsak nem volna szabad túl sok reményt fektetnünk, akkor már kezd nyilvánvalóvá válni, hogy önmagából kifordult világunknak egy, teljes mértékben a politikumnak kiszolgáltatott esztendeje lesz ez. Amelyben mindenki mondja majd a magáét, ontja a politikai szólamokat és igyekszik meggyőzni a szavazópolgárokat arról, hogy voksuk az ő zsebében lesz a legjobb helyen, de a legkevesebb figyelem a legfontosabb dolgainkra jut. Például az irodalomra. Amelyik pedig alig fél évszázaddal ezelőtt még különszámokat, alkalmi kiadványokat is megért a nagy nemzetközi lapoknak.
