Az elmúlt időszakban a legkülönfélébb felvetésekkel találkozhattunk a tartományi kormány átalakítását, a hatalmi koalíció újradefiniálását illetően. Ezeket a javaslatokat voltaképpen három csoportra oszthatjuk: az első kategóriába azok a javaslatok tartoztak, amelyek csupán kisebb kozmetikai változásokkal, személycserékkel számoltak, amelyek továbbra is a Demokrata Párt köré szerveződött többségre alapoztak; a második kategóriába az olyan elképzelések sorolhatók, amelyek egy teljesen új többséget alakítottak volna ki, kormánybeli pozícióba hozva a jelenleg ellenzékként politizáló Szerb Haladó Pártot, s az esetek többségében automatikusan kizárva a Demokrata Pártot, mely világosan megüzente: a haladókkal, radikálisokkal együttműködés nincs; a harmadik elképzelést egy egységkormány létrehozása jelentette, melybe bekapcsolnának politikai különbségekre való tekintet nélkül minden együttműködésre hajlandó tartományi parlamenti pártot, s a következő választásokig ekképp dolgoznának a vajdasági polgárok számára fontos intézkedések meghozásán. Nagy vita alakult ki a kérdés kapcsán. Egyesek konstruktívan, határozott célkitűzéseket megfogalmazva álltak hozzá ehhez a kérdéshez, mint ahogyan azt a Demokrata Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is tette – bár egymástól eltérő álláspontokon, mégis világos szándékkal –, mások pedig inkább politikai erőfitogtatásra használták ki a lerágatlan csontot, mint ahogyan azt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga tette a tartományi választási játékszabályok módosítási javaslatával, mely javaslat éppen az ellenzéki pártok támogatásának köszönhetően kaphatott elegendő támogatást a parlamentben. A szóban forgó ülés az elemzők szerint fontos momentumot jelentett a tartományi hatalmi koalíció sorsában amiatt a tény miatt, hogy a koalíció egy kisebb pártja saját elképzeléséhez maga mögé állította az ellenzéket, ezáltal végérvényesen aláásva a jelenlegi koalíción belüli bizalmi viszonyrendszert, s egyértelművé téve a változásoknak, az átalakításnak az elengedhetetlenségét. A politikai húzást akár megfontoltnak is nevezhetnénk, ha nem az történt volna, ami történt: a liga csakhamar meggondolta magát, s az ellenzék–liga-barátság három napos csodáját követően a párt újra és újabb színt vallott, világosan kifejtette, hogy mégis csak a jelenlegi partnereivel folytatná az együttműködést. Tény, hogy játékba hozta időközben koalíciós partnerét, az Új Demokrata Pártot, mely több mint valószínű, hogy nemsokára be is léphet a tartományi kormányba, a parlament ülésein máris úgy szavaz a kormányjavaslatokra, mintha a koalíció részét képezné. Az ÚDP nyerte tehát az eddigiekben a legtöbbet: kivált a DP-ből, létrehozta saját frakcióját, s a liga segítségével politikai befolyást nyerve, megerősödve immár különálló „részecskeként” épülhet be a hatalomba, természetesen külön tisztségeket követelve magának.
A dolgok jelenlegi állása tehát az, hogy a kormányátalakításból annyi lesz, hogy csatlakozik a hatalmi koalícióhoz Boris Tadić újdonsült pártja is. De nem azonnal. A parlament legutóbbi ülése előtt, július elején világossá vált, hogy most már nincs elég idő és talán szándék sem ahhoz, hogy még a nyári pihenő előtt megtörténjenek a változások. Szeptemberre harangozták be azokat. Szeptemberig azonban még további két hónap maradt, ami váratlan fordulatokat is hozhat. Nem éppen váratlan, de az utóbbi időre nem annyira jellemző fordulatként máris megemlíthetők a Szerb Haladó Pártból hallott legutóbbi kijelentések, melyek ismét a választások kiírását követelik Vajdaságban. Egy ideig szüneteltette a párt az efféle megnyilvánulásokat, de legutóbb a képviselőik megint arról szóltak, hogy szeptemberben folytatják a rendkívüli voksolás kiharcolására irányuló akciókat. Ez pedig, ismerve a párt jelenlegi politikai erejét, mindent jelenthet, éppen csak a vajdasági politikai válság rendezését nem jelenti majd. Ennek fényében azt is mondhatjuk, hogy fennáll a veszélye a tartományi kormány megbénult állapota folytatódásának, a képviselőkért folytatott harc, vagyis a képviselőházi bolhapiac elharapózásának.
Hogy mi az alternatíva? A polgároknak meglehetős fejfájást okozó, mellesleg drága választások kiírása, vagy pedig az SZHP bevonása a hatalomba. Minden más megoldás csak mélyíti majd a válságot és elodázza az életszínvonalra kihatással levő döntések meghozását. Hiába szerzett a Demokrata Párt négy évre szóló mandátumokat, a politika már rég nem számít az igazságosság terepén játszott mérkőzésnek. Egy dolog tűnik ma biztosnak: az igazi mérkőzés szeptemberig szünetel. A képviselőkkel együtt pihenni tért a politikai válság is.
