A régi időkben a népművészet élete a parasztokhoz, a pásztorokhoz, a történelmi kisemberhez volt kötve. Ahogy a valamikori világ fölbomlott, a népművészet és a szokások is elhalványultak.
Pedig hihetetlenül fontos a hagyomány az ember életében. Olyan igazságokat mutat meg ugyanis, a társas viselkedés olyan modelljeit tárja elénk, ami önkéntelenül is a jó felé irányít. Ha megismerjük a jeleket, amelyek segítségével az ének, a tánc, a mese, vagy egy szőttes, egy nemezszütyő, egy kerámiacsupor közvetíti a mondanivalót, akkor a nemzeti kultúránk magas szintjével találkozunk. Aki meg tudja fejteni hagyományunk üzenetét, az könnyebben tud tájékozódni a mában is. Aki ismeri nemzeti történelmünket, olyan önismeretre tesz szert, amely választ ad arra a nagyon fontos kérdésre, hogy hol a helyünk a világban.
Kérdés persze, hogy akarjuk-e, és erre használjuk-e a nemzeti emlékezetet, történelmi és néprajzi múltunkat, vagy meghagyjuk a feledésnek. Hogy kiürül-e nemzeti hagyományunk, hogy megmarad-e néptánckultúránk, zenei anyanyelvünk, tárgyi néprajzi világunk, az elsősorban tőlünk függ. Mindannyiunktól. A politikai akarat a hagyományőrzők és hagyományápolók mögé állt, hiszen támogatja nemzeti önazonosságunkat őrző rendezvényeinket, programjainkat és a népi kultúránkat mentő alkotóinkat.
A fölbomlott paraszti világ egyedül már nem képes visszatérni a forráshoz, hiszen alig vannak, vagy már egyáltalán nincsenek, akik életének része volt a májusfaállítás, a betlehemezés, a farsangolás, a kántálás. Azokkal kell tehát egyetértenünk, akik úgy látják, annak az értelmiségnek kell fölvállalnia a népi kultúrában fölgyülemlett tudást és értéket, amelyet ma hagyománynak, a nemzet emlékezetének nevezünk, amelyik fölismerte ezeknek a gyökereknek a fontosságát. Példamutatással sokat tehet közös ügyünk érdekében. Azért persze nem kell szalmán aludni, kaszával aratni, a patakban mosni, „táncikálni”, hogy legyen bennünk egyéni és közösségi igény például a dalolásra, a muzsikálásra, a táncra, a népművészeti és népi mesterségek újratanulására. Régebben számtalan közösségi és egyéni táncolási, dalolási, mesélési alkalom kapcsolódott életünk eseményeihez, az év jeles napjaihoz, és minden korosztály részt vett rajta a maga módján. Mert jókedvet, közösségi szellemet, közösségi élményt adott ez az együttlét, és adhat ma is egy-egy táncház, kézműves-foglalkozás vagy közös éneklés. És ez nagy esélyt jelent ma, amikor a közösségünk szétesése vagy megmaradása forog kockán.
