Tudjuk, a komédia és a tragédia között vékony a mezsgye, mostanában sűrűn el is mosódik. Politikusaink bizonyos kijelentéséről, tettéről csak a látószög függvényében lehet eldönteni, hogy nevetséges vagy siralmas. Visszagondolva az év eseményeire, a politikusaink tetteire és elszólásaira, egyre kevésbé tűnnek már viccesnek, ahogy múlnak a hetek és hónapok.
Többen azt mondhatnák, hogy Velimir Ilić a vesszőparipám, mert nekem évente muszáj róla írnom. Megígérem, soha többé számra nem veszem a nevét, amint egyszerű polgártársam lesz, és nem kap alamizsnaként valamilyen miniszteri posztot. Miután Ilić Čačak polgármestereként baggerrel ment Belgrádba megdönteni Milošević hatalmát, mindenki számára egyértelmű volt, hogy ő lesz a legjobb ember az ország infrastruktúrájának kiépítésére. Valószínűleg azért kaphatta meg az új kormányban a rendkívüli helyzetekkel megbízott tárca nélküli miniszteri szerepet is, hisz ebben a „szakmában” is elengedhetetlen az erőgépek ismerete. Viszont senki sem gondolt arra, hogy Szerbiát a 2014-es évben annyi természeti katasztrófa fogja sújtani, mint amennyi az elmúlt egész évszázadban. És arra sem gondolt senki, hogy utazni egy erőgépen és használni azt, nem jelenti ugyanazt, hiszen a miniszter még csak azt sem tudja, melyik erőgépet hogyan hívják, ezért mondhatta azt a május 20-ai rendkívüli kormányülésen, hogy az árvíz sújtotta terepre olyan gépeket kell küldeni, „amelyeknek van olyan karja is, amellyel át tudja rakni a terhet”. Pedig gondolhatták volna a kormánybéli kollégái, hogy nem ért az erőgépekhez, hiszen az előző posztjain az elmúlt tíz év alatt Mrkonjić barátjával karöltve összesen negyven kilométer autópályát építettek ki nekünk.
De nem baj, már nem ők építik útjainkat, itt vannak erre a kínaiak. Igazából, bele sem kellett volna fogni az útépítésbe, hiszen már régen megjövendölték hazánkban a kínaiak érkezését. „Kétszáz évvel ezelőtt élt Szerbiában egy ember, egy írástudatlan látnok, aki bár soha nem hallott Kínáról, azt mondta: keletről jönnek majd emberek, sárga emberek, uralmuk alá veszik a világot, és a Morava vízéből isznak majd” – mesélte Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnök a kínai kormányfőnek, Li Ko-csiangnak hivatalos találkozójuk során. Szerencsére nem lett diplomáciai botrány abból, hogy a szerb államfő lesárgázta a kínai kormányfőt és a kínai népet. Bele sem merek gondolni, mi lesz, ha Obama jön Belgrádba. De hát mit is várhattunk volna Tómótól? Pár évvel ezelőtt még nekünk is szendvicseket ígérgetett, csak azért, mert mások vagyunk.
Új külügyminiszterünk viszont szereti a változatosságot, szeret más kultúrákkal ismerkedni. Ivica Dačić nagyon örült, mikor kijelölték erre a posztra, úgy nyilatkozott, megelégelte már a belpolitikát. Nem sokszor értek egyet politikussal, de ebben az esetben igen. Én is unom, és sokkal jobban örülnék, ha az állam pénzén utazgathatnék, világot láthatnék, más kultúrákkal ismerkedhetnék. Így tesz Ivica is. Csak az a baj, hogy nem tud az egész világ szerbül. Ivica viszont nem tud angolul. Igaz, fél évvel ezelőtt nyilvánosan tett ígéretet arra, hogy lead pár kilót, és megtanul angolul, de ez a mai napig nem jött össze. Bár lehet, hogy kicsit karcsúbbnak tűnik, no de nem is ez a lényeg. Külügyminiszterünk az EBESZ Állandó Tanács ülésén az Adria–Jón makrorégió létrejöttének fontosságáról így fogalmazott: „That’s strategically naš goal... Our goal! Thank you very much.” Az említett beszéde az EBESZ csatornáján is látható volt, így az egész világ rajta rötyöghetett. Mi meg szégyenkezhettünk. Dačić a napokban kijelentette, rettenetesen készül, hiszen január elsejétől ő tölti be az EBESZ-ben a soros elnöki posztot. Mint mondta, az EBESZ-elnökség jó alkalom arra, hogy Szerbia visszanyerje nemzetközi tekintélyét. Érdekel, hogyan készül? Intenzívebb ütemben vesz nyelvleckéket?
A legnevetségesebb esemény mégis a belgrádi katonai parádé volt az idén. Egyben a legfélelmetesebb is. Belgrád felszabadításának ünnepére idecitálták Vlagyimir Putyint és A győztes lépése elnevezésű katonai díszbemutatóval kedveskedtek neki. Kormányunk bemutatta az orosz elnöknek és az SZRTV közvetítésének köszönhetően egész Szerbiának a győztes arzenálunkat, mellyel bizonyára minden csatát elvesztenénk, valamint szolgalelkű politikusainkat is, akik inkább kockáztattak egy tüdőgyulladást, minthogy másként tegyenek, mint szeretett kormányfőjük, aki elutasítván az esernyőt, bőrig ázott.
Májusra újra katonai parádét terveznek. Mi, vajdaságiak pedig tudjuk, a májusi eső aranyat ér.
