Leventesorsok

Vagy fél évszázada immár, hogy kamaszkoromban Óbecsén megkérdeztem apámat: kik voltak a leventék? A leventék…? – pillantott rám megütközve, majd hosszasan maga elé nézett, és hallgatott.

Döbbenet ült az arcán, látszott, valami mélyen megérintette őt, és én ma is őrzöm szótlansága emlékét. Szüleim és nagyszüleim akkor hallgattak ilyen magukba roskadtan, ha a régi idők történeteiről kérdeztem őket, és én a családi titkok súlyával-terhével a lelkemben lettem felnőtt.

Most is előttem van az apám arcán látott döbbenet, ahogy a kezembe vettem Šooš Peter A leventemozgalom a Muravidéken című, 2023-ban Lendván megjelent könyvét. Az ifjú történész mesterszakos szakdolgozatában a második világháború idején az anyaországhoz visszacsatolt délvidéki területek elhallgatott, rejtegetett vagy titokként őrzött történetének egy részletét kiváló történelmi ráérzéssel dolgozta fel. Könyve bevezetőjében kellő részletességgel elmondta: a délvidéki területek elcsatolását követően, az 1920-as években a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban a Sokol és az Orel tornaegyletekben zajlott az ifjúság testi nevelése, de a tornaegyletek az ideológiai „átnevelést” is elvégezték, formálói és terjesztői voltak a szláv eszmeiségnek. „A Sokol a magyar többségű Lendva vidéken különösen erős tevékenységet folytatott annak érdekében is, hogy a magyar nemzeti értékek a háttérbe szoruljanak” – fogalmazott könyvében Šooš Peter. Az Orel katolikus tornaegyletként működött, 1929-ben a királyi diktatúra azonban betiltotta. A második világégés alatt, 1941. április 16-án a Muravidék is visszatért Magyarországhoz, ekkor a jugoszláv Sokol is megszűnt, helyette a Magyar Királyságban már két évtizede működő leventemozgalom kezdte meg működését.

A trianoni békeszerződés 35.000 főben határozta meg a magyar haderő létszámát. Ez volt az egyik oka annak, hogy az 1921. évi LIII. Testnevelési törvény az állam feladatává tette a 12–21 éves fiatalok iskolán kívüli testi nevelését, ami lehetőséget ad a katonai felkészítésre is, kiegészítve azt az erkölcsi és vallási neveléssel. A leventemozgalom irányítása a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozott. A mozgalom egyes források szerint Árpád fejedelem elsőszülött fiáról, Leventéről kapta a nevét.

A leventeintézmény militarizálását a honvédelmi törvény 1939. évi II. törvénycikke tette lehetővé. A második világháború éveiben – az ország 1938 és 1941 közötti területi gyarapodása során – több mint egymillió magyar fiatal volt tagja. Šooš Peter a korabeli dokumentumok alapján megállapította: a leventék életét hét törvény határozta meg: 1. a vallásosság és a hazaszeretet törvénye, 2. a fegyelem törvénye, 3. a kötelesség törvénye, 4. az igazmondás törvénye, 5. a lovagiasság törvénye, 6. a hűség törvénye és 7. a becsület törvénye. A törvényekből kitűnik: a leventemozgalom elsődleges célja a hazafias, erkölcsi nevelés volt.

A Délvidék visszatérésekor a Bácska, a baranyai háromszög, a Muraköz és a Muravidék Magyarországhoz történt visszacsatolása után 11.000 négyzetkilométerrel, 1.300.000 lakossal gyarapodott az ország. A délvidéki leventék története néhány hónappal a visszacsatolás után, 1941. augusztus 16-án kezdődött, ekkor kezdték meg működésüket az új parancsnokságok; a III. levente hadtesthez Muraszombat és Alsólendva körzettel a Muravidék tartozott, a IV. hadtest a baranyai Dárda területén működött, míg az V. levente hadtesthez a bácskai városok – Topolya, Újvidék, Zenta, Magyarkanizsa, Szabadka stb. – tartoztak.

Az iskolákba visszatért a magyar anyanyelvű oktatás, és a vidéken újra megjelenhetett a magyar sajtó is. Csáktornyán a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület kiadásában – vend nyelven is – újra kiadták a Muraszombat és Vidéke című hetilapot, melyben az aktuális történelmi események mellett naponta esett szó a muravidéki magyarság sorsáról is. Šooš Peter kiemelte: „Ismét előjött a vend-kérdés, vagyis azon elmélet, hogy a vidék nem magyar anyanyelvű lakói igazából vendek, akik így inkább magyaroknak tekinthetők, mint szlovénoknak, és a 20 évnyi jugoszláv politika félrevezette őket.” Az ugyancsak gazdag múltú Alsólendvai Híradó azonban nem tudott kibontakozni.

A visszatért Muravidék első leventeegyesülete 1942. január 7-én Muraszombatban alakult meg, hároméves tevékenységének részletes leírása a Muraszombat és Vidéke korabeli beszámolóiban olvasható. Néhány nappal később, 1942. február elején megalakult az Alsólendvai Levente is. Az egyesületekbe kötelezően beléptették a 12 és 21 év közötti fiúkat, a 19–21 évesek korcsoportja katonai szolgálatra is köteles volt. Az 1928-ban Völgyifaluban született Gerencsér Kálmán – a leventeegyesület megalakulásakor 14 éves volt – még emlékezett a fiatalokat lelkesítő sorokra:

Hű magyarok mind mellette állunk,
Szép hazánkért életünk, halálunk.
Jöhet vihar, százszor borulhat az ég is,
Alsólendva magyar marad mégis! 
        (Új Nemzedék, 1942. április 23. 3. p.)

Magyarországon 1944. október 15-én kezdődött a Nyilaskeresztes Párt uralma, és ez döntő fordulatot hozott a leventemozgalom tagjainak életében is: a nyilasok kényszermunkára és a háború lövészárkaiba hurcolták a fiatalokat. Alsólendván is megkezdődött a leventék hadseregbe történő bevonultatása. Varga Sándor, egykori göntérházi levente visszaemlékezése szerint kiképzésük Körmenden a kaszárnyában történt. Hancs Ferenc, Hosszufaluhegy szülöttje még emlékezett rá: december közepén a németekkel együtt lövészárkok ásására kötelezték őket. Bíró József – aki ugyancsak megélte a második világháború borzalmait – a Varga Sándor birtokában lévő naplójába följegyezte, közülük 37-et Berlinbe vittek. Varga Sándor a leventeként átélt háborús eseményeket 1981-ben életrajza részleteként írta meg.

Gerencsér Kálmán ifjúkorában vezetője volt az egyik levente csoportnak – Šooš Peter számára a följegyzett emlékei alapján szolgált útmutatással. A leventesors emlékeit az 1929. december 18-án Dobronakon született Göncz János, az 1927-ben Hosszúfaluban született Göncz Mihály, és az 1926-ban Hosszúfaluhegyen született Hancs Ferenc is felidézte. Šooš Peter megjegyezte: „Nagyapám, Soóš Vilmos feljegyzései írásos bizonyítékai annak, hogy őt és társait leventeként elhurcolták a háborúba.” Íme a történetek sora, melyeket történelmünk súlyos örökségeként sokáig rejtegetett a családi emlékezet. Bizonyára rejtegette apám, az egykori óbecsei fiú is.