2024. szeptember 8., vasárnap

A gyanú terhe

A tévedés esélye nélkül tavaly meg lehetett jósolni, hogy Lance Armstrong doppingügyének végkifejlete új fejezetet nyit a tiltott szerek használata elleni harcban. Amint utóbb kiderült, a csalással hétszeres Tour-győztes amerikait ugyanis kézzelfogható és megdönthetetlen bizonyítékok nélkül büntették meg, s fosztották meg trófeáitól, míg keresete nagy részét azért megtarthatta. Armstrong esetében ugyanis volt csapattársainak vallomása volt a perdöntő, s a büntetést még azelőtt mondták ki, mielőtt a neves bringás az Oprah Winfrey Show tv-műsorban beismerő vallomást tett volna, ami, mivel minden percben visszavonható, magában véve nem bizonyíték, csupán az alapos gyanú megerősítése.

Akkor tehát Lance miért vallott? Tettét azzal magyarázta, hogy túl nehéz volt már számára a vádak terhe, és most megkönnyebbülést érez. Így is magyarázható, viszont akadna pszichológus, aki ebben a sportoló fölényességérzetének megnyilvánulását vélné felfedezni. „Igen, doppingoltam, a szemetekbe is mondom, de semmit sem bizonyíthattok. Olyan jól csináltam, hogy minden vizsgálatot megúsztam, amit követően végső győztesnek tekintem magam. Nemcsak a versenyeket nyertem meg, hanem a rendszert is legyőztem.”

Ismerjük a mondást, hogy nem az a tolvaj, aki lopott, hanem akit rajtakaptak. Armstrong lopott, de tulajdonképpen nem kapták rajta. Ha lelkileg valamivel erősebb, s nem tesz vallomást a milliós tv-auditórium előtt, vagyis a vádak terhe nem éri el a nyomás elviselhetetlenségének fokát, Armstrong hosszú, alapjában véve becstelen, de sikeres jogi harcot vívhatott volna, aminek végén csak azt éri el, hogy a vádlók kénytelenek beismerni, hogy veszítettek, de sose mosta volna magát egészen tisztára.

Ami a doppingot illeti, azt a sportból ugyanúgy lehetetlen teljes mértékben kiűzni, mint ahogyan azt sem lehet elérni, hogy ne legyen többé gyilkosság, rablás, korrupció és hasonlók. Mindig akad majd, aki biztosra veszi, hogy túl tud járni mindenki más eszén, és büntetlenül megússza a tilalmak megszegését. Armstrong úgy járt, mint a viccbeli zsidó, aki vallásszegőként szombaton golfozott, és Isten azzal büntette, hogy a rajtpozícióról egy ütéssel juttatta a lyukba a labdát. Óriási teljesítmény, de nagy lelki tusa is, hisz a titkot senkinek sem szabad elmondani.

Van egy másik mondás is, amely szerint jobb két bűnöst felmenteni, mint egy ártatlant elítélni. Mivel a doppingügynökség az Armstrong-kivétel után úgy érzi, hogy bizonyításra már nincs is szükség minden egyes esetben, az ostor két teniszező, Marin Čilić és Viktor Troicki hátán csattant. Szokás volt ugyanis, hogy rajtakapott doppingolók esetén kimondták, ki milyen tiltott szert vagy eljárást használt. Čilić és Troicki esetében kiderült, hogy nem doppingoltak, csupán a mintavétel szabályai ellen vétettek. Az is kiderült, hogy a doppingellenőrök sem tartották magukat az eljárás szabályosságához, viszont a 4 és 12 hónapos eltiltás maradt. Érdekes módon az ügynek azért mégis vannak nyertesei. Az első Novak Đoković és a horvát–szerb viszonyok. Đoković joggal követeli a tiszta eljárást, hisz a saját karrierje is kockán foroghat, azzal pedig, hogy nemcsak Troicki, hanem Čilić védelmére is kelt, a szomszédos országban akkora hírverést csapott, hogy csaknem a világ legjobb és legbecsületesebb szerbje címét is kiérdemelte.