Ki ne tapasztalta volna, mit jelent sebzettnek lenni, igényelni a védettséget, a vigasztalást, a bátorítást. Talán egyes pillanatokban sikerült is némi bátorítást kapni szülőktől, barátoktól! Sokszor azonban az embernek meg kell küzdeni a magányosság érzésével. Egyesek elbizonytalanodnak, depresszióba esnek, amikor megrágalmazzák őket, amikor nincs kedvük élni a szüleik válása, vagy a szeretett családtag halála után… A Szentírás (pl. Jer 17,5) figyelmeztet arra, hogy biztonságunkat ne az emberek viselkedésétől tegyük függővé. Elgondolkozhatunk azon, bűnös világunkban reális-e abban reménykedni, hogy valaki nem hagy cserben bennünket. Az emberek elérhetetlenek, amikor például rossz napjuk van, amikor a maguk problémái lefoglalják őket. Ha csak bennük bízunk, könnyen kiábrándulunk. Gondjainkkal ezért előbb az Úrhoz forduljunk.
Sokan a pénzt tartják életükben a legfontosabbnak. Azt hiszik, gyógyír minden problémájukra, és megfelelő életstílust biztosít számukra. El sem tudják hinni, hogy a vagyonuk pillanatok alatt semmivé válhat tűzvész, földrengés, árvíz, háború… alkalmával, illetve bárki könnyen eltulajdoníthatja.
Sok keresztény törekszik arra, hogy ne a pénzben keresse a biztonságát, tanulja a helyes viszonyulást az anyagi javakhoz. Tudatosítja, hogy minden Istené, a pénz pedig csupán eszköz, hogy eleget tegyen egyéb kötelezettségeinek, és törekszik arra, hogy kevesebbet költsön, mint amennyit keres, és legalább egy keveset takarékoskodjon. Isten elve ugyanis a hűség, nem pedig a mohóság. Kapzsiságunkkal végül felemésztjük magunkat, ha azonban hűségesek maradunk Istenhez, megáld bennünket, gyermekeinket és unokáinkat. A Szentírásban olvassuk a figyelmeztetést: ne legyünk fennhéjazók, ne bizakodjunk a csalóka gazdagságban, hanem bizalmunkat vessük az élő Istenbe, aki bőségesen megad nekünk mindent, amire szükségünk van (1Tim 6,17).
Vajon ajándéknak tartjuk-e, hogy van (volt) földi édesapánk, aki gondoskodott rólunk, vigyázott ránk? Sőt ennél is fontosabbnak, hogy van mennyei Édesapánk, aki tökéletesen vigyáz ránk. Így jelenheti ki a zsoltáros: „Szüntelenül az Úr van szemem előtt, meg nem ingok, hisz ő áll jobbomon” (Zsolt 16,8).
Biztonságunk végső forrása az Úr! Mégis a keresztény is sokszor a biztonságát a családjában, a romantikus vagy üzleti kapcsolatokban keresi, az ígéretes jövőjében, a különleges képességeiben, anyagi javaiban, jó megjelenésében… Az ember megleli biztonságát és nyugalmát, amikor engedelmeskedik Istennek, hiszen „mindenki, aki hallgatja ezeket a szavakat és követi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekiindultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert alapjait sziklára rakták” (Mt 7,24–25). És az ember megleli biztonságát és nyugalmát, amikor bölcsen él. A Példabeszédek könyvének szerzője szerint „Balga az, aki saját eszére hagyatkozik, az menekül meg, aki bölcsességben jár-kel” (Péld 28,26).
A bizonytalanságunk egyik oka a büszke, gőgös magatartásunk. „Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék” (1Kor 10,12). A bizonytalanság érzés másik oka, hogy nem engedelmeskedünk Istennek. Máté evangéliuma hangsúlyozza: aki hallgatja Jézus szavait, de nem cselekszi meg azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása (vö. Mt 7,26–27).
Biztonságát építi az, aki engedelmeskedik Isten szavának. Megérti, hogy a parancsolatok, amelyet sokan tilalomként értelmeznek (például semmilyen trágár, parázna beszéd, semmilyen csalás stb.) tulajdonképpen a javunkat szolgálják. Mert ha megtartjuk őket, a mi biztonságunkat alapozzák meg és védik.
A biztonsági rendszerünk kiépítését szolgálja, amikor körülbástyázzuk magunkat olyan emberekkel, akik Istennek akarnak élni. A lázongó, bizonytalan emberek lehúznak, elbizonytalanítanak bennünket. A biztonságunkat, a nyugalmunkat szolgálja az is, ha állandóan törekszünk megismerni Jézust Krisztust, az istenembert, aki földi élete során hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, és mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Krisztusra minden körülményben számítunk. Ő szeret, és teljesen elfogad bennünket.
A 46. zsoltárban arról a biztonságról olvasunk, amelyet az Úr ad nekünk, aki erős várunk: „Boldog az az ember, aki az Úrba vetette reményét, s aki nem tart a gőgösöktől, a hazugságra vetemedőktől” (Zsolt 40,5). Számos keresztény tapasztalja, egyetlen segítség, valódi segítség „felülről” érkezett, az Úrtól, aki megváltott bennünket. Ő bátorítja és segíti mindazokat, akik a magányosságukban, a sebzettségükben rá mernek támaszkodni. Egyesek hűséget és örök szeretetet ígértek nekünk? Senki azonban nem tudja, akarja-e, illetve képes lesz-e mindvégig betartani az ígéretet. Urunk, Jézus Krisztus azonban nem megbízhatatlan, mint a bűntől sebzett embertársaink, akiktől segítséget, bátorítást várunk.
Ha megengeded Jézusnak, hogy kézen fogjon, évek múltával sem csalódsz benne: ő nem távozik az életedből. Nem aggodalmaskodsz majd a földi élet szükségletei miatt, hanem ráhagyatkozol a szerető Atya gondviselésére (Mt 6,25–34). A biztonságodat nem az anyagi javak jelentik (Lk 12,18), nehézségek idején is tőle kérsz és vársz segítséget. Bízol benne, mert tudod, hogy az életed alakulása az ő tudtával történik.
Ezért ne szégyelld megkeresni biztonságod forrását, az Urat. Jeremiás próféta szerint (vö. Jer 17,7–8) a benne bízó olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, mely a folyóhoz ereszti gyökereit: nem fél, ha jön a hőség, lombja zöldellni fog; száraz esztendőben sem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
