Rengeteg páciens kér időpontot pszichiátertől, a legtöbbet vásárolt gyógyszerek pedig a pszichofarmakonok. A testi-lelki zavarok, mentális és emocionális problémák, depresszió elleni szerek feladata, hogy elűzzék a beteg félelmeit, és pótolják hiányzó biztonságérzetét. Az élet követelményeitől való félelem szenvedélybetegségbe vagy öngyilkosságba kerget embereket.
Minden lelki probléma gyökere végső soron a félelem. Öröklött természetünktől, neveltetésünktől és a környezeti hatásoktól függően alakul a félelemküszöbünk. Kellő adag, úgynevezett egészséges félelem azonban szükséges, mert anélkül elővigyázatlanok lennénk, veszélyeztetnénk az életünket. Egyes embereknek a félelem szárnyakat ad, túlszárnyalják önmagukat, másokat viszont annyira lebénítja, hogy cselekvésképtelenné válnak.
A félelem jelzi: hiányzik életünkből a biztonság, a védettség. A félelem nem a teremtett világ kezdete óta járkált közöttünk. Azóta okoz gondot, amióta az ember „függetlenítette” magát Istentől. A léttől és a haláltól való félelem Ádám és Éva bűne, engedetlensége által lopakodott a világba. A bűn az, ami elválaszt Istentől, és éket ver az emberek közötti kapcsolatokba is. Az a téves felfogás, hogy az embernek mindig erősnek és tökéletesnek kell lennie, nem szabad kimutatnia a gyengeségeit, betegítő félelmekhez, torzult viselkedésmódokhoz vezet.
Az Isten nélkül élő ember érzi, ki van szolgáltatva a vakszerencsének. Ez az úgynevezett ősfélelem. Ezenkívül félelem az élettől, a kudarctól, a betegségtől és a szenvedéstől, félelem az emberektől, a szokatlantól, a bűn következményeitől, valamint félelem sok mástól keseríti az életét. Az önmegvalósítás és az abszolút szabadság keresése során egyre jobban leépül a másik emberrel szembeni felelősségérzete. Megtöri a hűséget, váltogatja a partnereit. A maga kedvét, szórakozását, élvezetét keresi mások rovására. A kötődésre való képtelenség pedig magányossá teszi. Már a hatvanas években például Svájcban négyszeresére nőtt az egyszemélyes háztartások száma. A lakosság jelentős része azért élt egyedül, mert úgy akart élni, hogy ebben senki ne korlátozza. Elszigetelődésének következménye a magányosság és a félelem.
Szakemberek hangsúlyozzák, az embernek ahhoz, hogy igazánélni tudjon, célra van szüksége. Az értelmetlenség bénítja. Ha nem tudja, honnan származik, hová megy, miért él, a munkába vagy a szórakozásba veti magát, vagyont halmoz fel, s anyagi javakban keresi a kielégülést, de a vak erőnek kiszolgáltatva, a véletlen játékszereként ürességet érez, mert életének nem tud értelmet adni.
Az ember ugyanis teremtmény, aki arra van teremtve, hogy közösségben éljen a Teremtőjével annak terve szerint és annak dicsőségére. Az a tudat, hogy megtervezett, szeretett lény, az embert megszabadítja a félelemtől.
Sokszor tapasztaljuk, az embert annyira megkötözi a kudarctól való félelem, hogy emiatt nem fog bele semmibe és nem használja, fejleszti az adottságait. A kudarctól való félelem mögött gőg és büszkeség rejlik. A magát fontosnak tartó, gőgös ember másoknál különb akar lenni, ez pedig tévedhetetlenséget követel meg tőle. Aki viszont Isten bocsánatát kéri, örömmel tapasztalja, milyen felszabadító érzés, hogy nem mások fölülmúlására kell törekednie, hanem bátran kiaknázhatja saját lehetőségeit, még ha olykor vállalnia is kell a kudarcait.
A teljes szeretet (Isten szeretete) kiűzi a félelmet – írja János apostol egyik levelében. Isten maga ígérte, hogy megerősít, megsegít, és győzedelmes jobbjával felkarol (vö. Iz 41,10) bennünket. A bűn azonban elválaszt Istentől, ezért félelmünk legyőzése bűneink megvallásával kezdődik. Isten nem helyez figyelmeztető táblákat elébünk, hogy ne tévedjünk az életnek azokra a területeire, amelyek félelmet hordoznak, hanem velünk együtt megy át ezeken a félelmeken. Vagyis nem akar kárt okozni nekünk, hanem törődik velünk. Az a gyermek, aki tapasztalja szülei szeretetét és védelmét, a sötétben sem fél, ha foghatja az édesapa erős kezét.
Annak ellenére, hogy Isten nem egy alkalommal átsegített a félelmeinken, újból adódnak helyzetek, amelyekben engedjük, hogy hatalmába kerítsen a szorongás, a bizonytalanság. Dávid királlyal is ez megtörtént. Érezte Isten védettségét, aztán egy meggondolatlan cselekedetével megszakította az Istennel való közösséget. Tipikusan depressziós állapotát a Zsolt 31,10–11 mutatja be: retteg üldözőitől, ellenségeitől. Dávid tudta, ennek oka az ő bűne. Életében a fordulat akkor állt be, amikor elhatározta, nem rejtegeti tovább vétkét, hanem az Úrhoz megy, és megvallja gonoszságát. Isten eltörölte a bűnbánó király adósságát, megbocsátotta a vétkét. A tisztázott bűn eredménye lett a tiszta lelkiismeret és a lelki nyugalom.
A mennyei Atya jóságába, hűségébe és irgalmába vetett bizalom kell ahhoz, hogy az ember félelem nélkül, szabadon élhessen. Aki Istent szereti, az ő akaratával összhangban él – nem fél ellenségtől, nem fél bűntől és haláltól, nem retteg senkitől és semmitől. Az ember igen nehezen viseli el a megszégyenülést, sokáig forr benne a bosszú. Pedig egyedül Istenre kell bíznia az igazság helyreállítását. A bűn ugyanis rengeteg rossznak a forrása, egyik következménye a halál. Jó hír, hogy Ádám vétkét Jézus a kereszthalálával „felülírta”, s az ő kegyelme mérhetetlenül hatalmasabb, mint a mindannyiunk bűne. Krisztus legyőzte a sátánt, és mindenkire kiárasztja kegyelmét (Róm 5,12–15).
Ne féljünk! Isten számon tartja minden hajszálunkat is, annyira fontosak vagyunk neki. Ezért kérjünk tőle bátorságot, hogy mindig meg merjük őt vallani az emberek előtt.
