Az elmúlt napokban tartalmas írásokat olvasva, beszédeket hallgatva az államalapító Szent István királyról, Magyarország fővédőszentjéről alkalmunk volt sok bölcs gondolattal gazdagodni. Tanévkezdés előtt engem azok a feladatok foglalkoztatnak, amelyről dr. Német László SVD nagybecskereki püspök is beszélt a Mária Rádió hallgatóinak. Hangsúlyozta, hogy István király nemcsak politikusként tevékenykedett, hanem mély hitű emberként élt azzal a lehetőséggel, hogy missziósokat hozzon Magyarországra, hogy ezek neveljék Imre fiát, és neveljék a magyar ifjúságot.
Mivel a gyermekek, az ifjúság nevelése szívügye mind a családnak, mind a társadalomnak, jó volt újra hallani azt, amit tudunk, hogy a kereszténység az első pillanattól kezdve azon fáradozott Magyarországon, István király királyságában és utána évszázadokon keresztül, hogy a magyarok életéhez megfelelő kulturális-oktatási-vallási alapot adjon. Ez tette lehetővé, hogy a magyarok együtt tudjanak működni és hatékonyan bekapcsolódni az akkori Európa különböző irányzataiba, s hogy a későbbi századokban nemcsak részt tudjanak venni az európai kultúra fejlődésében, hanem ugyanakkor – ami fontos – megőrizzék a saját identitásukat a Kárpát-medencében.
A Szent István-i örökség fontos mozzanata a családnak az értéke. A keresztény államot alapító király példaadó családi életével rámutatott a családi hűség, a családi nevelés, az értékeknek a családban való továbbadásának fontosságára. A mai világban a vallás mindjobban kiszorul a közösségi élet peremére, olyan értelemben, hogy mindenki elvárja mástól, hogy a gyerekeket vallásilag nevelje: a szülő sokszor ezt a plébániától várja el, a plébánia azt gondolja, majd erre sor kerül az iskolában, az iskola pedig reménykedik, majd megteszik a szülők vagy a plébánia. Mindenki mindenkire mutogat, és nagyon sokszor a különböző szereplők között a vallási nevelés elmarad.
Harminc-negyven évvel ezelőtt még legtöbb családban a nagyszülők adták tovább a vallást. Erre ma is alkalmasak lennének mint elsődleges evangelizátorok, missziósok, mivel ők azok, akik ma is rendelkeznek vallási tudással. A középosztály fut a mindennapi kenyér után, és kevésbé van meggyökerezve a keresztény hitben. A generációk között áthidaló megoldást kellene találni, átadni a hitet, családi formában érdekessé tenni a vallást. Ezeket a gondolatokat ültette el a szívünkbe a főpásztor. Megerősített bennünket abban, hogy nem a nálunk és az egész világon tapasztalt kihívásokra kell összpontosítanunk, hanem arra, hogy ezekre olyan megfelelő választ tudjunk adni, amely meg fog egyezni az identitásunkkal, a keresztény tanítással és a mindenkori kultúra adottságaival, lehetőségeivel. Rámutatott, hogy e célból is mindjobban digitalizálni kell az evangelizációs munkát, és kihasználni a digitalizációs adottságoknak a pozitív vonatkozásait.
A nagybecskereki főpásztor szavainak üzenetét, úgy érzem, különösen fontos tanévkezdéskor megszívlelnünk, és szülőként, pedagógusként vállalnunk életünkért, jövőnkért a felelősséget. Az értékek átadásában nem várhatunk másokra, ugyanakkor családként, szülőként élnünk kell minden segítséggel, amit mennyei Atyánk plébániai hittan/vasárnapi iskola és iskolai, felekezeti hitoktatás formájában ingyenes ajándékként ad keresztény/keresztyén gyermekeink, unokáink neveléséhez.
Jézus Krisztus személye és keresztény hitünk az a sziklaszilárd alap, amelyre a bölcs ember személyes és családi életét, jövőjét építi. Az elmúlt évszázadok nehézségei során a keresztény hit adott népünknek lelki erőt. Köszönjük meg az Élet Urának, hogy a családban is, a plébániai közösségben, illetve a keresztyén gyülekezetben is és az iskolai hittanórán is nevelhetjük gyermekeinket, fiataljainkat, hogy aztán a hiteles keresztények példájára ne homokra, hanem sziklára építsék életüket, a földi haza építésén fáradozva és a mennyei haza felé törekedve.
Isten igéjét, tanítását naponta olvassuk. Törekszünk azt megérteni és tartalmas életté váltani. Ha azonban csak otthonunk négy fala közé zárkózva tanulmányozzuk, mit üzen nekünk Isten a Szentírás által, a mindennapok kihívásai során gyakran egyedül maradunk és kevésnek érezzük magunkat a gyermekek nevelése terén felmerülő gondok megoldásában. A közösségi imának azonban sokkal nagyobb ereje van az egyéni imánál, hiszen maga Jézus ezekkel a szavakkal biztatta tanítványait közös imádságra: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18, 20).
Az, aki rendszeresen eljár gyermekeivel a keresztény közösségbe, gyülekezetbe, szentmisére, istentiszteletre, és magához veszi a szentségeket, Istennel él, erős hitű keresztény testvérei által megerősödik és támogatást, sőt másokat is támogatni képes az élet rögös útján. A szülők, akik tudják, mit akarnak gyermekeiknek, Istentől határozottan merik kérni az Úr bölcsességét és segítségét. Imádkoznak azért, hogy a Szentlélek töltse el őket, hogy a Szentlélek élő templomaivá váljanak, mert csak a Szentlélekkel való közösség, a Szentlélek vezetésével lesznek képesek az igazi értékeket választani és azokat megélni a világ sok kihívása közepette.
Akik lelkipásztoraik, a keresztény életet komolyan élő testvéreik, továbbá megbízható barátaik tanácsait kikérik, Isten szeretetéről tanúságot tesznek az emberek előtt, és nem fáradnak el abban, hogy Istennek élve embertársainak jót tegyenek, azokat Isten százszorosan megáldja, megjutalmazza – a gyermekeik keresztény nevelése terén is.
