Még a legismertebb internetes keresőprogram is szívecskés köntösbe bújt, és a játék tematikusan a Bálint-naphoz kötődik. Ilyenkor talán az egész világ rózsaszín felhőben úszik, és a párok többsége csábító lila mámorban a szerelmesek napjára készül. Mindjárt az elején szeretném letisztázni, hogy nem vagyok Bálint-nap-ellenes. Másokhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy a szerelmesek napja sok esetben inkább a felhajtásról és a marketingfogásról szól, mindeközben pedig megfeledkezünk a lényegről. Természetesen tiszteletben tartom mások véleményét, és mindenkinek a saját dolga, megünnepli-e, ha pedig igen, akkor azt hogyan teszi.
Mégis ilyenkor akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, miért vagyunk hajlamosak az év többi napján megfeledkezni arról, hogy egy párkapcsolat bármelyik napja szólhat a szeretetről, a szerelemről, és bármikor apró tettekkel kedveskedhetünk a párunknak, mondjuk csak azért, mert éppen szerda van. Minden nagyobb felhajtás nélkül. Sőt, az ajándékozásnál sokkal fontosabb, hogy megértsük, milyen módon kommunikál felénk a párunk, azaz hogyan fejezi ki a szeretetét. Hiszen Bálint-napkor, sőt a szürke hétköznapokon is elvárjuk azt, hogy társunk úgy szeressen bennünket, ahogy azt mi kívánjunk. A hétköznapok mókuskerekében ez nem mindig egyértelmű, és az apró kis gesztusokra fel sem figyelünk. Gyakran észre sem vesszük azokat a bizonyos pillanatokat, amelyek azt sugallják: párunk valóban törődik velünk. Megfeledkezünk arról, hogy különbözünk és másképpen kommunikálunk. Hiányoljuk, ha nem mondja elégszer, hogy „szeretlek”, vagy a nagy nyilvánosság előtt nem tesz romantikus vallomásokat. Pedig a szeretet jele lehet az is, amikor szó nélkül elmosogat helyettünk, esetleg megtisztítja a kocsinkat, mert pontosan tudja, hogy nekünk a napi teendőink mellett egyszerűen nem lesz rá időnk. Az ebédet a mi szánk íze szerint készíti el, pedig neki egészen másmilyen fűszerezéssel felelne meg. A különböző egyéni gesztusok, a romantikus vallomás nélküli tettek, azok a bizonyos pillanatok sajátos egyéni szeretetnyelvünket alkotják. Ehhez azonban meg kell ismernünk a másikat, és hosszútávon figyelnünk kell az adott jelzésekre, ami, valljuk be, a hétköznapok mókuskereke alatt néha nehéz feladatnak bizonyul. Egy idő után sajnos ezekre a tettekre nem is reagálunk, és az egyéni elvárásainkkal összhangban követeljük meg azt, hogy a társunk a számunkra megfelelő módon szeressen bennünket. Úgy, ahogy az nekünk megfelel.
Nagyon fontos észrevennünk tehát azt, hogy milyen módon kommunikál felénk a párunk, és hogyan mutatja ki érzéseit. Mindezt nem csak Valentin-napkor, hanem egész évben, sőt akár egy életen át. Engedjük, hogy a másik a maga módján szeressen bennünket. A mindennapos rohanásban elhalványuló gesztusokat is értékeljük, értsük meg párunk egyéni, szavak nélküli szeretetnyelvét, még ha nem is úgy közölte velünk érzéseit, ahogy azt mi elvártuk. Ugyanígy mi is a magunk módján szeressük a másikat. Ezért a fajta párkapcsolati kommunikációért pedig egész évben, a párkapcsolat minden pillanatában tennünk kell mindenféle követelés és elvárás nélkül.
