Különféle témákról vitáznak most is a gazdasági szakértők. Látszólag egymástól független dolgokról is, miközben tudni kell, hogy ha nem közvetlenül, akkor közvetve minden mindennel összefügg. Egyik szinte mindenki számára és minden szempontból érdekes témakör a nyugdíjkorhatár.
A nyugdíj valójában egy viszonylag fiatal kategória. Az idősekről már az ősközösség idején is valószínűleg gondoskodtak valamilyen formában, történelmünk utolsó 200 évében beszélhetünk csak valódi nyugdíjról. A mai értelemben vett nyugdíjrendszer alapját Németországban rakták le az 1800-as évek végén. Arra az elméletre alapoztak, hogy a folyamatosan megújuló és munkába álló nagyszámú aktív munkaerő egy rendszeresen befizettet, de minimális összegű nyugdíjjárulékkal könnyedén és teljes egészében fedezi az akkor még viszonylag kisszámú nyugdíjas korú népesség minimális megélhetését. A bismarcki típusú nyugdíjrendszerként ismertté vált elképzelés kezdetben a gyakorlatban is jól működött. Olyan kor volt az, amikor a fiatalok nagy számban, és viszonylag korán, 18–20 éves korukban elkezdtek dolgozni. Az átlagéletkor a mostaninál jóval alacsonyabb volt, kevesebben élték meg az idős kort. A nyugdíjalap ilyen körülmények között valóban fenntartható rendszerként működött. Ma viszont ott tartunk, hogy a körülmények megváltoztak. Az uniós országokban folyamatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár. Németországban jelenleg 65 év és 10 hónap a korhatár, 2031-re a tervek szerint 67 évre emelik azt. Dániában a jelenlegi 67 évről 2035-ig 69 évre emelik a nyugdíjba vonulási kort. A legtöbb európai ország polgárai 64 és 66 éves koruk között vonulhatnak nyugdíjba.
KEVESEBBET KELL MAJD DOLGOZNI?
A másik gyakori téma mostanság, hogy hogyan lehetne három, három és fél, vagy négynaposra csökkenteni a munkahetet. Több ország is van, ahol már aktívan kísérleteznek a 4 napos munkahét bevezetésével. Az első tapasztalatok túlnyomóan pozitívak voltak. A programban részt vevő vállalatok szerint javult a termelékenység, a munkamorál és a csapatkultúra. Az alkalmazottak szerint pedig a több szabadidő csökkentette a kiégést, növelte az élettel való elégedettségüket. Nyilván senkit sem lep meg, hogy a munkavállalók túlnyomó része örül(ne), ha egy héten csak három, vagy négy napot kellene dolgozni. Vannak azonban ágazatok, ahol a bevezetése roppant körülményes lenne. Ugyanakkor tény, hogy nem is olyan régen még a szabad szombat is vívmánynak számított. Az elmúlt másfél évszázad során viszont közel a felére esett vissza az egy hét alatt ledolgozott munkaóráknak a száma. A technológiai fejlődéssel a csökkenő trend tovább folytatódhat. Valójában különféle elképzelések, variációk léteznek. Van ugyanis olyan verzió, hogy a heti 40 órát négy munkanapra osztják szét. Négy napot dolgoznak, de napi 10 órás munkaidővel. A második variáció szerint négy nap dolgoznak napi 8 órát, és a bérük marad a korábbi szinten. Olyan verzió is van, hogy heti négy munkanapot dolgoznak, viszont a bérük is arányosan csökken.
DOLGOZZUNK KEVESEBBET, ÉS/VAGY MENJÜNK HAMARABB NYUGDÍJBA?
Miközben mindenki arról beszél, hogy az európai országokban növelni kell a nyugdíjba vonulás korhatárát, szégyenlősen ugyan, de olyan véleményekkel is találkozhatunk, hogy a határt nem kitolni kellene, hanem a nyugdíjba vonulás korhatára akár csökkenthető is lenne. Némi ellentmondás valóban felfedezhető a tények tükrében, miszerint a technológiai fejlődés eredményeképpen csökkenthető a munkahét hossza, a másik oldalán a nyugdíjkorhatár kitolásának szükségességét boncolgatják. Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy minden eset egyedi. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy az ember milyen foglalkozási körben éri meg a nyugdíjkorhatárt. A bányász, a kohász és az ipari építőmunkás valószínűleg hamarabb „elhasználódik”, mint egy adminisztratív tevékenységet végző személy, nem lebecsülve utóbbiak teljesítményét sem, természetesen. Vannak olyan elképzelések, hogy a korhatárt valamilyen rugalmas korlátok közé lehetne beilleszteni, attól is függhetnének a nyugdíjaztatás feltételei, ki, hol, mikor és menyit dolgozott. Így akár 3-8 évvel az általános korhatár elérése előtt is nyugdíjba lehetne vonulni, bizonyos esetekben. A gyermektelenek vagy az egykét nevelők, illetve a sokgyermekesek is esetleg valamilyen megkülönböztetésben részesülhetnének bizonyos elképzelések szerint, ami viszont megint számos újabb dilemmát vethet fel.
Érdemes megemlíteni, hogy bizonyos vélemények szerint lehetséges, igazságos, talán szükséges is lenne a nyugdíjkorhatár csökkentése. Ha ugyanis azt állítjuk, hogy a technikai fejlődés, a termelékenység folyamatos növekedése következtében a nemzeti jövedelem, a társadalmi össztermék úgy is előállítható, ha a munkahetet négynaposra csökkentjük. De mi van abban az esetben, ha valaki úgy gondolja, mégis ledolgozna heti öt-hat napot is, ha cserébe korábban mehetne nyugdíjba? Természetesen nehéz egy ilyen rendszert gyakorlatban is működtetni és megfelelően szabályozni, de érdemes elgondolkodni rajta.
Az ipari forradalom idején, az 1800-as évek Angliájában az iparban dolgozók esetében a hatnapos, napi 12 órás (heti 72 órás) munkaidő volt a jellemző. Ez ma már elképesztően hangzik, de, mint említettük, nem is olyan régen még a szabad szombat is új vívmánynak számított. Most pedig a világ több országában kísérleteznek a heti 30–35 órás munkaidővel. Ennek alternatívájaként csökkenthető lehetne a munkában töltött idő úgy is, ha korábban mennénk nyugdíjba, nem a heti, vagy napi pihenőidőt növelnénk tovább. A nyugdíjas nagyszülők bekapcsolása a gyermeknevelésbe például lehet, hogy demográfiai fordulatot is eredményezne? Valójában azonban nehéz mindenki számára egyformán jó, vagy elfogadható megoldásokat találni, vagy kikísérletezni. Az emberek nem egyformán gyorsan öregszenek, genetikai és egyéb okokból kifolyólag mások a szokások, hatások, igények, és az elvárások. Egy rugalmas rendszer viszont akár visszaélésekre is alkalmas lenne. Az viszont igaznak tűnik, hogy egyelőre nem tudhatjuk pontosan, milyen hosszú távú hatásai lehetnek a nyugdíjkorhatár emelésének, vagy csökkentésének, a munkanap, vagy a munkahét hossza változtatásának, milyen mélyreható hatásokkal járnak majd az esetleges változtatások.
Nyitókép: Gergely Árpád archív felvétele
