A belvárosi, felkapott edzőterem előtt megállt egy hatalmas Audi. Kicsit tolatott, aztán előrement, majd hopp: hatalmas kerekei gond nélkül legyűrték az útszegély jelentette akadályt, és a legalább két tonnás jármű máris fenn volt a gyalogjárdán. Ismét egy kis tolatás, aztán pár méter előre – a terepjárót arasznyira a faltól, a járdatestet teljes széltében elfoglalva leparkolta vezetője. Kopaszra nyírt, az edzőtáskát izomhájas vállán keresztülvető emberi lény szállt ki belőle, amikor észrevette az arra járó, az új akadályt hitetlenkedő arckifejezéssel kerülgetők tekintetét, csak ennyit mondott: Mit tehetek? Nincs hely.
Nos, igen. Nincs hely. Nincs elég hely. Pontosabban van, abban az utcában, és a környező területeken, ahol az Audi pofátlan vezetője leparkolt, egész pontosan 614 kijelölt parkolóhely van, erről tanúskodik a parkolás megfizettetésének módját leíró tábla. 614 parkolóhely, mégsincs elég hely. Még egy pontosítás ide kívánkozik, ugyanis a húszsák meglehetősen pontatlanul fogalmazott: Nincs hely...az edzőterem bejáratának 5 méteres körzetében.
Újvidéken a parkolási gond a városi előjelű problémák listáján már bő egy évtizede az első helyen van. Ha a különböző, elméleti kimutatások adataiból táplálkozunk, akkor kiderül, hogy a városban nincs parkolóhiány, hiszen az urbanisták által meghatározott, rendelkező jogszabályokat a beruházók, azaz az új épületeket építő csoportosulások betartják, és annyi parkolóhelyet alakítanak ki egy-egy épület udvarában, alagsorában, szárazkapujában stb., amennyit kötelesek kialakítani. Arról azonban már egy jogszabály sem rendelkezik, hogy a lakásokkal és a parkolólehetőségekkel mi történik/történhet az ingatlan eladását követően. A garázsokat szinte azonnal, az épület átadása után átalakítják ablaktalan, lakható és jó pénzért kiadható szobákká, kis boltokká, műhelyekké, a parkolóhelyeket kávézók kerthelyiségévé, biciklimegőrzővé, udvari, mini játszótérré... A magánlakásként megépített és eladott lakórészek sem maradnak rendeltetésük szférájában. Számos lakásból orvosi rendelő, szépségszalon, nyelviskola lesz, a nagyobb lakásokat azonnal felezik, harmadolják vagy negyedelik, és az előlátott, három vagy négytagú család helyett 10-en 12-en is beköltöznek ugyanarra a lakóterületre. Hatalmas a káosz, mondhatnánk, mindenki azt csinál, amit akar, hiszen a magántulajdon szent!
A jövevények természetesen autóikkal érkeznek a városba, autó nélkül ugyanis nehezen boldogul a mai, elkényeztetett, gyaloglás, munka- és életképtelenné vált (fiatal)ember. Főleg akkor nem, ha boldogulását nem könnyíti meg se városi metró, se villamos, se HÉV-közlekedés, ha a társadalomvezetés minden vonalon azt sugallja: autózz!
A parkolóhelyek miatt kialakult gondcsomag gerincét azonban embertársaink déli, jellegzetes gondolatfelépítése képezi. A balkáni világban ugyanis, különösen nálunk, ahol a sok évszázados, idegen elnyomás miatt a közösségi érzet nem alakult ki, és ahol a „nem én” mindig magától érthető módon az ellenség volt, természetes, hogy az egyén érdekei mindig a közösség érdekei felé kerekednek. Ha éppen hangosan bulizok, a többiek tűrik. Ha malacot sütök az erkélyen, a többiek eltűrik a füstöt is. Ha a bejáratomban parkolok, a többiek kerülgetik az autómat, és ez teljesen természetes. Általános hozzáállásnak számít az is, hogy az autót lehetőleg a hálószoba ajtajába parkoljuk, ennek érdekében akár 20-30 percet is körözve-kutatva keringünk a környéken, első és második sebességben égetve az egyre drágább üzemanyagot, mérgezve a levegőt. Egyes kimutatások szerint a városi autózásban az üzemanyag legnagyobb része parkolóhely-keresés közben ég el...
A fenti elmefuttatás magja annak kapcsán fogant meg, hogy a minap a belvárosnak szinte a szívében megnyitottak egy nagyjából száz férőhelyes parkolóteret. A lebontott, családi házak helyén építették meg, valaki, valahol a döntéshozó rendszerben úgy látta jónak, ha a felszabaduló négyzetméterekből nem külföldiek számára biztosítanak csillagászati összegű nyereséglehetőséget, hanem kissé rendhagyó módon nyúzzák le a telekről a bőrt. A parkolási díjat megszabták 50 dinárban, a nap minden órájában, éjjel is, nappal is. Tekintettel a parkolótér földrajzi-szociális pozíciójára, valószínűsíthetjük, hogy minden pillanatban legalább 60 százalékos kapacitással fog „termelni”, az átlagos telítettség pedig valószínűleg 70-75 százalékos lesz. Ez azt jelenti, hogy a parkolótér a nap minden órájában 3000-3500 dináros, tiszta nyereséget generál, évente 30 milliónál is többet. A „városfejlődési” irányvonalat tekintve, azaz, ha tudjuk, hogy urbanistáink nem titkolt célkitűzése minden tartalmat „bezippelni” a belváros szívébe, akkor elképzelhető, hogy ez az összeg még nagyobb lesz az évek során. A parkolásmegfizettetésbe ölt pénz semmiképp sem kidobott pénz, hiszen semmi, vagy valóban csekély karbantartás és munka mellett hatalmas bevételt biztosít. Legalábbis Újvidéken, ahol az ide sereglők többsége még „nem nőtte ki” az autózást, továbbra is a gépkocsi van az első helyen, élnek-halnak érte. Az imént említett Autózz! Hangulat pedig olaj a tűzre. A nyugati, fejlett társadalmakban az autóra, már régen mint megtűrt rosszra néznek, ha csak tehetik, kerülik használatát, igyekeznek biciklizni, metrózni. Környezetünkben is előbb-utóbb teret hódít majd ez a gondolatmenet, de ismerve országunk szokásvilágát, minden jel szerint utóbb.
Nyitókép: Újvidék belvárosában két föld alatti parkolóház is épül (Fotó: Dávid Csilla)
