1925. december 1-jén este 8 órakor indult meg avatóünnepséggel, majd hangversennyel a rendszeres magyar rádiós műsorsugárzás. Erre az eseményre emlékezünk a magyar rádiózás napján. Az adóállomás Budapest néven jelentkezett. A megnyitón Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója rádión keresztül, magyar, francia és angol nyelven szólt a rádióhallgatókhoz.
Kossuth, Pannon, Dankó, Újvidéki, Vajdasági, Retro, Szabadkai Magyar, Petőfi, csupa „beszédes” nevű magyar (nyelvű), jelenünkben akár online is hallgatható adó.
Számomra a rádiókultusz már gyerekkorban megteremtődött, méghozzá a Kossuth Rádióval. A szomszéd Pista bácsi kredencén állt, a ma antiknak számító masina, és ontotta az engem a biztonság és otthonosság érzetével eltöltő felhangokat. Így azt, hogy „éljen a magyar szabadság, éljen a haza…!”
Ezek az „apró” hangok, zsongások, zizegések alapozták meg az ismerősség, a szomszéd(os)ság meghatározó szocializációs élményeit.
Még az is meglehet, hogy mindig is rádiósnak készültem, csak éppen nem készültem el.
Mindenesetre tény, hogy kislányként hangszalagokra mondtam fel az „aktuális” híreket, mintha rádióba…
Aztán jött el a Hevesi Tamás-sláger, és nekünk, a jövő generáció számára új, friss értelmezésben „szólt a rádió”. Hevesi, a ʼ90-es évek, a rendszerváltás népszerű magyarországi sztárja élőben énekelte ezt a doroszlói kultúrház színpadán, „csak nekünk”. Hozzánk szóltak az aktuális világslágerek (noha nem sokkal az után már befigyelt a Viva TV meg az MTV) is. Ezzel párhuzamosan pedig ott volt az Újvidéki Rádió meg a kívánságműsorok, amelyek által elértek hozzánk szüleink és nagyszülein jókívánságai az áldásos éteren keresztül.
Hétről hétre a szívküldi, Kovács Katival, aki úgy szeretné meghálálni vagy Zárai és Vámosi a Ketten az úton című slágerrel, miközben piskótaillat lengi be a konyhát, anyám tortát, süteményt süt…
Talán azokban az időkben, amikor még igencsak gyerekecske voltam, gondoltam rá először, milyen nagy dolog a (rádiós) nyilvánosság, sok mindent, de elsősorban jó szót lehet(ne) közvetíteni általa.
Később mégsem a szívküldibe, hanem a Zombori Rádió tudósítói szerepkörébe kerültem, köszönhetően Fekete J. József, nagytiszteletű szerkesztőnek, majd szerkesztőségi igazgatónak.
Telefonon keresztül beolvastam (az írógéppel!) papírra vetett doroszlói híreket. Tudom, tudom, ez nem is volt „igazi” rádiózás, de nekem sokat jelentett a lehetőség, és merem remélni, hogy abban az időben a közösség is némileg gyarapodott ezen rövid, ám rendszeres bejelentkezések által.
A Zombori Rádió 1971-es indulásától kezdve folyamatosan sugárzott szerb és magyar műsortartalmakat, később roma, horvát és bunyevác nyelvű adást is indított.
Aztán 2010 környékén, a kedvezőtlen állami meg privatizációs folyamatok következtében megindult az agonizálás útján, majd 2016-ban lejárt a műsorszórási engedélye is, negyven év sugárzás után „elnémult a Zombori Rádió”.
Hasonló gonddal több helyi, vajdasági magyar és nem magyar rádióadó is küzdött abban az időben.
2008-ban indult és mára Vajdaság vezető magyar nyelvű kereskedelmi rádiójává vált a Pannon Rádió, majd a közszolgálatában csaknem ötven évet megért Szabadkai Rádió körül is fokozódott a helyzet, mígnem mára a Szabadkai Magyar Rádió a Pannon Médiaház szerves és fontos része lett.
A nyugat-bácskai szórványban élek. Ez a létállapot a rádiók hangját is „felerősíti bennünk”.
Fontos, hogy minél több helyen és módon hallassunk magunkról. Ugyan helyi rádióadó a Zombori Rádió után már nem indult, viszont üdvös, hogy a magunkról való híradást a magyar műsort sugárzó rádióadók lehetővé teszik számunkra.
Más kérdés, hogy ma már mindenki „kilőheti” saját hangját az éterbe. Noha a podcastok első generációja már a ’90-es évek elején megjelent, akkoriban még nem a könnyedén letölthető formában, nem ilyen széles körben elérhető módon, mint manapság.
,,A podcast olyasmi, mint azok a rádióműsorok, ahol nem (vagy nem csak) a zene volt a lényeg, hanem valamilyen extra tartalom, például a beszélők, résztvevők, a körüljárt téma, vagy zenék esetén a válogatás mikéntje.”
Bevallom, gyakran hallgatok podcastot, főleg sportolás közben. Rendszerint építő jellegű, szellemi tartalmakat. Visszahallgatható adások, könnyű elérhetőség, amikor csak akarom, amikor kedvem van hozzá. Mégis a rádió az, ami „elkíséri” az embert, mint egy hangzó társ a mindennapokban. Nálam otthon folyamatosan bezengi a konyhát ma is: Kossuth Rádió, Budapest… és arról a vágyról sem tettem le, hogy egyszer valahol én olvassam be a szívküldi-üzeneteket.
Nyitókép: L. Móger Tímea felvétele
