Napról napra új szavak jelennek meg nyelvhasználatunkban. Azt már megszoktuk, hogy a számítástechnika mindig újabb és újabb, fülünknek egy darabig idegenül csengő kifejezésekre kényszerít bennünket, amiket aztán idővel megszokunk, elfogadunk és köznyelviként használunk, ám az sem ritka, hogy más nyelvekből veszünk át szavakat és magyarosítjuk. Nem minden esetben a nyelv javára. A pizza és pasta azonban a legtöbbünk számára nem kiált fordításért. A pastáról tudjuk, hogy tésztát jelent és az olasz nyelvből vettük át, a pizza pedig úgy került be a mindennapjainkba, hogy nem fejtegetjük annak jelentését, mindenki tudja, hogy a vékony tésztájú, ropogós szélű, különböző ízesítésekkel készített ételkülönlegességről van szó. Már nem is számít annyira különlegesnek, hisz bárhol megvásárolható, még a sarki péknél is, de akár otthon is elkészíthető. A titok a minőségben rejlik. Száz meg százféle módon lehet variálni a feltéteket, lehet akár a megszokottól eltérően édes is, ám az, hogy a tészta milyen, nagyban meghatározza a pizzát. Tisztán él az emlékeimben, amikor édesanyám próbálkozott a pizzasütéssel, amin azóta is jót derülünk, mert inkább hasonlított sós, kelt kalácsra, mint pizzára. De milyen jó is volt! Azóta már tudjuk, hogy nem kell olyan vastagra nyújtani a tésztát, nem is kell annyit dagasztani, mint egy kelt kalácsot, hogy ne legyen kis hússal, sajttal, paradicsomszósszal fűszerezett pite. Azonban az, hogy mi kell a jó pizzához, az otthonokban még nem mindig tisztázott. Számtalan videót lehet látni az interneten, hogy napokig dédelgetik a tésztát és olyan magas hőfokú kemencében sütik pár perc alatt roppanós szélűre és lyukacsosra, amit nem biztos, hogy az otthoni kis lerniben is kivitelezni lehet. Bár ki tudja, lehet, hogy még csak tanulni kell.
Egy kis történelmi áttekintés szerint, melyet az interneten leltem, azt írja a szerző, az alyssa.hu oldalon, hogy a pizza megjelenése a dél-itáliai görög kolóniák (Magna Graecia) idejére tehető. A kutatás szerint az első írásos említés az Aeneas szerzőjétől, Vergiliustól (i. e. 70-19.) származik, aki azt írja, hogy a hősök gyümölcsökkel és húsokkal megrakott kenyérrel laktak jól. Marcus Portius Cato (i. e. 234-149), aki először írta le Róma történetét, is említést tesz egy hasonló ételről. Ebben egy lapos, kerek tésztáról olvashatunk, amit „kövön sütöttek és olívaolajjal, mézzel és fűszerekkel ízesítettek”. De tovább mehetünk akár Egyiptomba is, ahol állítólag a fáraók születésnapjára gyógynövényekkel ízesített lapos kenyérkéket sütöttek, aminek a receptje nagyon hasonlít a mai pizza tésztájához. Ezeket a kutatás szerint tejföllel vagy zsírral kenték meg, mert ugye a paradicsom csak később vált ismertté. Mára már tudjuk, hogy a pizza egyik elengedhetetlen hozzávalója a paradicsomszósz, ami elsőként a tésztára kerül. Igazi, olasz pizzát még nem kóstoltam, de több helyütt is azt olvastam, hogy vétek ketchupot kérni a pizzára Olaszországban. Ha jól belegondolunk, ez teljesen érthető is, hisz elég csak megnézni, mi mindent tartalmaz a ketchup! A 16. században, az Újvilágból Európába hozott paradicsomot eleinte csak díszkertekbe ültették. Szép, piros gyümölcseit mérgezőnek tartották. Később a nápolyi szegények meg merték kóstolni, és mivel rájöttek, hogy nem mérgező, sőt még ízletes is, a kelt tésztából készült kenyerükre rakták. Az ízesítéshez még olívaolajat, szalonnát, sajtot és zöldfűszereket használtak. A 17. században a Nápolyba látogatók közül sokan megkóstolták pizzakészítők specialitását.
„A mai formájában ismert pizza egy híres nápolyi pizzakészítő nevéhez fűződik, Raffaele Espositóéhoz. Őt kérte fel a királyi pár I. Umberto (1844–1900), Itália királya és felesége, Szavolyai Margit (1851–1926) nápolyi látogatásuk alkalmával, hogy süssön számukra egy pizza specialitást. A királyi család tiszteletére a pizza az olasz nemzeti színekben készült. Bazsalikommal (zöld), mozzarellával (fehér) és paradicsommal (piros) ízesítette. Mivel a királyné levélben kifejezte a készítőnek mennyire ízlett neki az étel, Raffaele róla nevezte el Pizza Margheritanak. Ebből alakult ki a mai pizza. Kb. 1830-ig utcai árusok árulták a pizzát, majd Nápolyban megnyílt az első igazi pizzéria, az Antica Pizzeria, ami még mindig működik, a Via Port’Alba 18. szám alatt. A 19. században az Amerikába való bevándorlás az olaszok körében is népszerű volt, akik az új hazában is népszerűsítették kedvenc eledelüket. Az első, egyesült államokbeli pizzériát New Yorkban Genaro Lombardo hozta létre a Spring Streeten 1905-ben. Napjainkban Lombardót a pizza keresztapjaként emlegetik. Innen indult a pizza világhódító útjára. A második világháborúban az olasz fronton harcoló katonák megismerkedtek a pizzával és hírét vitték mindenhová a világba, ahol harcoltak. Amerikában az igazi, visszavonhatatlan népszerűséget a pizzának a világhírű olasz származású sztárok hozták meg, mint Frank Sinatra énekes, Jimmy Durante futballcsillag, Joe DiMaggio baseballsztár és mások. A pontot az i-re Dean Martin híres énekes dala tette fel, amelyben a szerelme szemeit két pizzához hasonlítja. Ettől kezdve Amerika és utána az egész világ pizzafogyasztóvá vált.”
Köztük mi is, akik próbálkozunk a saját ízvilágunkat is belecsempészni, mint ahogy minden más nemzet is. A magyaros pizzán általában ott a csípős paprika, a kolbász, a szalonna, amit mi úgy szeretünk, hisz a miénk, ahhoz szoktunk, akár pizzán, akár magában. Az újdonságoktól nem elzárkózva, akár pizzatésztán is ehetjük, rontani nem ront rajta!
Nyitókép: Pixabay
